vissza a főoldalra

 

 

 2008.04.25. 

A primadonna, a Harlequin és a nyári Mikulás

Maga a kép tulajdonképpen unalomig ismert az elmúlt száz év történetéből: tiltakozó tömeg hullámzik a pesti utcán. Most éppen Újlipótváros Hollán Ernő nevű utcájában. Sokszor, nagyon sokszor előfordult már ez nemzeti történelmünkben, volt itt „vérvörös csütörtök”, volt őszi rózsás forradalom, volt vörös diktatúra, voltak munkanélküliségi és éhségmenetek, volt 1956, és volt 2006 például. Csakhogy, úgy általában jellemző ezekre a korábbi tüntetésekre, hogy többé-kevésbé a „Munkát! Kenyeret!” típusú követelés hajtotta utcára a résztvevőket. A magyar nép élni akart, s mert ebben gátolták, kiment az utcára. Sima sor. Viszont ezt a Hollán Ernő utcai jegyirodai tüntetést csak nem értem, ez valami egészen más, ennek semmi köze a fentebb felsorolt utcára vonulásokhoz, semmi köze sem munkához, sem kenyérhez. Állítólag koncertjegyekhez van köze, de szerintem azokhoz sem. Ez inkább emlékeztet engem egy új típusú politikai operettre, melynek rendezője a haldokló koalíció, a produkció múzsacsókját pedig a Mazsihisz lehelte a homlokokra. Operett ez még akkor is, ha nincs benne Honthy Hanna, ugyanis, amint látom a tévéközvetítésekből, van ott azért primadonna, nevesen Dobrev Klára. A primadonna mellett pedig ott a bonviván, az ezerarcú Gyurcsány Ferenc. Úgy tudom, a néhai Aczél elvtárs táncos-komikus volt eredetileg, de azután politikus lett, és annak megfelelően viselkedett. Gyurcsány viszont egyre inkább a táncos-komikus és az Harlequin szerepét ölti magára, ha akarja, ha nem. Aztán volt ott még egy nagy gavallér – divatos szóval, úgy is mondhatnánk, hogy sztárvendég –, G. Schröder berlini exkancellár személyében, aki minden tekintélye ellenére is inkább afféle nyári Mikulásnak tűnt. Felfogni nem tudtam, honnan húzta elő Gyurcsány, mit keres Budapesten, de ha már itt van is – Isten hozta Magyarországon –, mit keres a Hollán utcai forgatagban? Ő maga, számomra követhetetlen logika szerint azt mondta, hogy miután értesült az „antifasiszta tüntetésről”, tekintettel német mivoltára, lelkiismereti kötelességének tartotta, hogy itt legyen és tiltakozzon a szélsőségek ellen. Egyszer majd valaki elmagyarázhatná nekem, hogy a Hollán utcai jegyiroda körül kirobbant hisztéria és a német lelkiismeret között ugyan már miféle összefüggés lehet. Én ugyanis, ellentétben az exkancellár úrral, nem látok semmi ilyet. Szerintem nyugodtan a hotelben maradhatott volna a jegyirodai operett német szereplője, igaz, ha ezt teszi, ki magasztalta volna fel az egekig Gyurcsányt, továbbá ki hitelesítette volna német részről – tehát par excellence –, hogy tényleg náciveszély van Újlipótvárosban? Utólag már én is belátom: nem véletlen, hogy ő ott volt. Mondom tehát, a kép unalomig ismert, tüntető tömeg a pesti utcán, mégis azt állítom: ilyen tömeges pótcselekvés, önámítás, ilyen sokakat megmozgató árnyékbokszolás eddig még nem volt öreg fővárosunkban. Egész idő alatt érthetetlennek találtam mindent ebben az ügyben, leginkább azt, hogy végül is kik voltak azok a fasiszták, akik ellen a kormányfői család jelenlétében folyt a tüntetés? Akárhogy nézem, nekem nem áll össze a kép. Itt van a hisztérikus leány idegösszeomlása – ő indította el ezt a bátor ellenállási akciót –, amit az váltott ki, hogy… Mi is váltotta ki? Kért egy jegyet és némi keresgélés után megkapta, de