vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.01. 

Jó üzlet a bandának

– Für Lajos egykori honvédelmi minisztert, egyetemi tanárt kérdezem: Meghalt egy magyar katona Afganisztánban – Nemes Krisztián 32 éves százados feladata végrehajtása közben vesztette életét, amikor eddig tisztázatlan körülmények között robbanás történt. Ő az afganisztáni misszió második magyar halálos áldozata. Mit keresünk mi Afganisztánban miniszter úr?

 – Azt hiszem semmit, ha arra gondolt, hogy mi, magyarok, mit keresünk ott. Hogy ezek a magyar katonák viszont kinek a parancsára vannak ott, azt meg úgyis tudjuk. Nem Szekeres Imre persze az, aki ezt a parancsot kiadja, hanem ezt egészen másutt adták ki sajnos. Ott vannak teljesen érdektelen, teljesen értelmetlen, számunkra messze idegen területen, és sajnos eljön az, ami minden fegyveres szolgálatnál elő szokott fordulni, hogy a katona meghal valamiben. Tragikus. És még egyszer megismétlem: nekünk ehhez a küldetéshez nincs az égvilágon semmi közünk, és nem fűz hozzá bennünket semmiféle érdek.

 – Az első lakiteleki találkozó huszadik évfordulójára rendezett megemlékezésen ön az előadásában elképesztő képet festett a magyar honvédelemről, amelyet néhány év alatt teljesen felszámoltak.

 – Igen, arra még van valamennyi katonánk, hogy a világ különböző pontjain betöltsék azt, amire odarendelik a világhatalmak őket, és amit a magyar kormány is gyorsan teljesít. De egyébként hadsereg valóban nincs, egyszerűen nem beszélhetünk róla. A legfrissebb adatok szerint – ami őszintén szólva mellbe vágott, mert nem gondoltam, hogy ennyire rossz a helyzet – az állományt lecsökkentették 22–23 ezer főre, s ebből is tízezren civilként teljesítenek különféle szolgálatot a hadsereg kötelékein belül. Tehát a 22-23 ezer sem mind fegyveres katona, hanem adminisztrátor, szakács vagy egyéb, de nem fegyveres katona. Most gondoljuk el, milyen helyzetben van az az ország, amelyiknek a mindössze 12 ezer főből álló, fegyverrel felszerelt hadseregéből legalább 5-6 ezer Afganisztánban, Irakban, Boszniában vagy egyéb helyeken teljesít szolgálatot. Az országon belül pedig egyszerűen nincs hadsereg. Valahol ugyan olvastam, hogy állítólag van két fölfegyverzett dandárnyi katonaságunk.

 – Ez mire elég?

 – Két ezrednél valamivel több, de sokkal kevesebb egy hadosztálynál a dandár, mert a kettő között lévő katonai egység csupán arra elég hogy díszelegjenek, amikor kell. A legfrissebb információk szerint állítólag nem is kell nekünk a NATO-n belül sem igazi, komoly katonai tényezőként jelen lennünk.

 – Ez az afganisztáni alakulat is újjáépítő alakulat?

 – Igen, annak mondják. Talán egy körzetben, vagy Afganisztánnak egy nagyobb területén kell valamilyen újjáépítést vezetni annak a néhány száz katonának, akiket odavezényeltek.

 – Ahol egy hónap alatt két fiatal ember is meghalt.

 – Sajnos igen, de lehet még több áldozat is. Többször elmondtam már, és most is elmondom, hogy az a kis katonai erő, ami itthon van, az tényleg majdnem a nullával egyenlő. Tudják az a baj, hogyha ezt az országot holnap vagy holnapután két jól fölfegyverzett szlovák, vagy két jól fölfegyverzett szerb zászlóalj el akarná foglalni, könnyen megtehetné.

 – És ez nem vicc.

 – Ez valóban nem az. Persze a nemzetközi körülmények nyilvánvalóan nem olyanok jelen pillanatban, hogy bárki vállalkozna erre, de bármikor fordulhat úgy a világ, hogy másutt lesz lekötve azoknak a hatalmaknak az ereje, amelyek most még ráérnek arra is, hogy ránk figyeljenek. És ha előáll ez a helyzet, akkor bármelyik pillanatban könnyen megteheti ezt akárki.

 – Apropó. Hallotta miniszter úr, a minap önt emlegette Csintalan Sándor a Hír tévében.

 – Nem, nem hallottam. Miért, mit mondott ?

 – Azt mondta Csintalan, hogy Önt nagyon tiszteli, de a honvédség leépítését Für Lajos maga hajtotta végre. Mit szól ehhez?

