vissza a főoldalra

 2008.12.05. 

Új rektor a Selyén

Az Egyetemi Szenátus már döntött az új rektor személyéről, akit még a köztársasági elnöknek kell kinevezni, hogy jövő év elején megkezdhesse munkáját. Tóth Jánost kérdezte a bumm.sk a viharos csatáról, és arról, hogy el lehet e ásni a csatabárdot. Szóba került a HÖK, a szakmaiság, a kutatás, az esetleges retorzió és a teológia sorsa.

 Lezajlott a rektorválasztás, és egy kicsit háborús volt a hangulat. Hogy látja ezt az új rektor: be lehet temetni ezeket az árkokat? Mikor indulhat el a valós munka?

 Lehet, hogy idén május-júniusban tényleg háborúsnak tűnt a helyzet, de ez az egyetemen belül egy hosszabb folyamat eredményeként előbb utóbb letisztul. Ősszel már nem volt semmilyen konfliktus köztem és Albert Sándor, vagy más rektorjelölt között. Pontosan tudtuk, miről van szó, tudtuk, hogy létre kell hozni egy új egyetemi szenátust, tudtuk, hogy újból ki kell írni a rektorválasztásokat, ez a folyamat szépen végig is ment. A pénteki eredmény pedig ennek a folyamatnak az eredménye.

 Elég paprikás volt a hangulat. Ön ezt hogy élte át? Gondolkodott azon, hogy nem indul újra, visszalép?

 Az az igazság, hogy én ezt a májusi paprikás hangulatot így nem éltem át. Ilyen jellegű híreket olvastam a médiában, hogy magyar magyar ellen, „uram, bocsáss meg, nem tudják mit cselekednek“, sokszor nem tudtam, mi akar ez lenni. Egyszerűen van olyan, hogy rektorjelöltek harca, az a jelölt, aki nem tesz semmit, aki nem beszél a hallgatókkal, nem beszél a tanárokkal, nem lobbizik bizonyos csapatoknál, nem akar valamit elérni, abból nem lesz rektor. Tavasszal megkeresett a Hallgatói Önkormányzat, és nagyon nyíltan ecsetelte nekem, hogy azt szeretnék, ha én lennék a rektorjelöltjük, hogy szeretnék, ha részt vennék ebben a versenyben. Az akadémiai közösség polgárai közül sok kiemelkedő oktató, fontos tanár keresett meg, hogy vegyek ebben részt. Én csak azt éreztem, hogy nagyon kellemetlen, hogy itt van Albert Sándor rektor úr, aki négy éve rektor, és én most előállok, és szeretném megfosztani funkciójától. Ez borzasztó hálátlan feladat. Ezért volt az, hogy májusban csak felolvastam a programomat, nem mertem szólni, nem személyeskedtem, nem akartam megsérteni, megbántani. Ezért volt az, hogy gyámoltalannak tüntem. Persze jól tudtam, mit akarok, hogyan kell elérni azt, hogy valakiből rektor legyen. Az az idő viszont jó volt arra, még jobban tisztázódtak az erőviszonyok, láttam, hogy fél év után is azok az emberek kiállnak mellettem, láttam, hogy a hallgatók még mindig akarnak. Egyértelmű volt számomra az, hogy ha valóban jelölnek, akkor én azt elfogadom, részt veszek ebben a versenyben.

 A hallgatók is elég intenzíven részesei voltak ennek a választásnak, az egyetemi lapban nagyon kemény kritikák hangzottak el, mind a korábbi rektorral szemben. Mi a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) szerepe az egyetemen Ön szerint?

