vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.29. 

Üzenetek Voltegyszeregyből

Az ősz kérdései

Ha külön is adnék címet ezeknek az írásaimnak, ennek az volna most a címe:

„ az ősz kérdései”.

A 2008-as ősznek, több, előre nem látható kérdés mellett három fő problémája lesz. A költségvetés milyensége és elfogadása, vagy esetleges elvetése, az október 23-ával összefüggő és esetleg egy nagyobb népmozgalomban kirobbanó elégedetlenség, amelyet a megélhetési nehézségek váltanak ki, de az ellenzéki pártok és a nemzeti keresztény civil szervezetek és mozgalmak szerveznek meg nagy erővel és tudatosan, valamint Gyurcsány Ferenc leváltásának és felcserélésének szándéka és ennek kivitelezése az Országgyűlésben. Először ezt, a legbizonytalanabbat tárgyalom. Egyelőre csak jelek vannak arra, hogy a lecserélés szándéka érlelődik Gyurcsány tartótisztjeiben, (Moszad) és magában a pártjában is. Utód felépítve nincs, akiket eddig megpróbáltak feltupírozni, azoknak hull a hajuk, márpedig most egy Sámson kellene nekik. Egy másik nehézségük az, hogy a 2006 nyara, az őszödi beszéd óta forgalomban lévő jelszó: „Gyurcsány, takarodj” elkopott. Közhely lett. Sokan köszönésként használják: – „Jónapot!” – „Gyurcsány, takarodj!” Valószínűleg maguk Gyurcsányék dobták be ezt a durva kiutasítást, vélvén, hogy egy kicsit idegen a magyar közönség többségétől, és inkább a székébe ragasztja őkelmét, mintsem eltakarítaná az útból. Most már azonban nincs semmilyen hatása. Az is félelmetes lehet számukra, hogy viszont akárki lesz is az utód, azonnal megkapja ezt a felszólítást és nem bizonyos, hogy mindegyik kibírja. Suchman például, a somogyi erős ember, aki sok magas tisztséget megjárt már és talán szóba is került mint utód, prolinak elég proli, de nagyon zsidó, van benne valami hitközségi sértődékenység és igencsak antiszemitizmusként venné a szívére ezt az erős felszólítást. És ez nagy baj lenne. Az antiszemitizmus miatt nem szabad félreállni, ez benne van a Talmudban.

Ennyire zavaros időkben ezért díszgoj kellene a bakra, akiért nem kár, ha a megbokrosodott lovak a szekér alá rántják.

Glatz is szóba jöhetett régen, de az idő elmosta az esélyét, Csányi, az OTP elnöke valószínűleg nem vállalja, és helikopterének balesetével az ő árfolyama is lezuhant. Az, hogy mennyire rossz választás volt egykor Gyurcsány, az most mutatkozik meg: nem tudnak aláígérni. A párt vezetőségén belülről nehéz a felhozatal, mert mindenki le van égve és nagyon vigyáznak egymásra. A bolsevik típusú pártokon belül aranyszabály, hogy belső riválist nem engedhet maga fölé, aki életben – és pénzben – akar maradni, mert az bizonyosan megöli. Vagy Sztalin, vagy Trockij.

Az utódlás kulcsa mindig az SZDSZ kezében van.