 – Egyszerűen hazudik. És azt gyanítom, hogy élete során nem először, de nem is utoljára. Jó, hát akkor elmondom, hogy valójában hogy történt a haderő létszámcsökkentése, amit még a Kárpátiék, tehát a Németh-kormány – pontosabban a Grósz- és a Németh-kormány – alatt rendeltek el. Amikor a haderő létszámcsökkentése megkezdődött, akkor a létszámot 150 ezer főről százezerre kellett lecsökkenteni. Mi körülbelül 120 ezer fővel vettük át a honvédelem vezetését. Ezt a haderőcsökkentést, amelyet akkor mindenütt elindítottak, végre kellett hajtani. Százezer főnél megálltunk. Így hát a magyar hadsereget 1994 júniusában a Csintalan-féle banda honvédelmi miniszterének, akit Keleti Györgynek hívtak, százezer fővel adtuk át. Ez kb. 85 ezer fő felfegyverzett erőt jelentett, és 15 ezer civil szolgálatot teljesítő személyzet tartozott még bele. Nem akarom az adatokat sorolni, de én ezt elmondtam már annak idején Lakiteleken is: az a nagy, ma is érvényes európai fegyverzetcsökkentési megállapodás, amelyet 1990 őszén írtak alá, és amelyről Bécsben folytak a tárgyalások, és a végső dokumentumok Párizsban kerültek tető alá ugyanez év novemberében, tehát ebben határozták meg, hogy az egyes országok hadseregének mekkora lehet a létszáma. És ez az a megállapodás, amely százezer főt engedélyezett Magyarországnak. Ezt egyébként úgy határozták meg, hogy a lakosság mintegy 1%-át tegye ki a hadsereg lélekszáma. Miután akkor Magyarországon 10 millió néhány százezer ember élt, ez határozta meg a százezer főt kitevő hadsereg létszámát, amelyet egyébként ennek a megállapodásnak az értelmében ma is tarthatna Magyarország. Tehát még egyszer hangsúlyozom, hazudik Csintalan.

 – Azért is furcsa Csintalan kijelentése, mert a szabaddemokraták tekintik életművüknek a honvédelem leépítését.

 – Pontosítsunk. Az egyik nagy életművüknek, hiszen a szabaddemokratáknak több ilyen nagy életműve van, sajnos nem ez az egyetlen. Ők mindig a leépítésben jeleskednek. Sajnos nem az egyetlen dolog, amit durván és brutálisan a nagy szövetségesükkel, koalíciós partnerükkel együtt sikeresen leromboltak ebben az országban. Mint ahogy romboltak az elődeik 40 éven keresztül a Kádár- rendszerben. Tehát semmiben sem különböznek ezek azoktól.

 – Jól emlékszem arra az időszakra, amikor ön volt a honvédelmi miniszter. A szabaddemokraták meg a szocialisták az ön által hangoztatott körkörös védelmen mennyit szórakoztak. És mi történt azóta? Szerbiában verik a magyarokat. Szlovákiában Malina Hedviget verték meg brutálisan, de van elég gondjuk a magyaroknak mindenütt, ahol kisebbségben élnek. Így hát védelemre bizony állandóan szüksége lenne a magyarságnak.

 – Igen. Mind a két dolog, amit itt fölvetett, létfontosságú az én megítélésem szerint is. Úgy nőnek itt föl nemzedékek, hogy semmilyen honvédelmi kiképzést nem kapnak. Nem lesz honvédelmi utánpótlása a hazának. Magyarán szólva: olyan nemzedékek nőnek fel, akik sem testben, sem lélekben nem lesznek igazán megfelelően erősek ahhoz, hogy mindazt, amire szükség lenne majd, nemcsak a honvédelemben, de akár a polgári életben is, a civil világban betöltsék és ellássák. Hát ezért kellene bizonyos mozgalmakat indítani, amelyeknek feladata lenne a hiányokat pótolni. A másik pedig valóban súlyos dolog, a határon túli magyarok ügye. Mindig mondtam, és mondom most is, hogy ennek a maradék Magyarországnak soha nem szabadna egyetlen pillanatban sem elfeledkezni arról, hogy nemcsak ezt a tízmilliós népességet kellene az államnak, amit magyarnak neveznek, istápolni, és gyarapítani, hanem valamilyen módon kötelessége lenne azokat is, akiket a durva békeszerződések határokon kívülre kényszerítettek. Látjuk, hogy milyen katasztrofálisan súlyos Trianon óta a magyarság ügye. Milyen súlyos helyzetbe kerültünk, milyen súlyos helyzetbe kerültek a határon túli magyarok. Sajnos ugyanaz folyik, ami a szocialista rendszerben, amikor az internacionalizmus és az orosz érdek nem engedte meg, hogy védelmezni lehessen őket, és amikor ez elmúlt, jött ez a bornírt ideológia, amit globalizmusnak nevezünk, s ez ugyanúgy nem engedi védelmezni a határon túlra szakadtakat. Akkor sem, ha ütik-verik őket. Hallotta ön, hogy hivatalosan bárki megszólalt kormányzati pozícióban ezekben az esetekben?

 – Nem.

 – Se a kormányzó erő, és ez a legszomorúbb, hogy az ellenzéki erők sem. Azt csinálnak velünk, amit akarnak?

 – Miniszter úr! Gyurcsány bejelentette, hogy Nemzeti Charta néven munkásőrséget akar szervezni. Azt mondja: ha van Magyar Gárda, én majd megcsinálom a munkásőrséget.