 Tudni kell, hogy a HÖK magyarországi minta alapján szervezte meg sorait. A Hallgatói Önkormányzat egészen tavasztól kiállt mellettem, mint rektorjelölt mellett, a saját jelöltjüknek tekintettek, mellettem voksoltak, és olyan írásokat tettek közzé, amit közzétettek. Nem ez a fontos! Én úgy gondolom, hogy az új rektornak a munkája során nagy mértékben támaszkodnia kell az egyetem kvesztorára, a rektorhelyetteseire, a karok dékánjaira, más egyetemi egységek vezetőire, és nem utolsó sorban a Hallgatói Önkormányzatra. A hallgatók azon fontos részei az egyetemnek, amiért tulajdonképpen van az egyetem. Ők jól tudják, hogy ha nem lennének hallgatók, egyetem sem lenne, és jól tudják, hogy a Szenátusban, abban az egyetemi szervben, amely végülis a rektort is választja, ők egyharmad arányban részt vesznek. Kicsit ellentmond a szlovákiai egyetemnek a Hallgatói Önkormányzatnak magyarországi mintája, hiszen ott van a HÖKnek költségvetése, nálunk nincs. Az, hogy ők mégis ebbe a mintába szervezték meg magukat, az ő dolguk. 16 szenátorból 6 hallgató. 16-ból 6 nagy arány, ők éppen ezért részt akarnak venni minden fontos döntésben. Sokszor úgy érzem, hogy lehet, hogy ez a mi szempontunkból nevetséges, de szerintem ez Magyarországon is így van, és úgy érzem, hogy ők pozitívan, nagyon komolyan veszik ezt, ki akarják venni a részüket ebből. Ezt én helyeslem.

 Nincsenek olyan mély törésvonalak, hogy ez az úgymond „decentralizáció“ megvalósuljon? Mindkét jelölt mögött felsorakoztak emberek, mivel a harc kiéleződött. A karok, tanszékek élén is van rivalizálás. Nem nagyon mélyek a sebek egy ilyen demokratikus döntéshozatalra?

 Én mindig azt állítottam, hogy az a jó vezető, rektor, dékán, aki tényleg, vezetőtársaival közösen készíti elő döntéseit. Mikor a Szenátus elé terjesztik, elfogadtatják, s mikor realizálják ezeket az elfogadott döntéseket, akkor a vezetőtársaknak mindig egyfajta szabadságot, kompetenciát kell adni a realizálásnál. Persze nem szabad elfeledkezni a felelősségről sem. Ezt a felelősséget és kompetenciát nem csak a vezetőtársaknak kell megadni, hanem a szenátus minden tagjának. Ha törésvonalakról beszélünk kari, tanszéki szinten: ezek a játékszabályok. Nincs már kommunista rendszer, demokráciában élünk, van szlovákiai felsőoktatási törvényünk, amelyet be kell tartani. Nem azon kell gondolkodni, mennyire értünk ezzel egyet, és mennyire nem, hogy tudjuk elfogadni és mennyire nem, egyszerűen ezek a játékszabályok, ezek közt a keretek közt kell mozognunk. Minden olyan hallgató és alkalmazott véleményét meg kell hallgatnunk, akik dolgozni, segíteni akarnak.

 Ugyanakkor húsba vágó kérdésekre is választ kell adni, például az előbb említett egyetemi lapban, az ÁSZban a teológiai kar aránytalan finanszírozása is szóba került. Felmerül az is, hogy egyfajta „túltermelés“ is van teológusból. Ezek olyan dolgok, melyeket talán törvények nem szabályoznak, de az egyetem vezetésének mégis választ kell adni rájuk.

 Általában az egyetemeken, Szlovákiában és más országokban is úgy működik a költségvetés, hogy lebontják karokra. Nálunk nem bontjuk le, mert kis egyetem vagyunk, a karok sem egyforma nagyságúak, ráadásul az utóbbi néhány évben az új felsőoktatási törvényben a karok nem önálló jogi személyek, hanem csak az egyetem az. A többi egyetemnél úgy látszik, ez még megmaradt a régi rendszerből, ők ezt működtetik, az egyetem karokra bontja le a költségvetést. A költségvetés két részből tevődik össze: a hallgatók létszámából, azok normatív finanszírozásából a tanulmányi programok alapján, a másik része a kutatásért van, a tudományosságért. Tudni kell, hogy a költségvetésben ez a tudományos rész 40 százalékot tehet ki, ezt vagy meg tudjuk szerezni, vagy nem.

