vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.08. 

Nosztalgia és retro

Gál László: „Ó a Balaton, régi nyarakon” c. könyvéről

 Gál Lászlónak egy sajátos műfaj megteremtése óta ez a második képeskönyve, albuma. Ó, a Balaton, régi nyarakon, címet Cseh Tamástól és Bereményi Gézától kérte kölcsön. Gál László, a szerző, összegyűjtött és kiválogatott több száz, a 60-as években a Balatonról készített fényképet, és a fényképek mellé rakta balatoni élményeit. Műfajt teremtett. Mondom, ez a második ilyen album, a Minerva gondozásában. Három évvel ezelőtt jelent meg az első, „Csak a szépre…” Budapesti életképek az 1950-60-as évekből címen. A könyv lapozása, olvasása, a fényképek bámulása jó érzéseket kelt az emberben. Azt írja Gál László: „A könyv visszatekintés arra a korra, amikor a generációnk a legfogékonyabb éveit élte. Ezzel együtt nem kultusz-könyv készült a 60-as (50-70-es) évek ifjúságának útkereséseiről, az ifjúság problémáiról, még ha egy-egy témához kapcsolódva azért erről is volt néhány szó. Nem a szocializmus dicséretét kívántuk zengeni, még ha egy-egy nosztalgikus emlékből talán szűrődik is ki némi visszasírós attitűd. Nem a Kádár-rendszer bírálata volt a célunk, még ha természetes módon, mondhatni kikerülhetetlenül erre is van utalás a könyvben. Egyszerűen ifjú éveink emlékeit próbáltuk felidézni, azokat a többnyire mindennapi örömöket, amik ahhoz a csodához kapcsolódnak, amit így hívnak Balaton.” Lapozom a könyvet, és egy mai keletű szó jut eszembe a nosztalgia helyett: retro. Egészen pontosan nem tudom értelmezni a szót, csak érzem a jelentését. Lányaimhoz fordulok segítségül. Ők mondják: a retro múltidéző, ami jó. Bővebb magyarázatot kerestem, ezért az 1984-es kiadású (Akadémiai Kiadó) idegen szavak szótárát lapoztam fel. Retro: latin összetételek előtagjaként a vele összetett fogalomnak ellentétes irányba, hátrafelé mozgását jelenti. Aztán még azt is írja az Akadémiai könyv, hogy a retro rokon fogalma a retrográd. Az meg visszahúzó, hanyatló, haladásellenes. Aha. Értem. Ebből lett mára a populista szó. Mennyit változnak a szavak, és azok értelmezése. A Gál László által keltett érzések, hangulatok viszont abszolút pontos kiindulópontról indulnak, az ifjúságunkból. Ezért oly kedves ez a csupa fénykép, csupa kedves szó könyv. Lapozzunk hát bele mi is jókedvűen. Végighaladunk a déli parton, Aliga–Világos– Szabadi, aztán jön Siófok, Széplak és Zamárdi meg Szántód. Földvár és Szárszó meg Szemes. Bélateleptől Berényig jutunk el, majd átutazunk a rövidpartra, és az északi oldalra. Akarattya–Kenese–Fűzfő. A balatoni települések nevének muzsikája van. Doboljuk ki a neveket. A-ka-raty-tya. Két rövid, két hosszú. Ke-ne-se meg három rövid. Verset lehet írni a Balaton-parti falvakról, városokról. Írtak is róla eleget. De irodalommal a könyv nem foglalkozik. Vegyük szemügyre viszont az üdülőket. A 60-as években miféle üdülők voltak? Kicsik és kopottak vagy frissen meszeltek. Micsoda üdülő volt a Gyárkéményépítő Vállalat háza Világoson. Hol van már a Gyárkéményépítő Vállalat? Volt-e egyáltalán ilyen? Lennie kellett, mert már csak itt, ebben a könyvben található meg a nyoma. Nem is a vállalatnak, hanem az üdülőnek, amit lehet, hogy a gyárkéményépítők építettek, de az is lehet, hogy egy nagyobb polgári család egykori üdülője volt. Nem semmi a világosi OTP-üdülő sem. Ez már elegáns ház. Három szint, lapos tető. Ebben a házban főttek az OTP-sek a nagy nyarakon. Maga az üdülő a 60-as évek tökéletes építészeti relikviája. És itt van a Halértékesítő Vállalat nyári háza. A Komárom megyei Tanács üdülőjét sem a Komárom megyei Tanács építette, hanem valamelyik kitelepített gazdag család. Fényképet látok a világosi bungalókról. Körülötte drótkerítés. Az egész szörnyű. De nem volt akkor szörnyű, amikor arra