|
 2008.08.08.
Nosztalgia és retro
Gál
László: „Ó a Balaton, régi nyarakon” c. könyvéről
Gál Lászlónak egy sajátos műfaj megteremtése óta ez a
második képeskönyve, albuma. Ó, a Balaton, régi nyarakon, címet
Cseh Tamástól és Bereményi Gézától kérte kölcsön. Gál László,
a szerző, összegyűjtött és kiválogatott több száz, a 60-as
években a Balatonról készített fényképet, és a fényképek
mellé rakta balatoni élményeit. Műfajt teremtett. Mondom, ez a
második ilyen album, a Minerva gondozásában. Három évvel ezelőtt
jelent meg az első, „Csak a szépre…” Budapesti életképek
az 1950-60-as évekből címen. A könyv lapozása, olvasása, a fényképek
bámulása jó érzéseket kelt az emberben. Azt írja Gál László:
„A könyv visszatekintés arra a korra, amikor a generációnk a
legfogékonyabb éveit élte. Ezzel együtt nem kultusz-könyv készült
a 60-as (50-70-es) évek ifjúságának útkereséseiről, az ifjúság
problémáiról, még ha egy-egy témához kapcsolódva azért erről
is volt néhány szó. Nem a szocializmus dicséretét kívántuk
zengeni, még ha egy-egy nosztalgikus emlékből talán szűrődik
is ki némi visszasírós attitűd. Nem a Kádár-rendszer bírálata
volt a célunk, még ha természetes módon, mondhatni kikerülhetetlenül
erre is van utalás a könyvben. Egyszerűen ifjú éveink emlékeit
próbáltuk felidézni, azokat a többnyire mindennapi örömöket,
amik ahhoz a csodához kapcsolódnak, amit így hívnak
Balaton.” Lapozom a könyvet, és egy mai keletű szó jut
eszembe a nosztalgia helyett: retro. Egészen pontosan nem tudom
értelmezni a szót, csak érzem a jelentését. Lányaimhoz
fordulok segítségül. Ők mondják: a retro múltidéző, ami jó.
Bővebb magyarázatot kerestem, ezért az 1984-es kiadású (Akadémiai
Kiadó) idegen szavak szótárát lapoztam fel. Retro: latin összetételek
előtagjaként a vele összetett fogalomnak ellentétes irányba,
hátrafelé mozgását jelenti. Aztán még azt is írja az Akadémiai
könyv, hogy a retro rokon fogalma a retrográd. Az meg visszahúzó,
hanyatló, haladásellenes. Aha. Értem. Ebből lett mára a
populista szó. Mennyit változnak a szavak, és azok értelmezése.
A Gál László által keltett érzések, hangulatok viszont
abszolút pontos kiindulópontról indulnak, az ifjúságunkból.
Ezért oly kedves ez a csupa fénykép, csupa kedves szó könyv.
Lapozzunk hát bele mi is jókedvűen. Végighaladunk a déli
parton, Aliga–Világos– Szabadi, aztán jön Siófok, Széplak
és Zamárdi meg Szántód. Földvár és Szárszó meg Szemes. Bélateleptől
Berényig jutunk el, majd átutazunk a rövidpartra, és az északi
oldalra. Akarattya–Kenese–Fűzfő. A balatoni települések
nevének muzsikája van. Doboljuk ki a neveket. A-ka-raty-tya. Két
rövid, két hosszú. Ke-ne-se meg három rövid. Verset lehet írni
a Balaton-parti falvakról, városokról. Írtak is róla eleget.
De irodalommal a könyv nem foglalkozik. Vegyük szemügyre
viszont az üdülőket. A 60-as években miféle üdülők voltak?
Kicsik és kopottak vagy frissen meszeltek. Micsoda üdülő volt
a Gyárkéményépítő Vállalat háza Világoson. Hol van már a
Gyárkéményépítő Vállalat? Volt-e egyáltalán ilyen? Lennie
kellett, mert már csak itt, ebben a könyvben található meg a
nyoma. Nem is a vállalatnak, hanem az üdülőnek, amit lehet,
hogy a gyárkéményépítők építettek, de az is lehet, hogy
egy nagyobb polgári család egykori üdülője volt. Nem semmi a
világosi OTP-üdülő sem. Ez már elegáns ház. Három szint,
lapos tető. Ebben a házban főttek az OTP-sek a nagy nyarakon.
Maga az üdülő a 60-as évek tökéletes építészeti relikviája.
És itt van a Halértékesítő Vállalat nyári háza. A Komárom
megyei Tanács üdülőjét sem a Komárom megyei Tanács építette,
hanem valamelyik kitelepített gazdag család. Fényképet látok
a világosi bungalókról. Körülötte drótkerítés. Az egész
szörnyű. De nem volt akkor szörnyű, amikor arra jártunk, és
ilyenekben is megbújtunk egy-két nyári éjszakán. Ehhez hasonlóval
Kilián- telepen találkoztam. Laktam is benne. Meg is főttem.