Visszatérve a teológiai karra. Nagyon nem szerencsés, hogy ez a kar ilyen kis létszámú hallgatóval dolgozik, ebből adódik, hogy gondok vannak a költségvetésben, mert nehéz azt mondani, hogy itt van egy másik kar, vegyünk el a költségvetésükből egy bizonyos összeget, és adjuk a teológiának. Az a kar is fejlődni, akar, professzorokat akar.

 Meg kell őket tehát „nyesni“? Jön a „Bokros-csomag“ a teológiai karra?

 Tényleg nem szerencsés az, hogy kevés hallgatót oktatnak, képeznek. Az egyik karnak van 1300, a másiknak 1000 hallgatója, tehát ezzel összevetve kevés. Ebből a helyzetből én csak azt a kiutat látom, hogy fejleszteni kell ezt a kart. Új tanulmányi programot kell indítani, olyat, ami attraktívabb, mint volt, van. Hallgatókat kell szerezni. Ha ez bekövetkezik, lehet nyitni a tanárok felé, ha nem, akkor bajban leszünk.

 Saját bevallásuk szerint nem tudják hová helyezni az új lelkészeket, akkora a túlkínálat. Milyen lehetőségeik vannak, hiszen ők bizonyos korlátok között vannak azzal, hogy épp a teológiát vállalták fel.

 Erről már egyszer beszélgettem a kar dékánjával, Molnár János tanár úrral, próbáltam arra utalni, hogy megszerezték a tanárképző karról a katechéta szakot. Ez tanári szak, a tanári szak pedig három részből áll, két szaktantárgy és a közös alap. A katechetikát saját karjukra tették, ebből adódóan lehetne nyitni hitoktatás felé, nem tanári szak felé, amely összpontosíthatna szociális munkásokra, és hasonló tevékenységekre. Erről még talán korai beszélni, de biztos vagyok benne, hogy az egyetem és a kar vezetése megtalálja a közös utat, és a kiutat ebből a helyzetből.

 Felmerül a kutatás kérdése, mint kulcskérdés ebben a rendszerben. Milyen konkrét lépéseket lehet tenni ez irányban? Mi az, ami által ez lendületet kaphat?

 Meg kell tudni pontosan határozni azokat a kategóriákat, amelyekért az egyetem költségvetést kap, amelyek segítenek a komplex akkreditációs folyamatban, segítenek a tanulmányi programok akkreditációjánál. Ez nem sok, 5-6 fontos terület, ezeket kell erősíteni. Hogy ezt hogy lehet erősíteni? Csak úgy, hogy az oktatókra kell támaszkodni, arra a nálunk tevékenykedő 83 oktatóra. Őket kell még inkább „megerőszakolni“, és valamilyen módon elérni azt, hogy több és jobb minőségű publikáció szülessen, több tudományos projektet szerezzünk.

 Az anyagi motiváció elég jó ahhoz, hogy még jobban „meg legyenek erőszakolva“ ezek a tanárok? Az oktatási miniszter az iskolaügy minden szintjén jelenős béremelésről beszél. Van ez már olyan szinten, hogy egyfajta motivációt ad a tanároknak?

 Attól függ, milyen tanárokról beszélünk, adjunktusokról, docensekről vagy professzorokról. Én úgy érzem, hogy ebben a szakmában igazából soha nem az anyagiak voltak a fontosak. Itt sosem kerestek az emberek sok pénzt. Persze vannak, akik több helyen dolgoznak, nekem is két munkahelyem volt ezidáig. A fontos viszont az, hogy közösen el kell döntenünk, mit akarunk ebből az intézményből. Az én célom az, hogy a szlovákiai magyar értelmiség szellemi központja legyünk. Tudatosítanunk kell, mi mindent kell megcsinálnunk. Ha meg kell csinálnunk valamit, megcsináljuk. Ha nem tudjuk, akkor nem lesz egyetem. Nem lesz létjogosultságunk sem arra, hogy létezzünk, megmaradjunk. Én úgy gondolom, hogy nem csak tőlem, hanem az egyetem széles körű vezetésétől, sőt, a tanszékvezetőktől is függ, hogyan állunk hozzá ehhez a problémakörhöz. Nagyon kevés egyetemi munkahely van Szlovákiában, főleg a magyarság részére. Nem csak azt kell nézni fiatal korban, bár tudom, hogy a fiatal családok gyakran súlyos anyagi gondokkal kínlódnak, hogy mennyit keresünk. Azt is kell nézni, hogy ez az állás, amit ha jól betöltök és sikeres leszek, egy örökös állás. Látjuk, itt a gazdasági válság, sok százezer munkahely szűnik meg. Igenis, becsülni kell az egyetemi munkahelyeket. Ez olyan munkahely, ahol ezer órát kell szánni az oktatásra, ezret pedig a kutatásra. Ennyiben különbözik a középiskolai állásoktól.

