|
 2008.04.25.
A
lét utáni vágy
Krisztus
hét szava, valójában hét mondata a négy evangéliumból került
itt, Haydn művében egybe. Éppen ezért most ne filologizáljunk,
hanem személyeskedjünk. Vegyük a helyzetet: a Golgotát. Üdvözítőnket
a latrok között megfeszítve, lábánál a Szűzanyát és Jánost,
körülöttük a Sátántól csőcselékké vadított sokaságot,
a római katonákat, akik nem sokat értettek a történtekből, s
az Isten és az ördög közti mezsgyén önmagunkat.
Elmélkedésünk
serkentője Haydn és az öt művész, kulcsa mi magunk vagyunk,
egész pontosan én: oda merek-e, oda tudok-e állni? Képes
vagyok-e a magam módján osztozni Uram szenvedésében?
Éppen
ezért a szemlélődés útján járjunk, s ne csak azt próbáljuk
kitalálni, hogy mit értett pontosan egy-egy szaván a Megfeszített
Isten, hanem legalább addig jussunk el, hogy mit mondanánk az ő
helyében mi magunk.
„Atyám,
bocsáss meg nekik, nem tudják,
mit
cselekszenek!"
Mondtam-e
már ezt, amikor bántottak, kizsákmányoltak, rágalmaztak, sértegettek?
Biztos,
hogy nem szolgáltam rá?
Biztos,
hogy káromra vált, s nem javamra?
Tudom-e
magamról, hogy mikor, mit cselekszem? Hogy mi a következménye a
számból kisuttyant szavaknak, az elszabadult mozdulataimnak és
gondolataimnak?
És
a megfontoltaknak?
Ó,
milyen okos vagyok! Képes vagyok kiszámítani tetteim következményeit
ezer évre előre? Egyre? Egy napra? Egy percre?
A
külvilágban? Önmagamban?
Czakó Gábor
/Teljes cikk a magazin áprilisi számában./
(Forrás: kepmas.hu)
|
