vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.29. 

Bekeményítenek a szerbek

Keményen támadják a szerbiai ellenzéki nacionalista pártok Vajdaság készülő statútumát. A legnagyobb kormánypárt, a Demokrata Párt által kidolgozott és koalíciós partnerei által támogatott okmány munkaváltozatát a nacionalista ellenzék máris szeparatista kísérletként értékeli, aminek szerinte az a célja, hogy „államot hozzanak létre az államban“. Aleksandar Popov neves szakértő szerint a vajdasági statútumra tett javaslat teljesen összhangban van a szerb alkotmánnyal. Az igen heves bírálatok pedig szerinte várhatóak voltak, s nem kellene nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Az elemző rámutatott, hogy a tartomány statútumát a szerb parlamentnek is hitelesíteni kell, ezzel pedig a testület megerősíti, hogy az aktus összhangban van-e az ország alaptörvényével.

Szerinte csak akkor lehetnének problémák, ha a szerb képviselőház elutasítaná a vajdasági okmányt, mivel a szerb alkotmány nem irányoz elő ilyen esetet. A szakértő azonban nem hiszi, hogy a Demokrata Párt vajdasági szervezete a belgrádi pártközpont tudta nélkül készítette volna el a javaslatot, tehát az a veszély sem fenyeget, hogy a szerb parlament leszavazná „a vajdaság alkotmányt”.

A Vojislav Koštunica vezette Szerbiai Demokrata Párt azonban úgy véli, hogy „a végsőkig felesleges provokálni” a közvéleményt a vajdasági statútummal, amikor Szerbiának már úgy is súlyos gondjai vannak az egyik tartományával, Koszovóval. Slobodan Samardžić, a párt magas rangú tisztségviselője szerint utolsó jogorvoslatként az alkotmánybíróság megsemmisítheti a vajdasági okmány bizonyos részeit, vagy az egész dokumentumot.

Vajdaság Jugoszláviában a föderáció alkotó elemeként széles körű autonómiával rendelkezett. Azt szüntette meg a miloševići rezsim a Kis-Jugoszláviában. Jogállását azóta sem állították helyre.

 

(Forrás: vajdasagma.info)