vissza a főoldalra

 

 

 2008.04.25. 

Kubiš Szerbiában

Ján Kubiš szlovákiai külügyminiszter szerbiai látogatása folytatásaképpen április 21-én Kosovska Mitrovicában találkozott a koszovói szerbek képviselőivel. Előzőleg Kubiš Belgrádban folytatott megbeszéléseket Vojiszalv Kostunica kormányfővel, Dragan Sutanovac védelmi miniszterrel és Vuk Jeremics külügyminiszterrel. Kubiš arra biztatta mind a belgrádi politikusokat, mind a koszovói szerbeket, hogy ne utasítsák el az Európai Unióval való együttműködést. Ján Kubiš Belgrádban nyilatkozva kijelentette: Koszovó elismerésének, vagy el nem ismerésének a kérdése nem uniós ügy, arról az egyes tagállamok önállóan határoznak. Az Európai Unió nem tud határozott választ adni Szerbiának a csatlakozás, és Koszovó további sorsa tekintetében, bármennyire szeretné is azt Belgrád - tette hozzá a szlovák diplomácia vezetője. Szlovákia azért nem ismerte el eddig Koszovó függetlenségét, mert tart attól, hogy a gesztussal ösztönözné a feltételezett magyar önállósodási törekvéseket. Három hónappal a látogatás előtt a szlovák külügyi tárca vezetője elmondta: Szlovákia nem ismeri el az egyoldalúan kinyilvánított függetlenséget. Kubiš kifejtette, hogy az egyoldalú lépések mindig magukban hordják a destabilizálódás lehetőségét, ezért az lenne a legjobb, ha Belgrád és Pristina között valamilyen egyezség jönne létre. A szlovák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kiútkeresésben pótolhatatlan szerepe van az ENSZ Biztonsági Tanácsának és az Európai Uniónak. A független Koszovó nem csak a szlovák politikusokat aggasztja. A koszovói függetlenség által kiváltott „dominó effektus” veszélyére figyelmeztetett a cseh államfő is. Václav Klaus egy prágai tv-állomásnak nyilatkozva kifejtette: a II. világháború utáni Európában "példa nélküli egy ilyen lépés", az elszakadás egyoldalú kinyilvánítása. Ennek nyomán a földrész más országaiban is követésre találhat a koszovói példa - fogalmazott.

 (Forrás: Pátria Rádió)