vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.29. 

Vastagon írt tanszerárak

Mindjárt vége a nyárnak. Az augusztus még hátralévő napjai a diákok számára a nyári szünet utolsó napjait jelentik, a tanároknak pedig a vakáció utáni munkába állást, az új tanévre való felkészülést. A szeptember nemcsak valami szépnek, jónak, élményekben gazdag időszak vége, és új kihívások kezdete, hanem komoly anyagi megterhelés a családi kassza számára, hiszen tavaly óta tovább drágultak a könyvek és a tanszerek is. Heti körképünkben az iskolakezdést érintő, általánosabb témákat jártuk körbe, jövő héten pedig az egyes intézmények háza táján nézünk körül.

 Idén szeptemberben országszerte 1 millió 400 ezer diák ül be az iskolapadok valamelyikébe, amely 20 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Közülük 800 ezren az általános iskolákban, 600 ezren a középiskolákban kezdik meg, illetve folytatják tanulmányaikat. Az új tanév sok szempontból állítja nehéz helyzet elé a családokat. A gyerekek szellemi és lelki erőpróbája mellett a szülőket az anyagiak viselik meg legjobban, főleg azért, mert idén a legnagyobb kiadást jelentő tankönyvek ára 7–8 százalékkal drágult, és egyes tanszerek is többe kerülnek, mint tavaly – bár utóbbiaknál nem számottevő az emelkedés.

 Mennyibe kerül az ingyenes oktatás?

 Okosan tette az, aki a nyár folyamán spórolt az iskolakezdésre, hiszen egy átlagos, kétgyermekes család számára akár ötvenezer forintos kiadást is jelenthet a szeptemberi beiskolázás. A tankönyvek és a tanszerek mellett ilyenkor ugyanis – főleg a gyors növekedés szakaszában lévő csemeték esetében – új tornafelszerelést, ruhákat és lábbeliket is be kell szerezni. A legnagyobb kiadások az elsőszülött elsőssel rendelkező szülőket sújtják, hiszen nekik adott esetben íróasztalt, széket, iskolatáskát és a tanszerek teljes arzenálját meg kell vásárolni. A minimális vagy átlagos költségeket nehéz megbecsülni, hiszen minden iskola mást és mást kér, és a tankönyvek, valamint a felszerelések árában is elég nagy a szórás, de 20 ezer forint alatt nem lehet megúszni az első iskolanap élményét.

Később persze már nem lesz szükség annyi mindenre, de gyermekenként 12–15 ezer forinttal mindenképpen érdemes számolni, felső tagozatban és a középiskolákban pedig ennél is többel, hiszen itt csak a tankönyvek kerülnek 15–16 ezerbe.

 Bár az írószerboltokban egész évben kaphatók füzetek, ceruzák, vonalzók, egyéb iskolakezdéskor szükséges termékek, és a hipermarketek polcain is már nyár derekától sorakoznak az akciós tanszerek, a tapasztalatok szerint legtöbben augusztus végére halasztják a bevásárlást. Az összeállítás készítése közben beszabadultunk az esztergomi Kroki írószerboltba, ahol Hajdu Zsolt vezetésével körbenéztünk, hogy mi milyen és mennyibe kerül… A hipermarketekkel és százforintos boltokkal ellentétben itt csak jó minőségű termék kapható, természetesen különféle árkategóriában. A tanszerek árának, csak az alsó határát lehet megjelölni (ezt a táblázatban megtettük), a felső határ szinte minden esetben a csillagos ég: csodálkozva forgattuk kezünkben a 2 ezer 850 forintba kerülő tizenkét darabos színesceruza-készletet és a 29 ezer forintos – igaz teljesen felszerelt – ergonomikus iskolatáskát. Ha nem is ilyen fokon, a minőséget az írószerek és rajzeszközök esetében muszáj figyelembe venni, hiszen az olcsó boltokban kapható festékek egyszerűen nem oldódnak, a zsírkréták nem fognak, az ecsetek tönkremennek, így gyermekeink nem tudnak velük dolgozni.