Ezt már szinte megszokták. A technika, amivel ezt elérik, a maga módján ügyes. Most például a koalícióból való kilépéssel érték el. (Amikor Bartha Miklós, a „Kazárföldön” írója 1901-ben megérkezett a Munkácsi állomásra és fel akart ülni a pályaudvar előtt várakozó konflisok egyikére, nem tehette, mert elé állt egy közvetítő, aki heves gesztikulálással kijelölt számára egy fogatot és behajtotta rajta a közvetítői díjat. Amíg nem fizetett a pajeszosnak, egyik kocsis sem vállalta a fuvart.) Az új miniszterelnököt az Országgyűlésnek egyszerű többséggel meg kell választania, a programjával együtt. Ha az SZDSZ-nek nem tetszik, az országnak nincs miniszterelnöke, a kormány megbukott. Ha belül marad a koalíción, ezt nem teheti ennyire könnyedén. Az MSZP-nek ki kell fizetnie a közvetítői díjat. Kétségtelen, hogy az SZDSZ ugyanazoknak a Moszad-utasításoknak megfelelően dönt, mint az MSZP vezérkara. Valójában a kettős szorítás csak arra szolgál, hogy senki se merjen önállóan dönteni, és egyik kijelölt kocsis se merje vállalni a miniszterelnökséget a kettős pecsét nélkül. Pusztán bizalmi alapon itt már semmi sem történik. Hacsak a társadalom józan, magyar, keresztény többsége nyomás alá nem helyezi őket, és felismerve ezt a helyzetet, kilátásba nem helyezi a kisebbik, a döntnök fél számára a teljes megsemmisülést. Avagy nem kell, hogy egy, a Moszadnál nagyobb úr legyen a magyar életben? Jól átgondolt taktikával szükséges cselekedni. Szembesíteni őket, valamennyiüket – politikusaikat, színigazgatóikat, melegfesztiválosaikat és felfújt sztárjaikat – a teljes politikai, gazdasági és vezetői ellehetetlenüléssel. Ki lesztek közösítve a magyar életből. Nem állunk szóba veletek.

Ennek az írásnak a taktika váltás szükségességére való rámutatás a célja.

Eddig a nemzeti oldal – jobb híján nevezem így azt, ami ennek nem felel meg teljesen – taktikája az MSZP bomlásától várt eredményt. Tapsolt minden dinnyecsőszakciónak és kibeszélésnek – aztán semmi sem történt. Kivásárlás nem történt, talán nincs is rá pénz, a komisszárrendszer összetartja az elvtársakat. Közben vér-SZDSZ-esek sora igazolt át az MSZP-hez. Az ATV-ben divat lett az SZDSZ-t ócsárolni. Milliárdokat zsebre tevő sztárok fedezték fel kebelükben a szocialistákért dobogó szívet. Sem az átigazolásokat, sem a szívdobogásokat nem szabad komolyan venni.

Egyes körökben az átigazolás a zokniváltással azonos művelet: nincs erkölcsi tartalma, csak szaga.

A helyzet kulcsa tehát az SZDSZ és nem az MSZP, vagy annak úgynevezett platformjai. Az a húsz-egynéhány szavazat, amivel fenntartják a kisebbségi kormányt, Gyurcsányt, vagy esetleg megszavazzák az utódját. De ha a mögöttük lévő Hollán Ernő utcai tábor, avagy az egész Szemlőhegy utcai család meg van ijesztve, akkor az egész frakciónak gondolkodóba kell esnie.

Ide a Fidesz által az utcáról bevont és csak a parlamenti patkóban érvényesíthető politizálás révén jutottunk.

Ahol az utca és a népszavazás eredményének érvényesítése ennyire ki van kapcsolva, ott szükségképpen a mérleg nyelvét képező húszegynéhány ember kezébe kerül a döntés. Ezeket az SZDSZ-eseket azzal már nem lehet nyomás alá helyezni, hogy egy következő választáson elvesztik a mandátumukat. Ezt ők pontosan tudják. Ezeket az MSZP ugyanilyen bizonyosan bekövetkező választási veresége sem izgatja különösebben. Ezt Horn Gábor keresetlen szavakkal fejezte ki a népszavazás éjszakáján. Ezeket csak az új rendszer és az abban való elhelyezkedés érdekli. Ha az új is Moszad-rendszer lesz, számukra minden rendben van. Semmilyen igazgatói állás nem probléma számukra. Nem akarnak már demokráciát. Eddig sem akarták, de erősen mutatták. Az állások és a posztok érdeklik őket, a bankállások és az intézmények vezetése, az állami csecsek szophatása és az Új Generáció felkészülési lehetőségei, helyfoglalásai. Az idő nekik arra kell, a Gyurcsány kormánnyal együtt, hogy ezeket az állásokat elfoglalják, biztosítsák, a most ott lévő és nem közéjük tartozó vezetők alkalmatlanságát bebizonyítsák, s akit csak lehet, leégessenek még addig. Pénz is van még kint, ami számukra kintlévőség, amely őket illeti. A katedrákra felálláshoz még hírverésekre van szükség, ajnározásokra, díjakra. A nemzetközi támogatottságuk megint erős, mert a liberális, neoliberális világhatalom inog, vesztésre áll, kapkod és mindenbe belekapaszkodik. Most ők megint jók. Egyszer már fanyalogva ejtette az SZDSZ-t, de most megint elővette: mégiscsak zsidók.