szerinte nem voltak eléggé lelkesek a jegyirodai alkalmazottak. Az efféle leányok véleménynyilvánításai tapasztalatom szerint a kerületi idegkezelőre, nem a médiára tartoznak, de semmiképpen sem válhatnak tömegmegmozdulások kiváltóivá. Normális – (ezalatt azt értem, hogy nem manipulált és agymosott) – társadalomban még az a tény sem okozhatna ekkora ribilliót, hogy egy magánjegyiroda csak bizonyos típusú rendezvényekre árul jegyet, más jellegűeket viszont nem forgalmaz. Joga van ehhez, nem élünk a pártállamban, tovább kell menni abba az irodába, ahol kapni lehet. Nagyon egyszerű. De esetünkben az ideggyenge leány megkapta, amit kért, tehát nyilván valami más lehetett a sérelme, amely azután oda vezetett, hogy néhány hígagyú ifjú, hogy megtorolja a leány sérelmét, Molotov-koktélt és téglákat dobált a jegyiroda kirakatába. Nyilván ők lehetnek azok a nácik, akik veszélyeztetik a magyar közrendet, az alkotmányon nyugvó parlamentális demokráciát, a magyar jövő folyamatos építését. Miattuk jelent meg sok ezer bátor és intranzigens antifasiszta ellenálló a Hollán Ernő utcában, hogy megfékezzék ezt a tombolást. Nyilván miattuk volt ott a kormányfő, a First Lady és a kalapból előrángatott Schröder. Fontos, kiemelten veszélyes emberek lehetnek ezek a tégladobálók – (már rég le vannak tartóztatva különben) –, kár, hogy a tévében nem mutatták be őket. Ekkora felhajtás után ez már kijárt volna nekik. Az bizony sajnálatos tény, hogy újabban naponta-hetente adódnak Molotov-koktélos provokálások Magyarországon, és ezek általában apró, színes hírként kerülnek be a lapok hátsó oldalaira. Most viszont országos ügy lett az egyik. Miért? Ó, erre nagyon könnyű felelni. Politikai operettünk Harlequinje, a kedvesen csetlő-botló Gyurcsány Fecó hajója oly mértékben süllyed, hogy már térdig, mások szerint köldökig vízben áll ez az őstehetség. Miután odadobta az országot a nemzetközi hitelpiac karmai közé, miután minden létező tartalékot felélt, minden maradék nemzeti vagyont privatizált, miután minden még működő struktúrát ellehetetlenített, miután szétvert minden szétverhetőt, miután a magyar társadalmat eddig nem tapasztalt mélységekbe és pangásokba taszította, most hirtelen megszólalt a lelkiismerete: kocsiba pattant, elment a Hollán utcába, hogy személyes jelenlétének súlyával, férfiúi bátorságból példát adva védelmezze hazáját a „fasiszta veszéllyel” szemben! Ezzel igazolását adta annak is, hogy ha igazi, valódi nagy veszély fenyegeti a nemzetet, akkor ő ott van! Együtt a First Ladyvel. Őrá – és az MSZPre persze – mindig számíthatunk, nem hagynak minket egyedül, nem engedik, hogy a fasiszta ármány elnyelje az országot. Olybá tűnhet, mintha kezdeném érteni a jegyirodai tüntetés lényegét, pedig sok még előttem a fehér folt. Elképzelni nem tudom, hogy jön ehhez az egészhez, hogy állítólag Szálasi Ferenc valaha abban a házban lakott, ahol a jegyiroda van. Hogy mi köze lehet Szálasinak ehhez az egész ügyhöz, fogalmam sincs, ennél még Schröder szerepe is emészthetőbb. Mégsem érzem úgy, hogy bennem van a hiba, hogy az én felfogóképességem teljesít alul. A hiba ebben az eltorzult társadalomban van, abban a világban, amelyetGyurcsány–Kuncze–Kóka – immár döglődő – koalíciója megteremtett hazánkban: itt már semmi nem az, aminek látszik. Itt minden csak többszörös áttételek és átértelmezések után nyerheti vissza valódi jelentését.

 Szőcs Zoltán