jártunk, és ilyenekben is megbújtunk egy-két nyári éjszakán. Ehhez hasonlóval Kilián- telepen találkoztam. Laktam is benne. Meg is főttem. Szabadiban a partmenti üdülők is államosítás útján kerültek az új tulajdonosok birtokába. Ilyenfajta házak a 60-as években nem épültek. Épültek viszont az Aranyparton meg az Ezüstparton a hatalmas SZOT-üdülők. Ezekből jutott ám az északi partra is. De róluk később érdemes szólni, most utazzunk el a Balatonra Gál László forgatókönyve szerint. Irdatlan sok időbe került, amíg vonattal lejutottunk a Balaton partjára. Abban az időben kéregjegyet kellett váltani, ami 33%-os utazási kedvezményt jelentett a Velencei-tó és a Balaton partján. A Déliből kiindulva egy jelentősebb útra szóló menettérti (retúr) jegy 41 forintba került. Hol van már a retúr, hol a kéregjegy, és hova tűnt a 41 forintos árszínvonal? Csoda, hogy nosztalgiázik az ember? Múltba vágyik az ember? Na, nem nagyon, csak egy kicsit. Legalább annyira, hogy olyan fiatal legyen, mint akkor, a 60-as években. Bámulom a siófoki fényképeket, és olvasom a hozzá illő szöveget. Siófokon már akkor is bábeli zűrzavar uralkodott. És hangulatidézés céljából a szöveg közé tördeltek két fényképet. Egy fényképet a Terta Rádióról, egyet meg a Bambiról. Bizony ám, micsoda nagyszerű rádió volt a Terta. És milyen utánozhatatlan a Bambi. Kovács főorvos úr Hódmezővásárhelyről – bárhol is állunk meg egy kocsmánál – mindig három deci Bambit kér. A fiatal pincérek meg pincérnők csak néznek, hogy az meg miféle. Miféle, miféle? Jófajta kátrányból készült üdítőital. Na, menjünk be Bambit inni a híres-nevezetes SZOT-üdülőkbe. Ezek csodaüdülők voltak. Egy-egy üdülő egy kisvárosi népséget fogadott be. Akkor még a dolgozó munkásosztály járt üdülni, pihenni, tíz napra vagy két hétre. Volt ott minden. Mint ahogy a régi, nosztalgiát keltő rádiókabarékba hallottuk, a harmadik emeletre üvöltött fel a parton lévő asszonyka: Géza, cseréld ki a fürdőnadrágodat, mert kilátszik a csúnyád! És Géza kicserélte. Volt a SZOT-üdülőkben minden: dal, kacagás, móka, sör, három turnusban reggeli, ebéd és vacsora, és kéthetes jólét. Lángos, palacsinta és fagylaltért üvöltöző gyerek. Ó, a Balaton, régi nyarakon. Meg pislogtak is az emberek egymásra. Mi az , hogy pislogtak, megfigyelték egymás szokásait, és jól ki is beszélték. Egy-egy nagyüdülőből vasárnaponként sunnyogva templomba mentek. Már aki. Ki-ki különböző úton, hogy ne lássák egymást. Bizony, ezek az évek a 60-as évek! Templomba érvést – ha megismerték egymást a SZOT-üdülős szomszédok – csak biccentettek egymásnak, majd elkapták tekintetüket, és a mi Urunk Jézus Krisztusra függesztették áhítatosan szemüket. Magam is jártam így Balatonfenyvesen, amikor 1958 és 1961 között gimnazista sátortáborban nyeltem a Balaton vizét. Vasárnap kiállt az igazgató úr a tábor bejáratához, és figyelmeztetett bennünket, szépen felöltözött diákokat: nehogy templomba menjetek fiúk! Oda mentünk. Soóki tanár úr ugyancsak felkereste az Isten házát. Megvárt bennünket a templom kijáratánál, és egyenként mindannyiunkkal kezet fogott, és így biztatta a jövő nemzedékét, bennünket: csak így szabad ezt csinálni, fiúk! Ó, a Balaton, régi nyarakon, de szép is volt, kettős nevelésben részesültünk. Az már csak a történet nem hallható része, hogy a templomtól tiltó igazgató úr 1990-ben felkeresett a rádióban, és arról biztosított, hogy ő kezdettől fogva egyházbarát volt, hiszen Pozsonyban a bencéseknél érettségizett. Jól van jól, hogy mi lesz belőle… haladjunk tovább Gál László nyomdokain a Balaton parton. Számos fénykép a vasútállomásokat örökítette meg. Ezek jó ízléssel tervezett épületek. Hogy kik építhették, utána lehetne nézni. Az biztos, hogy nem a szocialista építészet alkotásai. Horthy korában építették? Vagy maga Ferenc Jóska