Szabadiban a partmenti üdülők is államosítás útján kerültek
az új tulajdonosok birtokába. Ilyenfajta házak a 60-as években
nem épültek. Épültek viszont az Aranyparton meg az Ezüstparton
a hatalmas SZOT-üdülők. Ezekből jutott ám az északi partra
is. De róluk később érdemes szólni, most utazzunk el a
Balatonra Gál László forgatókönyve szerint. Irdatlan sok időbe
került, amíg vonattal lejutottunk a Balaton partjára. Abban az
időben kéregjegyet kellett váltani, ami 33%-os utazási kedvezményt
jelentett a Velencei-tó és a Balaton partján. A Déliből
kiindulva egy jelentősebb útra szóló menettérti (retúr) jegy
41 forintba került. Hol van már a retúr, hol a kéregjegy, és
hova tűnt a 41 forintos árszínvonal? Csoda, hogy nosztalgiázik
az ember? Múltba vágyik az ember? Na, nem nagyon, csak egy
kicsit. Legalább annyira, hogy olyan fiatal legyen, mint akkor, a
60-as években. Bámulom a siófoki fényképeket, és olvasom a
hozzá illő szöveget. Siófokon már akkor is bábeli zűrzavar
uralkodott. És hangulatidézés céljából a szöveg közé tördeltek
két fényképet. Egy fényképet a Terta Rádióról, egyet meg a
Bambiról. Bizony ám, micsoda nagyszerű rádió volt a Terta. És
milyen utánozhatatlan a Bambi. Kovács főorvos úr Hódmezővásárhelyről
– bárhol is állunk meg egy kocsmánál – mindig három deci
Bambit kér. A fiatal pincérek meg pincérnők csak néznek, hogy
az meg miféle. Miféle, miféle? Jófajta kátrányból készült
üdítőital. Na, menjünk be Bambit inni a híres-nevezetes SZOT-üdülőkbe.
Ezek csodaüdülők voltak. Egy-egy üdülő egy kisvárosi népséget
fogadott be. Akkor még a dolgozó munkásosztály járt üdülni,
pihenni, tíz napra vagy két hétre. Volt ott minden. Mint ahogy
a régi, nosztalgiát keltő rádiókabarékba hallottuk, a
harmadik emeletre üvöltött fel a parton lévő asszonyka: Géza,
cseréld ki a fürdőnadrágodat, mert kilátszik a csúnyád! És
Géza kicserélte. Volt a SZOT-üdülőkben minden: dal, kacagás,
móka, sör, három turnusban reggeli, ebéd és vacsora, és kéthetes
jólét. Lángos, palacsinta és fagylaltért üvöltöző gyerek.
Ó, a Balaton, régi nyarakon. Meg pislogtak is az emberek egymásra.
Mi az , hogy pislogtak, megfigyelték egymás szokásait, és jól
ki is beszélték. Egy-egy nagyüdülőből vasárnaponként
sunnyogva templomba mentek. Már aki. Ki-ki különböző úton,
hogy ne lássák egymást. Bizony, ezek az évek a 60-as évek!
Templomba érvést – ha megismerték egymást a SZOT-üdülős
szomszédok – csak biccentettek egymásnak, majd elkapták
tekintetüket, és a mi Urunk Jézus Krisztusra függesztették áhítatosan
szemüket. Magam is jártam így Balatonfenyvesen, amikor 1958 és
1961 között gimnazista sátortáborban nyeltem a Balaton vizét.
Vasárnap kiállt az igazgató úr a tábor bejáratához, és
figyelmeztetett bennünket, szépen felöltözött diákokat:
nehogy templomba menjetek fiúk! Oda mentünk. Soóki tanár úr
ugyancsak felkereste az Isten házát. Megvárt bennünket a
templom kijáratánál, és egyenként mindannyiunkkal kezet
fogott, és így biztatta a jövő nemzedékét, bennünket: csak
így szabad ezt csinálni, fiúk! Ó, a Balaton, régi nyarakon,
de szép is volt, kettős nevelésben részesültünk. Az már
csak a történet nem hallható része, hogy a templomtól tiltó
igazgató úr 1990-ben felkeresett a rádióban, és arról biztosított,
hogy ő kezdettől fogva egyházbarát volt, hiszen Pozsonyban a
bencéseknél érettségizett. Jól van jól, hogy mi lesz belőle…
haladjunk tovább Gál László nyomdokain a Balaton parton. Számos
fénykép a vasútállomásokat örökítette meg. Ezek jó ízléssel
tervezett épületek. Hogy kik építhették, utána lehetne nézni.
