vissza a főoldalra

 2008.08.08. 

Moliére: George Dandin, avagy a megcsúfolt férj

(Játékszín)

A George Dandint a versailles-i királyi palotában 3000 főnyi előkelő, közönség – természetszerűen XIV. Lajos – előtt játszották először Moliére színészei 1668. július 18-án úgy, mint zenés, táncos vígjátékot. A Napkirály pazar ünnepséget tartott ezen az estén, amire Moliére-nek sebtiben kellett darabot készítenie. Nem sokat gondolkodhatott, ezért olyan témához nyúlt, amit már régebben feldolgozott: még vidéki színészi élete során egyik bohózatának epizódja a megcsúfolt férjről szólt. A rangos nemesi famíliába felkapaszkodni vágyó, ezért kényes úri kisasszonyt elvevő bamba, folyton kijátszott férfi figurájának az ötletét számtalan író feldolgozta, a legismertebb közülük Bocaccio Dekameronjának nyolcadik napjában olvasható. Molieré-nél a lényeg a társadalomkritika, a hatalmasokhoz való ostoba törleszkedés szatírája. Az lehet, hogy bemutatója idején Lully zenéje meg a számos balettbetét tompította a szatíra élét, de George Dandin örökérvényű mondanivalója, hogy mindenki a maga köreiből válassza ki élete párját, azonban cseppet sem veszített értékéből. Ezt legtalálóbban a következő közmondásunk fejezi ki: suba a subához, guba a gubához. A George Dandin Magyarországon nem tartozik a sűrűn színre vitt Moliére-vígjátékok közé, Kazinczy Gábor magyarításában Férfi galibák címmel 1853-ban mutatta be a Nemzeti Színház. A Népligetben 1944-ben Illyés Gyula fordításában Duda Gyuri címmel játszották. A Játékszín Réz Pál új nyelvi átültetésében, Telihay Péter rendezésében ez év április 25-én tűzte műsorára. Telihay Péter mindig valami különlegesre, meghökkentőre – kissé szlengesen kifejezve: nagy durranásra – törekszik. Most sem hazudtolja meg magát! Napjainkba helyezi a cselekményt, a történeten azonban nem módosít semmit, a szereplők nevét is meghagyja, csak a jelmezeket és díszleteket tolja el az ízléstelenség határáig. Ha egy mondatban kéne kifejezni ennek az előadásnak a koncepcióját, akkor azt lehetne mondani: túlzásba visz mindent. Menczel Róbert tervezte díszletekben műbirkák, műtehenek, műdisznók sorakoznak egymás mellett, és olykor-olykor – mintha igaziak lennének – bégetnek, múgatnak, röfögnek. Ez az állatsereglet a városi ember sztereotip gondolkodása szerint azt fejezi ki, hogy bizony módos parasztportán vagyunk, mert hát mi is lehetne egy falusi ember háza táján, mint haszonállatok. Van medence is, ami bizony olyan idegennek tűnik ezen a fura farmon. Dramaturgiai funkciója viszont bőven akad: mindenki belepottyan, és csuromvizesen kászálódik ki belőle.

A szereplők Moliére figuráinak karikatúrái. Ez leginkább Daróczy Sándor által tervezett jelmezekben testesül meg. George Dandin égőpiros műbőrnadrágban és zakóban pompázik, hatalmas pocakján világítózöld zsabós ing feszül. Felesége, a kikapós Angélique viszont olyan elegáns és nádszálkarcsú, mint a topmodellek. A csábító, a kissé dilis, szenvedélybetegnek tűnő Clitandre pedig arany öltönyben, melírozott szőke hajjal siklik ide-oda. A szerető szülők, Monsieur és Madame de Sotenville nappali és éjszakai ruhakölteményei annyira színesek, hogy a paradicsommadarak elbújhatnak mellettük. Angélique komornája, Claudine azonban nem öltözik választékosan, ugyanis csiricsáré aligszoknyákban és „mellyes pólókban” szaladgál. Clitandre inasa, a buta Lubin inkább hajléktalannak tűnik, mintsem egy jómódú uraság szolgájának. Telihay nem csupán a külsőségeken módosít, hanem a mondanivalón is: női magazinosra veszi. A férjét folyton lóvá tévő menyecske bizony nem valamiféle sajnálatraméltó, 100 aranyért vett ifjasszony, hanem bizony ártatlan áldozat, akit anyja, apja csúnyán kihasznál. Panaszáradatából a kénytelen-kelletlen házasságában vergődő és a családi terrornak alávetett, kiszolgáltatott nő hangja hallatszik ki.

A színészek játékstílusa alkalmazkodik a rendező elképzeléséhez. Csuja Imre tökéletes George Dandin! Nevetséges és szánni való, ostoba és okos is egyszerre. Gubík Ági Angélique-je minden csak nem angyalka. Hideg, számító, rosszindulatú, dacos és lázadó. Telihay Péter koncepciójában az ő karaktere érthetetlen és váratlan változáson megy át, a produkció végén ez az akaratos nőszemély egyszer csak megbékél az addig sűrűn felszarvazott urával, és nagy egymásra találásukban összeborulnak. Balázsovits Edit hirtelenharagú, pergő nyelvű szobalánya olyan, mint amilyennek ezt a szerepet Moliére megírta, a leginkább helyén lévő karakter ebben a darabban A szülőket Nagy Mari és Schlanger András viszi fel a színre. Hátborzongatóan szörnyetegek és ijesztően erkölcstelenek, akikbe egy fikarcnyi jó modor sem szorult. Kuna Károly nem igazi „gaz” csábító, ezzel a nyámnyila alakkal még George Dandint sem érdemes megcsalni! Czapkó Antal bumfordi szolga. A Játékszín előadásában az a dicséretre méltó, hogy kifigurázza napjaink proccos új elitjét, akinek csak pénze van, de ízlése nincs.

 Dr. Petővári Ágnes