 Említette azt, hogy rektorként le kell mondania egy másik állásról, mert az teljes embert kíván. Mi a helyzet a dékánokkal? Az egyetemista fórumozók szerint az egyik legerősebb karnak van egy virtuális dékánja, aki nagyon rövid időt tartózkodik Komáromban. Lehet-e úgy vezetni egy kart, hogy ez valakinek csak az egyik állása, a többi között?

 Nem tudom, hogy a dékán úr csak virtuális állásban van nálunk, de ezt így nem mondanám. Persze az lenne a legoptimálisabb megoldás, ha egy dékán minden napját itt tölthetné, és az egyetemi problémákat oldaná. A probléma máshol kezdődik. Onnan kell megközelíteni a dolgot, hogy hogyan is lehet valaki dékán. Ha a kari szenátus valakit megválaszt, az ellen a rektor sem tud tenni. Ennek van egy folyamata, ez idővel beérik. Én is mondtam már egyszer júniusban az újságíróknak, hogy ne is zavarjanak minket, hagyjuk ezt a szegény egyetemet békén, ne közöljünk mindent, mert csak ártunk vele. Ez be fog érni, ez egy konzervatív közeg, lassan változik, de mindig kiforr, megtalálja az útjait.

 A rektorválasztás során felmerült, hogy volt egy sajátos szabály, ami egy új egyetemen egy kicsit furcsa, mégpedig hogy kívülről nem jöhetett rektorjelölt. Egy régi egyetemen van egy gárda, amely már régen ott dolgozik, ezért ott érthető. Egy új egyetemnél azonban ez egyfajta frissülést, cirkulációt jelenthet. A szabály az új emberek megjelenését gátolja. Jó hogyha egy új egyetem életében mesterségesen le van folyatva a versenyhelyzet?

 Három szempontból válaszolnék a kérdésre. Az első szempont, hogy én mindig elfogadtam az egyetemi szenátus döntéseit. Az, hogy ilyen kritériumok voltak, már régen meg volt fogalmazva, a Szenátus elfogadta az Alapszabályt.

A másik szempont viszont az, hogy lehet hogy jobb lett volna, ha ezek a kritériumok rugalmasabbak, lehet hogy jobb lett volna beengedni külsős embereket is. Mindenképpen nagyobb lett volna a rektorjelöltek palettája, és lehet hogy nem állt volna elő ilyen válság sem a választások során.

A harmadik szempont viszont az, hogy úgy érzem, hogy a felvidéki magyar professzorok, docensek kivárnak. Nem vállalják fel az egyetemünket. Nem csatlakoznak hozzánk. Biztos, erős egyetemekről monitorozzák az intézményünket. Én azt gondolom, hogy ha valaki tényleg úgy érzi, hogy itt, a Selye János Egyetemen rektorjelölt szeretne lenni, akkor vállalja fel, lépjen be a sorainkba, legyen az egyetemi közösségünk egyik tagja, segítsen rajtunk, és akkor valóban előáll az első eset, amiről beszéltem.

 Mi az, amire három, négy, öt év múlva rámondaná, hogy eredményesen dolgozott, mik azok a prioritások, amiket szeretne megvalósítani az elkövetkező években? Mik azok az eredményességi mutatók, amik után azt mondaná, hogy igen, ezt a lécet átugortam?