Belső ellenállástól pedig egyelőre nem kell tartaniok. Nem mozdul itt senki.

Most ez a magyar társadalom hibája. Ha a magyarság java kifejezné eltökéltségét, hogy ilyen Új Generációs kádereket és a Surányi György-féléket, Suchman-féléket, a Horn Gáborokat és kapcsolt részeiket, sztárjaikat, újságíróikat és Hospinveszteseiket a jövőben nem tűri meg sem a nyilvánosságban, sem a magas állásokban, sem az oktatásban és a kultúra vezetésében, mert elég volt belőlük, mert hazudtak eleget, mert mindent tönkretettek és kisajátítottak, akkor a Hollán Ernő utcai „erő” valóban félni kezdene. A „Hollán Ernő utcai erő” kettős kötöttségű, mint volt az ingadozó középparaszt annak idején a téeszszervezéskor. Párttagságát tekintve már inkább MSZP-s, szellemiségét illetően vér-eszdéeszes, egy közös bennük, hogy félelmesdit játszanak. Félnek a szélsőségesektől, amelyeknek a csapatait részben az ő titkosszolgálatuk szervezte. A szélsőségek, a gárdák, a karlendítések visszahozzák rájuk a vészkorszakot. Mondják. Írják mindennap, félelmetes egyöntetűséggel. Ez ma a legnagyobb politikai üzlet.

Aki így tud félni, az előbb-utóbb részvényes lesz.

Vastagon. Az ilyen Hollán utcai baloldali több évtizede adja elő ezt a félelemszimfóniát, aztán felveszi a kifogyhatatlan német kárpótlást. Abból él, hogy fél a holokausztkorszak visszatérésétől. Amire – hál Istennek – semmi esély nincs. A világ legerősebb hadseregei vigyáznak erre. Ez bomba üzlet, eddig bevált. Igen ám, de van itt egy valós félelem is, a jó üzlettől való elesés félelme. A tehetségtelenül, magyarellenesen betöltött állások elvesztésétől való félelem, a klikkes, a belső-titkos etnikai kiválasztáson, magyar, keresztény numerus klauzuson alapuló hatalomátörökítés lehetőségétől való elesés félelme. Nem véletlen, hogy alkotó embert, tudóst, tehetséget alig találunk ebben a körben, mert a tehetségnek nincs szüksége ilyen eszközökre. Az SZDSZ-t azonban, összes gojával együtt ez a félelem és ez az állandó vád a magyarok ellen tartja benn a hatalomban. A holokausztszorongás nyom gombot az MSZP, Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc mellett. És úgy általában a liberálbolsevizmus mellett. Az elsőnek tárgyalt kérdésben tehát az a válasz, hogy támadni kell, mégpedig az SZDSZ-t kell támadni. Kilátásba kell helyezni minden tagja, szószólója, melege, fél-melege, könnyűdrogosa és Oscar-díj várományosa előtt – a szegénységi küszöböt. Amelyet ők numerus klauzusnak fognak nevezni. Ám, legyen. Nevezzék, aminek akarják, ez most önvédelem. Az élvemaradás utolsó esélye.

A Hollán Ernő utcai öntudatos baltüntetőt kell felvilágosítani arról, hogy a holokausztkorszak nem térhet vissza,

azon mi is őrködünk, ha kell, nem kívánjuk, sohasem kívántuk, ellenben felül akarjuk vizsgálni a privatizációt, az előmenetelt, az alkalmasságot, és el akarjuk vágni az etnikai alapú titkos kiválasztás szálait. Hiába tiltja ezt most még Európa és Amerika, mi tudjuk, hogy nem sokáig teheti ezt és el fogunk beszélgetni a dolgokról. Magyarul. Ehhez erős meggyőződés, a nagy többség szilárd akarása kell, közös fellépés nagy erővel ennek jegyében, és akkor az SZDSZ húsz képviselője összeroppanhat, mert a Hollán Ernő utca éppen erre kéri.

A politikai helyzet méregfoga ma az SZDSZ. Ki kell húzni.

