vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.22. 

A haveri kutyáknak mindent szabad

Kábítószert akartak elrejteni a Hír TV két riporterének autójában – derült ki a Hír TV birtokába került hangfelvételekből. Az akcióról Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ alelnöke beszélgetett egy büntetett előéletű férfival, akit Veres János kampányfőnöke, Tóth Viktor ajánlott a figyelmébe. Helmeczy (képen) pénzt ígért a végrehajtásért, és vállalta, hogy értesíti a rendőrséget, ha a drogot betették a televízió munkatársainak gépkocsijába. A rendőrök állítólag közúti ellenőrzés során csaptak volna le a riporterekre. Az ügyvédekről szóló 1998-as törvény általános elvként rögzíti, hogy az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében pedig köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani. A jogszabály szerint ügyvéd nem működhet közre olyan jogügyletben, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta, a köztestület fegyelmi eljárást indíthat az ügyvéd ellen. Helmeczy László MLSZ alelnökeként aktív résztvevője a Ferencváros elleni fellépésnek, tevékeny szerepet játszott abban, hogy a legnépszerűbb magyar csapatot – nem eredményei alapján, hanem pénzügyi kifogásokra hivatkozva – kizárták az első osztályú labdarúgó-bajnokságból. A Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) a most napvilágot látott botrány után azonnali eltávolítását követeli.

Magyar Balázst, az FSZSZ elnökét kérdeztük.

 – Miért írtak levelet Helmeczy László ellen az MLSZ-nek?

– Többször kerültünk már nézeteltérésbe Helmeczy úrral. Most pedig olyan ügybe keveredett, ami a magyar futballra és a Magyar Labdarúgó Szövetségre is rossz fényt vet. Olyan, morálisan vállalhatatlan helyzetbe került, ami miatt mindenképp le kéne mondania. Miután neki nincsenek ilyen szándékai, ezért döntöttünk úgy, hogy megírjuk a levelet a főnökének, Kisteleki Istvánnak, hogy távolítsák el az MLSZ-ből a rossz hírű jogászt. Nem ez az első kifogásolható esete Helmeczy Lászlónak. Többek között volt egy olyan döntése – amikor a „zérótolerancia” elvet vezette be –, amivel a szurkolók viselkedését próbálta szankcionálni, és nem zavarta, hogy ez a magyar törvényekkel és az alkotmányos jogokkal ellentétes. Mi a Legfőbb Ügyészséghez fordultunk, aki nekünk adott igazat. Lenéző cselekedetet, vagy éppen becsmérlő szidalmazást folytató szurkolók miatt – ami nem megfogható jogilag – három pontos levonással sújthatták a csapatokat. Tehát annak a szurkolónak, aki például Kisteleki tevékenységét kritizálta a lelátón bekiabálással, a kedvenc csapatát megbüntethették. Azt gondolom, Rákosi Mátyás elégedetten csettint a pokolban, hiszen ilyet még az ő idejében sem mertek kitalálni.

 – Helmeczy már bizonyította: a Fradi nem tartozik a kedvencei közzé. Meglepődtél mikor hallottad a bűncselekményben való közreműködésének gyanújáról szóló hírt?

 – Nem lepődtem meg, amikor ez kiderült. Elképesztő, hogy egy ilyen pozícióban lévő ügyvéd, közéleti személyiség minden erkölcsi gát nélkül próbál tönkretenni akár életeket is. Ha most sem történik semmi, nem tudom mi kéne ahhoz, hogy süllyesztőbe kerüljenek az ilyen alakok.

 – Rend, fegyelem, törvényesség az MLSZ hármas jelszava. Mennyire tartják ezt be a Kisteleki– Helmeczy vezetésű MLSZ-ben?

