vissza a főoldalra

 2008.08.08. 

Próbaidő

Mostanában gyakori témája a híreknek a nemzetközi élelmiszer-kereskedelemben érdekelt cégek, áruházláncok ártó hatása a magyar mezőgazdaságra. Gazdasági erőfölényükből adódóan ugyanis ezek a vállalatok képesek arra, hogy önköltségi áron alul értékesítsenek különféle terményeket, élelmiszeripari árucikkeket. Az ennek következtében kialakuló alacsony felvásárlási ár pedig egész mezőgazdasági ágazatokat képes ellehetetleníteni. A különféle adókedvezmények sokaságában részesülő multit pedig nem érdekli a magyar gazdák tönkretétele, hiszen az unió által évtizedek óta támogatott nyugat-európai mezőgazdaság terményfeleslegéből könnyedén pótolja a magyar gazdálkodók kiesése miatt keletkezett hiányt. Annak ellenére, hogy a külföldi tulajdonú áruházláncoknál egyértelműen tetten érhetőek a magyar gazdaságra és országunk társadalmára gyakorolt káros hatások, még mindig akadnak olyan döntéshozók, akik kívánatosnak tartják ezek tevékenységét. Ők elsősorban azzal érvelnek, hogy az élelmiszerkereskedelemben is szükség van a multik magyarországi jelenlétére, mert munkahelyeket teremtenek. Ugyanakkor az ilyen vélemények megfogalmazói nincsenek tekintettel arra, hogy az idegen cégek tevékenységének következményeként magyar gazdálkodók mennek tönkre és hazai kisboltok sokasága szűnik meg, így a külföldi vállalkozások legalább annyi munkahelyet, megélhetést számolnak fel, mint amennyit teremtenek. Mindezen túl, még a bérszínvonal alacsony szinten tartásával, alkalmazottaik rabszolgaként való dolgoztatásával is hozzájárulnak a magyar lakosság általános elnyomorodásához. Káros és embertelen tevékenységükről egy 20 éves lány, Anita személyesen szerzett tapasztalatokat, ugyanis három hónapig dolgozott pénztárosként egy főleg élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó és osztrák tulajdonosok által üzemeltetett multicég áruházában. A fiatal lány még 2006-ban érettségizett – pénzügyi és számviteli szakon – fővárosunk egyik közgazdasági szakközépiskolájában. Érettségi után lehetősége volt tovább képeznie magát egy 18 hónapos felsőfokú szaktanfolyamon, aminek keretében az alapfokú angol nyelvvizsgát is megszerezte. 2007 végén fejezte be tanulmányait, és elindult munkát keresni. Irodában szeretett volna elhelyezkedni, a képzettségének megfelelő munkakörben, de hiába próbálkozott, fél év álláskeresést követően sem kapott munkát. Hiába szerzett közgazdasági szakképesítést, saját jövedelemmel nem rendelkezett, továbbra is a szülei tartották el. Aztán hét hónapi álláskeresést követően jelentkezett az egyik Interspar áruházban, ahol hirdetéssel kerestek irodai dolgozót. Mint a személyes beszélgetés során kiderült, irodai munkára nem kívánták alkalmazni, de felajánlották neki, hogy pénztárosként foglalkoztatják, ha kiváltja a pályakezdőknek járó Start-kártyát, ami után különféle kedvezmények illetik meg az első munkahelyén dolgozó fiatal alkalmazóját. Kezdőmunkabérként pedig bruttó 80 ezer forintot ajánlottak neki. Anita jobb híján elfogadta az ajánlatot, és munkába állt az Intersparnál. Ám az osztrák cég foglalkoztatási feltételei meglehetősen embertelennek bizonyultak. Anitának heti 6 napot kellett dolgoznia 9-10, de az is előfordult, hogy 12 órás munkaidővel. Többször megtörtént például, hogy reggel 9-kor kezdett a pénztárnál és este 9-re végzett a munkával. Az egész napos, látástól vakulásig tartó robotolásnak legfeljebb annyi haszna volt, hogy keresete a pótlékokkal együtt felment nettó 90 ezer forintra. Ám szabad hétvégi napja alig volt, a heti 1 munkaszüneti napot csak néhány esetben adták ki szombaton vagy vasárnap. Ezenkívül persze anyagi felelősséggel is tartozott a cégnek, de a pénztárosként az Intersparnal töltött hónapok alatt nem volt komolyabb hiánya. Főnökei tulajdonképpen elégedettek voltak a munkájával, a 3 hónapos próbaidő végén mégis bekövetkezett a baj: Anita megbetegedett. A torka begyulladt, és 40 fokra ment fel a láza, ami néhány napra ágyba kényszerítette. Előtte persze még elment az orvoshoz, aki 5 napra kiírta betegállományba. Azért csak ennyire, mert Anita ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legrövidebb időn belül szeretne munkába állni. Ezt jelezte az is, hogy megbetegedését követően azonnal telefonált munkáltatójának, jelezve munkaképtelenségét, ám amikor visszatért dolgozni, mégis közölték vele, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára, a próbaidő 2 nappal későbbi lejártát követően nem hosszabbítják meg a szerződését. Így Anita 3 hónap után távozott az osztrák tulajdonú cégtől, és kedvezőtlen tapasztalatainak a sokasága miatt soha többé nem kíván az Intersparnál vagy bármely más hasonló cégnél munkát vállalni. Azt azért elmondta, hogy kíváncsi lenne arra: vajon a cég anyaországában, Ausztriában milyen munkaidőbeosztással dolgoznak, és mennyit keresnek az Interspar pénztárosai és egyéb alkalmazottai. Mit szólnának az ottani munkavállalók a magyarországi munkaidőhöz és fizetéshez? Embertelen munkafeltételei és a soknak egyáltalán nem tekinthető fizetés ellenére is igazságtalanság lenne egyedül szégyenpadra ültetni az Interspart, hiszen vetélytársai sem különbek. Például Anita egyik barátnője a Tescónál helyezkedett el árufeltöltőként, de néhány hónap után önként vált meg a cégtől, mert a hosszú munkaidő ellenére is csupán havi 60 ezer forint volt a nettó keresete.

 Varga Imre