Az elsőként felvetett őszi kérdést illetően, a költségvetés dolgában hasonló a helyzet, de itt több múlik az Országgyűlésen és a Fideszfrakción. A költségvetés ugyanis csak hamis, légből kapott, rossz és elfogadhatatlan lehet a jelenlegi körülmények között. A kormány lehetetlen feladat előtt áll: nincs egy vasa sem, és ennek a felosztását kell költségvetésben előadnia. Mindent számon kell kérni rajta. Sokkal nagyobb szellemi apparátust kell erre mozgósítani, mint eddig. De az össztüzet itt is az SZDSZ-re kell irányítani: miért lépett ki a koalícióból, ha most jó neki a rossz költségvetés is. Az SZDSZ cicázik a nemzettel? Nem bűn ez? Még ha most lehetséges is, politikailag, eljárásilag, nem jön egy olyan kor, amelyben ez elkövetett bűn lesz? De jön, jönnie kell. Sokkal nagyobb erővel, szarkazmussal kell rámutatni az SZDSZ aljasságára, kétarcúságára, hazug voltára és harácsolására, mint eddig.

A legnagyobb hiba, ha most az Országgyűlésben a Fidesz elfogadja ellenzéki pártnak az SZDSZ-t.

Ez álmodozás. Végül is a helyzet képtelen. Milyen jogon és ki ellen támogatja, védi az SZDSZ azt, amiből kilépett? Csak nem a magyar érdek ellen? Ezért nem kell felelni? Nem sötétebb, rosszabb dolog ez, mint az ötvenhatos megtorlások, akasztások? Ez a költségvetés nem népirtás? Ennek a sötét kormánynak a fenntartása nem sortűz a demokráciára? Semmi kokettálást ezekkel nem lehet megtűrni. A költségvetés kérdésében is rá kell terhelni a felelősséget az SZDSZ-es képviselőkre. Hogyan és miért lehet elfogadni egy tudottan rossz költségvetést egy olyan kormány fennmaradása érdekében, amelyből kiléptünk és amely ezzel a költségvetéssel mérhetetlen károkat okoz a nemzetnek? Ezért nem kell felelni? Milyen etikai alapja van ennek az elfogadásnak? Terhelhető még egy törpe kisebbség érdekében a magyar nép szenvedő, nélkülöző többsége. Quousque tandem?

Az utolsó kérdés a legkockázatosabb és ez igényli a legelszántabb összefogást. A forró ősznek és természetesen október 23-a tüntetéseinek két nagy, összefüggő problémája van. Hogyan tudunk a nemzet minden erejét összeforrasztva, fenntartások nélkül olyan együttes erővel megjelenni és ha kell, cselekedni, amely döntést is ki tud csikarni és ugyanakkor hogyan tudunk védekezni a kétségtelenül bekövetkező és akár új formában megjelenő provokációk ellen.