intézkedett, hogy így legyen? Én nem tudom. De nincs is jelentősége, mert ezek az állomások szépek, környezetük hangulatos, virágos és derűt keltő. Eljutottunk Balatonszárszóra és Balatonszemesre. A Véndiófa vendéglőt emlegeti Gál László. Bizony, magunk is ültünk a csendes, hűvös étteremben. De hát Szárszó megszentelt hely. A Véndiófával szemben ott van a szárszói emlékmű, rajta Püski Sanyi bácsi domborműve, és Balatonszárszó, a nagy halottak kegyhelye is. De a szerző nem irodalommal foglalkozik, hisz gyerekemberként nem tartotta számon az ember sem Szárszó múltját, sem Németh László Sajkódi azilumát, Illyés Gyula és Borsos Miklós házát, és azt sem tudtuk még akkor, hogy Fonyódon hol találkozott Fodor András költő Takács Gyulával, az irodalom nagy mesterével. Azt már akkor is tudtuk, hogy Szegedi Rózára éveket várt Kisfaludy Sándor Franciaországban meg a fogságban, miközben távol a hazától a szép francia nőket hajkurászta. Szegedi Róza akkortájt apja házában, Badacsonyban töltötte nyarait. Ez is megszentelt, bár mára már hangos ház lett. Mindenféle borokkal és jókedvvel ékesítve. Álljunk meg egy polgári szóra, fontos dolog következik. Feljegyeztem a könyvből az 59. a 67. és a 108. oldalról egy mellékletet. Kezdem az elején. A melléklet készült 1960. július 10- én Balatonszemesen, a Vigadó Étteremben. A melléklet címe: Étlap. Végigböngésztem a sorokat. Röhögő… pardon, kacagógörcsöt kaptam. Micsoda pompás, zamatos ételeket kínáltak abban az időben az éttermek és a vendéglők. De az még hagyján. Micsoda áron! Olvasom: Levesek: hideg gyümölcsleves 5,50 Ft . Főzelék: így, egyes számban: Kelkáposzta főzelék 2,20 Ft . A saláta savanyú (vessző nélkül): volt csemegeuborka és káposztasaláta. Júliusban mit egyen a magyar. Csemegeuborkát. A káposztasaláta kissé drága volt, 1,60 Ft . Aztán a tészták között válogathattunk: punch torta, vegyes csemege (hogy mi lehetett, nem tudhatom), valamint linzerkarika és isler. A dőzsölő nyaraló előételt is ehetett: adag gyulai kolbász, vaj. Aztán volt: csem. ser. sült. pár. káp., aztán sertéspörkölt és bácskai rizseshús, rakott vagdalt és pirított sertésmáj. Nem semmi a nyári melegben. A balatonlellei étlap – jegyezték 1962 szeptemberében – is magáért beszélt. Itt már volt ponty halászlé és ponty rántva, pirított burgonyával, meg túróscsusza is tepertővel. Hiába, két év alatt nagyot fejlődött a világ. Minekutána jóllaktunk sertéspörkölttel és galuskával, megittuk az elmaradhatatlan szimpla kávénkat, tovább utazunk, tovább a végtelen Balaton partján. Eljutunk Almádiba, a szépséges Alsóörsre és Csopakra, Füredre és Tihanyba, Balatongyörökre és Keszthelyre. Balatongyörökön azért mégiscsak megállunk egy szóra, bár Gál László nem tesz említést róla, mert könyve írásakor még élt Raksányi Gellért. Kutyu meg ezen a vidéken nyaralt, és becehegyi olaszrizlinget ivott a Balaton partján. És örökül hagyta nekünk, akik vele együtt beszélgettünk Tornai József költő társaságában a Balatonról. Kutyu végrendelkezett: ha meghalok, temessetek el, síromra ültessetek egy fát, és locsoljátok majd szüntelen becehegyi olaszrizlinggel, és ez lesz majd a Kutya fája. Majd ha járunk Balatongyörökön, ültessünk valahol fát, és vegyünk két demizson becehegyi rizlinget. Az egyik demizsonból igyuk meg a bort, a másikkal locsoljuk meg a fát. Így emlékszünk majd Raksányi Gellért művész úrra. A Balaton arca teljesen megváltozott. A 60- as években innen visszanézve szegényszagú volt. De jó volt ott élni, akárcsak két héten át. Ezt a hangulatot, ezt az érzést, ezt a világot idézte fel Gál László: Ó, a Balaton, régi nyarakon című albumában, és ezzel kétségkívül értékes műfajt teremtett. Ha a Balatont látni akarjuk, vegyük elő ezt a könyvet.

 (Gál László: Ó, a Balaton, régi nyarakon, Minerva, 2008.)

 Győri Béla