 Mivel minden iskola, sőt nem túlzás azt állítani, hogy minden tanító mást és mást kér, ezért ma már nem jellemző, hogy egységcsomagokat állítanak össze a kereskedések. A Krokiba legtöbben az iskola által kiadott listával érkeznek, amelyen van, hogy konkrét márkákat is megjelölnek, de van olyan iskola is, ahol a pedagógusok egyberendelik meg minden tanuló számára a tanszereket, és az iskolában kiosztják. Ez azért is kedvezőbb megoldás, mert így az üzlet kedvezményt is tud adni. Egyébként minél idősebb a gyermek, annál kevesebb írószerre van szükség, van, aki már csak néhány darab füzetet vásárol.

 A Krokiban is évről évre tapasztalják azt az általános tendenciát, mely szerint csak augusztus 20-a után indul a bevásárlási láz, igaz, egészen szeptember végéig nagyobb a forgalom az átlagosnál. A nyitva tartási időn belül a délelőtti és a délutáni órákban vannak a legtöbben, tehát aki szeretné elkerülni a tömeget és a tolongást, jól teszi, ha a déli órákban próbálkozik. Az üzlet a következő időszakban meghosszabbított nyitva tartással működik: szombaton délután négy óráig várják a vásárlókat.

 A tankönyvek ára teszi ki az iskolakezdés költségeinek legnagyobb részét. Az egyes évfolyamokon szükséges könyvcsomagok ára Esztergomban átlagosan ezer forinttal kerül többe, mint tavaly, de az árak között iskolánként 2–3 ezer forintos eltérések is lehetnek. Egy általános iskolás elsős tankönyvcsomag ára 8–11 ezer forint, az ötödikeseké pedig 15–16 ezer forint.

 Az iskolákban már a héten átvehető volt a szükséges tankönyvek jegyzéke, amelyek alapján, mint eddig minden évben, a Babits Mihály könyvesbolt Pöttyös tér felőli raktárában lehet majd megvásárolni a csomagokat hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig, szombaton 8-tól 12-ig, illetve a tanévkezdés után bármikor.

 A könyvesbolt munkatársai azt tapasztalták az elmúlt években, hogy mindenki az első napok első óráiban akarta beszerezni a könyveket, mintha félni kellene attól, hogy elfogy, ezért előfordult, hogy riasztóan hosszú sorok alakultak ki. A tankönyvek mindenki számára megvannak a raktárban, ezért nem szükséges sietni, ide is tanácsos a déli, délutáni órákban érkezni. A kiszolgálás remélhetőleg gördülékenyen megy majd, hiszen a raktárban iskolánként és osztályonként vannak elhelyezve a könyvek.

 Aki jogosult az ingyenes tankönyvellátásra, annak nem kell elmennie a könyvekért, hiszen ő az iskolai könyvtár készletéből kapja majd meg azokat, amikre egyébként vigyáznia kell, mint a szeme fényére, hiszen ha firka kerül bele, akkor év végén a szülőknek meg kell vennie egy új példányt.

 Mivel az oktatási intézmények is egyre szűkösebb keretből gazdálkodnak, szinte minden iskolában számítani kell egyéb kiadásokra is a könyveken és az írószereken túl. Vannak intézmények, ahol a rajz-, vagy a technika oktatásához szükséges alapanyagokat központilag szerzik be, majd annak leosztott árát beszedik a szülőktől. Tisztasági csomagot, vagy a higiéniai cikkekre való pénzt szinte mindenhol kérnek, de van, ahol a fénymásolásra, sőt akár tanterem egészségügyi festésére, vagy függönyre és egyéb berendezési tárgyakra is szednek különféle összegeket, bár ez utóbbiakat a pedagógus nem kérheti konkrétan, erről általában a szülők döntenek. Akárcsak az osztálypénz összegéről, de az tény, hogy az így kifizetendő összegek akár újabb tízezer forinttal is növelhetik az iskolakezdés költségeit.