Tudni kell, hogy a 2006-os rendőrségi főpróba, a tömegverés és elrettentés tervezett és kidolgozott volt. A rendőrség kötelékeiben ott masíroztak magyar rendőrruhában nyilvánvalóan izraeli vagy izraeli kiképzésű rendőrök, katonák. Ilyesmi csak gyarmatokon fordulhat elő. A rendőrség a verésekbe nem szorosan a kötelékébe tartozó alakulatokat, szolgálatokat, magáncégeket is bevont és ezért nem büntettek meg senkit, de a megfélemlítés sikerült. Azóta egyetlenegy tüntetés, gyűlés sem tudott az akkori létszámra felvergődni. Ezzel most is számolni kell, de egy jó és nyilvános előkészítés ezen segíthet. A békeharcot abba kell hagyni. A magyar polgárság, a Fidesz és a MIÉP is megpróbálta a békés tüntetések sokaságával kifejezni akaratát. Nem jutott semmire. Az erőszakot az utcán mindig a kormány szervezte, gerjesztette és ő is verte le. Ha azonban október 23-án összesereglik Budapesten egy valóban többszázezres, közös akaratú, a megütközést is vállaló – nem kezdeményező, de vállaló – tömeg, akkor a hatóságnak annyi rendőrt, katonát – idegent és hazait – kellene felvonultatni, amennyije nincs. NATO-csapatokat hoznak be? Nem lehet. Az az egész nemzetközi rendszer csődjének a beismerése. Ha látják, hogy vesztésre állnak, meg fognak próbálkozni a provokáció minden válfajával. Lehet progrom és undorító utcai-kocsmai zsidózás, emberi mivoltukban sértenek meg embereket, lehet kirakatbetörés, utcakőfelszedés, könnygáz, gumibot, vipera és lövés is. Ha azonban a valóban többszázezres tömeg kifejezi, hogy mindez idegen tőle, nem tőle származik és ő a jogállam híve, az ő célja csak a kormány jobb belátásra térítése, egészen a kormányzás feladásáig, és új választások kiírásáig. A békés tömeg csak néhány megnevezett ember szónoklását, egyik helyről a másikra jutását, gyűlését és összes szereplését kifogásolja. Aki már beismerte, hogy éjjel-nappal hazudott eddig, az most már ne beszéljen. Ez jogos igény. Ehhez kitartás kell, egész napos jelenlét, utánpótlás. Ez nem lehet a maroknyi szélsőjobbnak nevezett gárdák ügye, ez csak nemzeti ügy lehet. Megfogalmazott, és kinyilvánított célok: Demszkyt szavakkal, véleménynyilvánítással megakadályozni a további felesleges hazudozásban. Esetleg a megjelenésben, amennyiben köti az ebet a karóhoz és heveskedik, amire mostanában hajlamos. A futásban viszont nem. Gyurcsányt megvédeni attól a gyalázattól, hogy Nagy Imre emlékművét meggyalázza. A temetőbe ki lehet menniök, de a visszajövetel legyen igen nehéz, inkább vegyenek irányt a szomszédos káposztaföldek felé és vállaljanak részesmunkát káposztaszedésben. A savanyítással még várjunk. Már most ki kell fejezni, hogy a tüntetés és felvonulás célja nem az államrend, a köztársaság megdöntése, nem a rend felborítása, hanem egyes, október 23-a emlékét meggyalázó, kártékony személyek megakadályozása abban, hogy további becstelenségeket kövessenek el. Most mi félünk attól, hogy ők újra becstelenséget követnek el. Ez legalább annyira humánus cél, mint a holokauszt visszatérésétől való szorongás. Belül van az emberi jogok kartáján. Palesztinát számba véve nagyon belül. Gyurcsány, az Altus birodalom volt elnöke, Kóka János orvos végzettségű üzletember, Horn Gábor nevű csúnyaszájú, Fodor Gábor dzsesszgitáros életét és testi épségét nem fenyegeti veszély. Ilyen plakátokat kell kiragasztani október 23-a előkészületeként: „Tudjuk, merjük, tesszük!”, de hajuk szála sem görbül. Mindössze azt kell értésükre adni, hogy kormányzás közben elkövetett tetteikért, ha a bíróság is úgy találja… Ezek gondolják meg, hogy díszelegnek-e este az Operában és kimennek-e azoknak a sírjához, akiket eleik, pártjuk és kormányuk, családtagjaik, rokonaik, tulajdonostársaik meggyilkoltak vagy meggyilkoltattak. Mi azért szervezzük október 23-a tüntetéseit, gyűléseit, vagy éppenséggel az egyetlen nagy országos felvonulást, hogy ők gondolkozzanak. Ez nem erőszak, ez humanizmus. Tanultuk. A tüntetés szervezői már most tegyék világossá, hogy a tüntetés semmilyen fizikai erőszakkal nem fenyegetőzik, csak és kizárólag a magyar igazságot képviseli és azért áll ki, de ha megütik – visszaüt. Ez az új benne. Mindezt addig még meg kell hányni-vetni. Ha nem jön össze a nagy tömegerő, nagyon meg kell gondolni. Tervezett forradalom itt még nem volt, de ebből nem következik, hogy nem is lehet. Ezeknek a csaló gazembereknek a népszavazás ítélete nem volt elég. Most egy második népszavazással kell eltávolítani őket. Október 23-án legyen ez a második népszavazás, amelyet most, augusztus 20-án hirdetünk meg, Szent István országában.

 

Csurka István

 (Megjelent a Magyar Fórum 2008. augusztus 21-ei számában.)