 – Ez nem csak a fradistáknál, de más szurkolóknál is nevetség tárgya, mivel a hármas jelszó egyik pontja sem valósul meg, sőt éppen az ellenkezőjét cselekszik az MLSZ vezetői. A tevékenységüket és jogászaikat minősíti, hogy végül a Legfőbb Ügyészség utasította az MLSZ szabályzatainak megváltoztatására őket, minthogy azok számos pontban ellentétesek voltak a hatályos magyar jogszabályokkal. Az MLSZ kinevezett és választott tisztviselői már sokszor bebizonyították, nemhogy a teljes magyar labdarúgásban, de magában a Magyar Labdarúgó Szövetségben sem tudnak rendet tartani és jogkövető magatartást tanúsítani. Helmeczy László most már a magyar labdarúgáson kívüli tevékenységével is bizonyítja morális alkalmatlanságát. Helmeczy Lászlónak a demokrácia és a sajtószabadság ellen indított, a régmúlt időkre emlékeztető eljárása – függetlenül az események részleteitől – elfogadhatatlanná teszi azt, hogy bármilyen szerepet betöltsön a magyar labdarúgásban.

 – Nem lehet elfelejteni, hogy Helmeczy fontos szerepet játszott a Ferencváros NB1-ből történt kizárásában.

 - Törvénytelenül zárták ki az FTC-t a magyar első osztályból. Másodfokú bírósági határozata van a Ferencvárosnak arról, hogy a kizárás törvénytelen volt. Ebben valóban nagy szerepet játszott Helmeczy. Ha Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező labdarúgó- csapatát kizárhatják következmények nélkül, akkor ebben az országban mindent meg lehet csinálni.

 Ezzel azonban nem ért véget az ügy. Időközben nyilvánosságra került, hogy Gaskó István VDSZSZ elnök lejáratását is tervbe vette Veres János legszűkebb

környezete. Gaskó Istvánt kérdeztük.

 – Elnök úr mit szól a felvételhez, miszerint önt is kompromittálni akarták a pénzügyminiszterhez közel álló személyek?

 – Aggasztó hír, de még nem látom tisztán kik állnak az ügy mögött. Ha politikai körökhöz vezetnek a szálak, az sokkal súlyosabb, mintha egy-egy személy hirtelen felindulásból tesz valami fenyegető kijelentést. Itt úgy tűnik, precíz előkészítő munkáról van szó.

 – Ismeri az ön személyének lejáratását célzó terv részleteit?

 – Annyit tudok, hogy lényegesen korábban, március 20-án egy jó szándékú ember bement a VDSZSZ debreceni irodájába, és ott elmondta: ő egy számítógépes hacker, aki egy megbeszélésről jött, ahol az volt a napirenden, hogyan kell Gaskó Istvánt kompromittálni a közeljövőben. Úgy tervezték, hogy a számítógépemre küldenek egy e-mailt, amire ha rákattintok, elárasztotta volna a komputeremet különféle terhelő információkkal, amikből pedofíliára lehet következtetni. Ez az ember azért szólt, hogy lehetőséget adjon a VDSZSZ-nek a védekezésre a támadás ellen. Kollégám március 21-én bejelentést tett a debreceni rendőrkapitányságon. Ez az új információ is megerősíti az akkori gyanús bejelentést.

 -Mivel kelthette fel ennek a bűnözői csoportnak az érdeklődését?

 – Úgy gondolom, hogy amit a VDSZSZ és a Liga az utóbbi években tett – különösen az egészségbiztosítási reform kapcsán –, azzal sokaknak kivívtuk az ellenszenvét.

 – Ha ez így van, nagyon aggasztó a helyzet, hiszen akkor senki nincs biztonságban Magyarországon.

 – Ez így igaz, bár azt el kell mondanom: nem látom, hogy a kormány állna az ügy hátterében. Viszont ha bebizonyosodna, hogy a kormány, vagy valamelyik miniszter környezete áll a háttérben, akkor ez egy sokkal súlyosabb ügy.

– Ön szerint kiderül valaha is, hogy kik állnak valójában a háttérben?

 – Amennyiben a független rendőrség kinyomozná, nem lenne kérdés ez…

 Oláh János