 Volt idő, amikor augusztusban dupla családi pótlékkal támogatta az állam az iskolakezdést, de ez sajnos már a múlté. Az állam az ingyenes tankönyv-ellátással próbál segíteni, amire olyan diákok és családok jogosultak, akik tartósan betegek, testi, értelmi, érzékszervi fogyatékossággal élnek, halmozottan hátrányos helyzetben vannak, vagy nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozottak. Egy tavaly őszi felmérés szerint hazánkban több mint félmillió gyermek jogosult az ingyenes tankönyvre, melynek nevét sokan félreértik. Akik „ingyenes” tankönyvet kapnak, tulajdonképpen az iskola könyvtárából kölcsönkapják azt. Nem írhatnak bele, nem szakíthatják el, és nem tarthatják meg, hiszen a következő tanévben másoknak lesz rá szükségük. Ha tönkremegy a könyv, a szülőknek pótolni kell a könyvtár számára.

 Sok munkáltató is támogatja alkalmazottait az iskolakezdésben. A munkáltatói segély adományozásáról a munkaadók szabadon dönthetnek, viszont ez adó- és járulékköteles, az iskolakezdési támogatás viszont egyfajta természetbeni juttatás, ami adómentesen adható, tehát sem a munkavállalónak, sem pedig a munkaadónak nem kell utána adót, illetve járulékot fizetnie. 2008-ban ez az összeg legfeljebb 20 700 forint lehet, amelyet gyermekenként, évente egyszeri alkalommal lehet kiadni utalvány formájában. Mivel mindkét szülő megkaphatja, akár 41 ezer 400 forint támogatást is kaphatnak a szülők.

 Esztergom Város Önkormányzata évek óta egyre nagyobb figyelemmel és egyre több segítséggel kíséri a diákokat, több rendeletében is szabályozza a családok és gyermekek támogatásának rendjét, valamint a Szent Miklós Program elemeit, amely ugyan nincs szoros összefüggésben a szeptemberi iskolakezdéssel, de a segítségre ilyenkor nagyobb szükség van, mint máskor.

 Esztergomban rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, és beiskolázási segély igényelhető. Előzőre bárki, aki nehéz helyzetbe kerül, utóbbira pedig azok jogosultak, akiknek családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 200, egyedülálló szülő esetében pedig 250 százalékát.

 A Szent Miklós Program ezenkívül számos egyéb, egyedülálló kedvezménnyel segíti az esztergomi családokat, ilyen például a tanévkezdési támogatás, a kisgyermekeket nevelő szülők, illetve a tanulók helyi közlekedésének támogatása, az ingyenes úszásoktatás, az óvoda- és iskolatej-ellátás, a sport utánpótlás-nevelés, a testvérvárosokban való nyelvtanulási lehetőségek biztosítása, valamint az osztálykirándulások támogatása. A Meggyes Tamás polgármester által elindított program külön támogatja a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosokat: nekik a már említett juttatásokon kívül parkolási díjkedvezmény, hulladékkezelési díjkedvezmény és tandíjmentesség is jár.

 Az esztergomi rendőrök és polgárőrök, mint évek óta mindig, idén szeptemberben is fokozott jelenlétükkel vigyáznak a nyári szünet élményeitől még kissé szórakozott nebulókra az iskolák környékén és az oda vezető forgalmas utakon, különösen a reggeli iskolakezdés és a tanítás végének időszakában. Bodrogai Sándortól, az esztergomi polgárőrség vezetőjétől megtudtuk, hogy az önkormányzatnál ők is közbenjárnak, hogy az iskolák közelében lévő, önkormányzati kezelésű utakon lévő, megkopott gyalogátkelőhelyeken a csíkokat lehetőleg szeptember elsejéig újrafessék.

 A vakáció gondtalan időszaka után nagy változást és erőpróbát jelent a nebulók számára a rendszeres koránkelés, a koncentrálás és a leckeírás, különösen azoknak a kis elsősöknek, akik életükben először lépik át az iskola kapuját. A kisebb és nagyobb gyermekeknek is kell néhány hét, mire visszarázódnak a tanévközi kerékvágásba.

 

(Forrás: Hídlap)