Az biztos, hogy nem a szocialista építészet alkotásai. Horthy
korában építették? Vagy maga Ferenc Jóska intézkedett, hogy
így legyen? Én nem tudom. De nincs is jelentősége, mert ezek
az állomások szépek, környezetük hangulatos, virágos és derűt
keltő. Eljutottunk Balatonszárszóra és Balatonszemesre. A Véndiófa
vendéglőt emlegeti Gál László. Bizony, magunk is ültünk a
csendes, hűvös étteremben. De hát Szárszó megszentelt hely.
A Véndiófával szemben ott van a szárszói emlékmű, rajta Püski
Sanyi bácsi domborműve, és Balatonszárszó, a nagy halottak
kegyhelye is. De a szerző nem irodalommal foglalkozik, hisz
gyerekemberként nem tartotta számon az ember sem Szárszó múltját,
sem Németh László Sajkódi azilumát, Illyés Gyula és Borsos
Miklós házát, és azt sem tudtuk még akkor, hogy Fonyódon hol
találkozott Fodor András költő Takács Gyulával, az irodalom
nagy mesterével. Azt már akkor is tudtuk, hogy Szegedi Rózára
éveket várt Kisfaludy Sándor Franciaországban meg a fogságban,
miközben távol a hazától a szép francia nőket hajkurászta.
Szegedi Róza akkortájt apja házában, Badacsonyban töltötte
nyarait. Ez is megszentelt, bár mára már hangos ház lett.
Mindenféle borokkal és jókedvvel ékesítve. Álljunk meg egy
polgári szóra, fontos dolog következik. Feljegyeztem a könyvből
az
59. a
67. és a 108. oldalról egy mellékletet. Kezdem az elején. A
melléklet készült 1960. július 10- én Balatonszemesen, a
Vigadó Étteremben. A melléklet címe: Étlap. Végigböngésztem
a sorokat. Röhögő… pardon, kacagógörcsöt kaptam. Micsoda
pompás, zamatos ételeket kínáltak abban az időben az éttermek
és a vendéglők. De az még hagyján. Micsoda áron! Olvasom:
Levesek: hideg gyümölcsleves
5,50 Ft
. Főzelék: így, egyes számban: Kelkáposzta főzelék
2,20 Ft
. A saláta savanyú (vessző nélkül): volt csemegeuborka és káposztasaláta.
Júliusban mit egyen a magyar. Csemegeuborkát. A káposztasaláta
kissé drága volt,
1,60 Ft
. Aztán a tészták között válogathattunk: punch torta, vegyes
csemege (hogy mi lehetett, nem tudhatom), valamint linzerkarika és
isler. A dőzsölő nyaraló előételt is ehetett: adag gyulai
kolbász, vaj. Aztán volt: csem. ser. sült. pár. káp., aztán
sertéspörkölt és bácskai rizseshús, rakott vagdalt és pirított
sertésmáj. Nem semmi a nyári melegben. A balatonlellei étlap
– jegyezték 1962 szeptemberében – is magáért beszélt. Itt
már volt ponty halászlé és ponty rántva, pirított burgonyával,
meg túróscsusza is tepertővel. Hiába, két év alatt nagyot
fejlődött a világ. Minekutána jóllaktunk sertéspörkölttel
és galuskával, megittuk az elmaradhatatlan szimpla kávénkat,
tovább utazunk, tovább a végtelen Balaton partján. Eljutunk
Almádiba, a szépséges Alsóörsre és Csopakra, Füredre és
Tihanyba, Balatongyörökre és Keszthelyre. Balatongyörökön azért
mégiscsak megállunk egy szóra, bár Gál László nem tesz említést
róla, mert könyve írásakor még élt Raksányi Gellért. Kutyu
meg ezen a vidéken nyaralt, és becehegyi olaszrizlinget ivott a
Balaton partján. És örökül hagyta nekünk, akik vele együtt
beszélgettünk Tornai József költő társaságában a Balatonról.
Kutyu végrendelkezett: ha meghalok, temessetek el, síromra ültessetek
egy fát, és locsoljátok majd szüntelen becehegyi
olaszrizlinggel, és ez lesz majd a Kutya fája. Majd ha járunk
Balatongyörökön, ültessünk valahol fát, és vegyünk két
demizson becehegyi rizlinget. Az egyik demizsonból igyuk meg a
bort, a másikkal locsoljuk meg a fát. Így emlékszünk majd
Raksányi Gellért művész úrra. A Balaton arca teljesen megváltozott.
A 60- as években innen visszanézve szegényszagú volt. De jó
volt ott élni, akárcsak két héten át. Ezt a hangulatot, ezt
az érzést, ezt a világot idézte fel Gál László: Ó, a
Balaton, régi nyarakon című albumában, és ezzel kétségkívül
értékes műfajt teremtett. Ha a Balatont látni akarjuk, vegyük
elő ezt a könyvet.
(Gál László: Ó, a Balaton, régi nyarakon, Minerva,
2008.)
Győri Béla
|