 – Azt nagyon nem kell már nekik szervezni, hiszen közbeszéd tárgya, hogy Magyarországon a különféle őrző-védő kft.-k létszáma 80 és 120 ezer között mozog. Tehát többszöröse a honvédség lélekszámának, és két-háromszorosa a jelenleg szolgálatot teljesítő rendőrség lélekszámának. Nyugodjon bele, van itt már egy új munkásőrség. Igaz, hogy ezek még csak kézifegyverrel, pisztollyal vannak felszerelve, de vannak. Azonban az is lehet, hogy a nagy chartázás mögött valójában az húzódik meg, hogy egy sajátos jellegű belső karhatalmat akarnak létrehozni. Miért ne tehetnék ezt Magyar Charta címszó alatt?

 – A Magyar Gárdával kapcsolatosan nekem úgy tűnik, hogy egyesek a szervezők közül ebből is hasznot akarnak húzni. Persze ez egy másodrangú kérdés. Az a fontosabb, hogy magyar érdekeltségűek- e ezek az őrző-védő cégek?

 – Én úgy tudom, hogy a legerősebb ezek közül az In-Kal Security, izraeli. Persze sajnos nincs ellenőrizhető adat, de biztos, hogy az In-Kal a legerősebb, hiszen már magas kormányerők védelmére is felhasználják őket, ha nem is folyamatosan, de alkalmanként.

 – 2006 óta nem sikerült kideríteni, hogy kik voltak azok az idegennyelvű egyenruhások, honnan jöttek, akik verték a népet. De arról sem tudunk sokat, hogy kik azok, akik óriási haszonnal bonyolítják a fegyverszétszerelési üzletet. Beszélnek Veres János baráti köréről, a Kabai Károly-féle színtársulatról.

 – Igen, ez nagyon jó üzlet. Ezeket a feladatokat valamikor a honvédségen belüli üzemek végezték el. Különböző raktárakat hoztunk létre, ahol átmenetileg tárolták ezeket az ún. hadrendből kivont fegyveres szerkezeteket, lehettek ezek akár messzehordó tüzérségi ütegek, lehettek harckocsik stb. És ott végezték el a szétszerelésüket, illetve szedték ki belőlük azt, ami esetleg másra hasznosítható volt, pontosabban szólva még hadrendben maradtaknál ilyen tartalék alkatrészeket lehetett belőlük felhalmozni. Hát ez most egy jó üzlet a barátoknak, a haveroknak,a bandának. Mondhatnánk úgy is, hogy a banditáknak.

 – Tanár úr, valóban siralmas a helyzet, de mennyi idő alatt lehetne újraszervezni egy magyar hadsereget?

 – Nagyon nehéz kérdés. Ha újra fel kellene állítani, az bizony keserves dolog lenne, hiszen szélnek eresztették a szakképzett tiszteket, tiszthelyetteseket, akik eltűntek valahova, tehát ott kellene kezdeni, hogy ki kellene képezni először a szükséges embereket, fegyvernemenként. Ez rendkívül költséges dolog. Most az történik, hogy kiadják: zúzzák össze a tankokat, zúzzák össze az ágyúkat jó pénzért. Azonban ezeket az eszközöket újra legyártani vagy megvásárolni, időben sem kevés, és drágák is. Persze a katonaság sosem volt olcsó, mindig az egyik legköltségesebb szervezete volt mindenfajta államhatalomnak. Tehát csak a békebeli hadsereg normális visszaállításához is rengeteg idő kellene. Teljesen szétverték a tartalékos magyar hadsereget. Nincs tartalékoskiképzés. Nincs nyilvántartás. Azelőtt egészen 50–55 éves korig minden egészséges férfiembert a katonai adminisztráció nyilvántartott, és besorolt valahová, valamilyen alakulathoz, hogyha mozgósításra került a sor, akkor az illetőnek ott kellett jelentkeznie, és fölvennie a szolgálatot. Ez teljesen megszűnt, mint már mondtam. Megszűnt az általános hadkötelezettség, a sorkatonaság.

 – Viszont van egy rejtett hadsereg. De azt, hogy ezt a rejtett hadsereget ki vezeti, melyik volt tábornok, rendőrtábornok, senki nem tudja. Ezek az emberek láthatatlanok.

 – Igen, kétségtelenül. Így hát kívülről is bármikor nagyon könnyen azt csinálhat velünk bárki, amit akar, és belülről is vannak olyan erők, melyeknek semmi köze ehhez a népközösséghez, semmi köze az országhoz, az államhoz. Látszólag az állam irányítása alatt, az államon belül, de külső erők által, vagy nagyobb részt külső erők által irányított szerveződések ezek. Miközben itt állandóan félkatonai szervezetnek állítják be azt a szerencsétlen Magyar Gárdát, amelyiknek egy csúzlija sincs.

 – Erről kötelességünk volt beszélni. Köszönöm, hogy vállalkozott rá.

 Győri Béla