 Szerintem ilyen léc nincs. Ha lenne, akkor arra tudnánk következtetni, hogy túl alacsonyra tettük, vagy arra, hogy elegendő véges sok erőfeszítést tenni, hogy valamit elérjünk. Én úgy gondolom, hogy mindenképpen szeretném, hogy az egyeteműnk, az intézményünk világos, átlátható rendszerben működne. Ez a legfontosabb, amit szeretnék. Úgy gondolom továbbá, hogy mivel a komplex akkreditáció folyamán most sok minden kiderülhet, kiderül az, hogy milyen struktúrában oktattunk, képeztünk. Kiderül, hogy milyen minőségű tudományos munkát végeztünk, mennyire biztosítottuk be ezeket a tudományos eredményeket, ezért az nagy eredmény lesz, ha új, attraktívabb tanulmányi programokat tudnánk alapítani, elindítani, előkészíteni az anyagot, és úgy benyújtani az akkreditációs bizottságnak, hogy azt el is fogadják. Még erről korai lenne beszélni, de egyet elárulok, nekem szívügyem a gazdasági informatika szak, amely országszerte, sőt, határokon átnyúlóan egy nagyon attraktív szak. Frissíteni kell a tanulmányi programok halmazát, továbbá nagyon fontos az egyetemi értékelésnél a tudományos képzés, tehát a PhD, doktoranduszi iskolák. Egyetemünkön egy ilyen van, és ilyenkor, ha tehetem mindig kiemelem a református teológiai kart, nekik van kilenc ilyen nappalis hallgatójuk. Nekem célom az, hogy több ilyen doktori iskolát nyissunk. Költségvetésünk nagy része, több, mint egyharmada tudományos kutatásokból ered, ezt a részt nagyon szeretném erősíteni. Ha ez sikerülne, az a többi részt is befolyásolná, amiről beszéltem. Ettől függően kaphatnánk jobb minőségű tanulmányi programokat, kaphatnánk jobb értékelést az akkreditációs folyamatban. Ezek nagyon fontos, komoly eredmények lennének. Nem utolsó sorban az is nagy eredmény lesz, ha azokat a feladatokat is, amelyek megmaradtak az előző négy évből, gondolok itt az előző négy év komplex akkreditációjára, melyet december végéig kell benyújtani, és ezt a bíráló munkacsoportok előtt megvédeni, be tudjuk fejezni úgy, hogy semmiképpen ne kerüljünk a szakfőiskolák kategóriájába.

 Úgy tudom, ön szeret a hallgatók közt lenni, nem az az hivatali típus. Most mégis sokkal több papírmunka, értekezlet, adminisztráció várja. Ez az amire vállalkozott?

 Az utolsó négy évben tanszékvezető voltam, az sem volt leányálom, mert teljesen új, „zöld mezőn“ kezdtük a munkánkat. Három tudományos projektet szerzett a matematika tanszék, mindben nagy részt vállaltam, sok tudományos munkát írtam, doktoranduszokat vezettem, három végzős doktoranduszom van, egy, aki most fogja befejezni. Sok adminisztrációban is részt vettem, néha én is furcsán éreztem magam, hogy tényleg kiestem a hallgatók köréből, és tényleg csak adminisztráltam. Bízom abban, hogy rektorként már nem kell ennyit adminisztrálnom, megtalálom az embereket erre.

 Az utóbbi időben sok híradás szólt arról, hogy érdekes összefonódások voltak az egyetem egyes alapítványai között, ugye volt a rendszámbiznisz, a Sirály körüli hercehurca. Ön szerint mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne tüntessék fel rossz fényben az egyetemet.

 Az az igazság, hogy ebbe az egészbe én sem látok bele. Én nagyon örülnék annak, ha átlátnám például a Pro Selyét, az mégiscsak az egyetemért van. Szeretnénk bekerülni igenis például a Pro Selye kuratóriumába, mert nem tartanám helyesnek például azt, hogy egy egyetem rektora nincs benne olyan kuratóriumban, amely az egyetem érdekeit képviseli. Nem szívesen mondanék véleményt a Selye János Egyetemért Alapítványról, és annak ilyen jellegű tevékenységéről. Én csak olyan dolgokhoz szeretnék hozzászólni, véleményt mondani, amelyek az egyetemet érintik, összefüggenek az oktatásunkkal, kutatásunkkal, ingatlanainkkal. A többit nem véleményezném.

