vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.29. 

Az MKP a kliensrendszer ellen

Nyilatkozatban emelt szót a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Robert Fico újra elhangzott kijelentése ellen, amelyben a szlovák kormányfő nem tagadta: rendjén valónak találja, ha a pártjához és a kormánypártokhoz közeli polgármesterek és személyek a kormány kedvezményezettjeként részesülnek a kormány odaítélte támogatásokból, közbeszerzésekből. A múlt héten pénteken, majd vasárnap este, a kormányhoz közelinek tekintett TA3 hírtelevízióban is elhangzottakat a belpolitikai elemzők a kilensrendszer törvényesítésének minősítették.

 Az MTI pozsonyi irodájához is eljuttatott augusztus 25-ei közlemény szerint Robert Fico szavai "szélsőségesen elfogadhatatlan és veszélyes" politikai jövőképet vetítenek előre.

Noha televíziós fellépésének vége felé Fico megpróbálta szépíteni a korábban elhangzottakat, mégis "egyértelműen feltárta a véleményét, miszerint elsősorban a kormányhoz közelebb álló önkormányzatoknak jár anyagi támogatás", mert - mint Fico fogalmazott - "a politikai rendszer így működik".

 "Így a korrupt politikai rendszer működik, és semmiképpen sem az európai" - fogalmaz az MKP és emlékeztet: az Európai Unió ennek kezelésére egyértelmű játékszabályokat rendelt, amely játékszabályok rendszere az előző két kormányzati ciklusban - a Dzurinda-kormány alatt, amikor a magyar párt kormányzati szerepet játszott - olyannyira megfelelően működött, hogy az alkalmazását az Európai Bizottság elismerően méltányolta.

 Az MKP egyszersmind arra a "valós veszélyre" is figyelmezteti Robert Ficót, hogy az általa hangoztatott "elferdült szemlélet és jelenkori kormányzati gyakorlat" láttán az Európai Unió leállíthatja a Szlovákiának juttatott uniós támogatások kifizetését.

 

(Forrás: bumm.sk)