 Szó esett a folytonosságról, miután megválasztották rektornak. Mennyire függ ez a folytonosság az ön személyétől, illetve az előző rektorétól, hogy zökkenőmentesen menjen végbe ez a váltás.

 Említettem, hogy nem szeretném, ha ez a rektorváltás rossz módon érintené az egyetem alkalmazottait. Albert Sándor rektor úr májusban a kontinuitás szót arra használta, hogy ő maradjon a rektor, így maradjon meg a kontinuitás. Én arra használtam, hogy folytonos legyen a biztonság, az emberek ne érezzék magukat veszélyben, ne érezzék azt, hogy most elveszíthetik a munkájukat. Világos hogy vannak olyan funkciók, hogy ha jön egy új vezető, kiírunk pályázatokat. Az viszont biztos, hogy ha jelentkezik a régi vezető, és egy új ember, akkor mindenképp a jobbat fogjuk választani. Senkit semmiképpen nem távolítunk el azért a helyéről, mert netán Albert Sándor barátja. Sokan kérdezték, hogy mit szólok hozzá, hogy 12-3 arányban nyertem. Azt mondtam, hogy az a jó, a demokrácia keretein belül hadd legyenek olyanok, akik megmondják, hogy nem akarnak. Nem tudom, és nem is érdekel, hogy kik azok, nem az a fontos. Lesz egy egyetemi szenátus, amely működni fog, és lesz ellenzék is benne. Az lett volna a hiba, ha kaptam volna 16 igen szavazatot. Akkor úgy éreztem volna magam, mintha kommunista rendszerben lennénk. Azt is mondtam, hogy kilenc szavazat is elegendő lett volna, és hogy tíznek örülnék a legjobban. Tizenkettőt nem is vártam. Az embernek valahol biztos imponált volna, ha tizenhatot vagy tizenötöt mondtak volna, de ebből látszik, hogy ez egy egészséges környezet, úgy érzem. Most van esélyünk javítani a helyzetünkön, úgy gondolom, hogy a szenátus nagyon jól működik. Néztem a jegyzőkönyveiket, amit majd küldenek a miniszternek a kinevezésemhez. Bukor József tanár úr a szenátus elnöke nagyon jól és pontosan végzi a munkáját, és érzem, hogy az a rektorválasztási harc arra jó volt, hogy a szenátus megtanulta kezelni a törvényeket. Érti az alapszabály és az alapdokumentumok fontosságát. Mindenre oda tudnak figyelni, semmi sem kerüli el a figyelmüket. Ez a fél év jó volt arra, hogy már bízhatunk abban, hogy az egyetemi szenátusunk tényleg olyan önkormányzati szerve lesz az egyetemnek, amely nagyon jól és pontosan tudja majd végezni a munkáját.

 Megválasztói nagy reformokat várnak az ön személyétől. Úgy érzi, meg fog tudni felelni az elvárásoknak, és fiatalosabb szellemet tud majd hozni az egyetem falai közé?

 Január negyedikén leszek negyvenhét éves. Úgy kell gondolkoznom az egyetemmel, hogy legalább 18 évig még működőképes legyen. Én hosszútávú fejlesztési programra, célokra gondolok, nem tudnám elviselni, hogy ez az egyetem például négy év múlva megszűnjön. Ha már a nevem adtam ehhez az egyetemhez, annak idején én voltam a Tanárképző Kar garantszemélye, felvállaltam azt, hogy itt oktattam, bár sok barátom és kollégám nem örült ennek, most pedig felvállalom azt, hogy igenis az élére akarok állni, és fejleszteni akarom. Azt akarom, hogy legyen rendes oktatása, képzése minőségi programokban, hogy rendes kutatómunkát végezzen az egyetemen minden oktató. Én bízom benne, hogy ha ezt komolyan vesszük, nem csak én, hanem a kollégák és a hallgatók is, akkor ebből az egyetemből egy komoly felsőoktatási intézmény fog kinőni.

(Forrás: bumm.sk)