vissza a főoldalra

 2008.12.05. 

Ady összes fényképe egy albumban

Végre megjelent! Én már évtizedek óta vártam, kifejezetten hiányzott könyvtáramból, irodalmi igazságérzetem is hiányolta, és amikor megpillantottam a boltban, jóleső örömet éreztem: egy régi nagy adósságunkat törlesztettük Adynak. Általános alanyt használok, teljesen alaptalanul és igazságtalanul, ugyanis az album mindenekelőtt E. Csorba Csilla munkája és dicsősége, amelyben – az általa vezetett – Petőfi Irodalmi Múzeum több munkatársa is osztozik. Nem ez az első írói ikonográfia, amit a múzeum munkatársai készítettek (Jókai, Kosztolányi, József Attila, Krúdy stb.), de bizton állíthatjuk, hogy ez a legszebb, legreprezentatívabb, nyomdailag, szakmailag legigényesebb összeállítás. És jól is van ez így, mert bárhonnan is közelítsük: Ady volt és maradt a legnagyobb. Mi található ebben a 240 oldalas albumban? Benne van Ady Endre összes ismert, fennmaradt fényképe – szám szerint 104 fotó –, ezeknek nagyított ill. retusált változatai, valamint igényes, szakszerű adatolásuk: ki volt a fotós, hol és mikor készült, kinek a tulajdona, az első megjelenés helye, milyen méretű az eredeti kép, Adyn kívül kik láthatók még rajta, kinek lett dedikálva stb. Valójában 440 létező vagy lappangó eredeti, azaz korabeli kópiáról tud a szakma, de ezek csupán ama 104-nek a másolatai. Ez nem meglepő, hiszen Ady imádott úgy levelezni, hogy saját fotóját küldte el képeslap gyanánt. A könyv előszavából tudható, hogy például az egyik legismertebb portréja, a könyöklős Ady, „ezerszám volt forgalomban”. Így lehet, hogy csak ebből a képből a mai napig is sok tucat létezik köz- és magángyűjteményekben. Lapozgatom az albumot, és bár magam is több évtizede amatőrködöm az Ady-világ körül, ámítván magam, hogy többé-kevésbé otthonosan mozgok benne, egy meglepő felfedezésre döbbentett rá az ikonográfia. A legelső percekben azt hittem nagy botorul, hogy valamiféle hiba, mulasztás vagy koncepció okán történhetett, hogy Ady és Léda lényegében egyetlenegy képen látható együtt. (Most eltekintek a nagyon rossz minőségű római csoportképtől és az arcokból semmit sem mutató csónakos képtől.) Úgy élt ugyanis az emlékezetemben, hogy Ady és a kalapos Léda tucatnyi képen vannak együtt. Azonnal lázas kutakodásba kezdtem, de hamar le kellett higgadnom: érthető vagy érthetetlen, de Ady és Léda nem fényképeszkedtek együtt. A millió róluk szóló könyv, cikk vagy tanulmány sok-sok Léda-képet közöl és sok-sok Ady-képet applikál mellé, de ezeken külön-külön vannak: csak az én szubjektív emlékezetem – na és persze az Ady-versek kohója – retusálta őket egy képbe. Kénytelen voltam belátni, hogy bár gimnazista korom óta ismerem, nézem az „Ady és Léda” fotót, soha nem tudatosult bennem, hogy egy és ugyanazon képet nézem. Ugyanis nincs több. Mindig azt hittem, rengeteg ilyen van. (Felhívtam másokat is, akik Ady-ügyben mértékadók számomra és próbára tettem őket: kivétel nélkül mind azt mondta, hogy sok Ady– Léda-fotó van, és amikor közöltem velük a valóságot, hogy csak egy, egészen elhűltek.) Ezt az egyet viszont Székely Aladár készítette, és érdemes elolvasni a kép különös történetét az album 62. oldalán. Valójában a fentiekhez kapcsolódik egy másik észrevételem is az ikonográfia kapcsán. Mi a fotó? Egy örökre megdermedt pillanat. Ebből következően a fénykép dokumentum mivolta vitathatatlan. Ebben az albumban találunk 104 fotót, azaz 104 pillanatot a legnagyobb magyar költő életéből, akinek amúgy 40 év adatott a sorstól. Ez a negyven év sok-sok millió, tízmillió, százmillió pillanatból állt össze egésszé, ami megkerülhetetlenné teszi a kérdést: menynyire tekinthető Ady életének ezen, számunkra fennmaradt 104 pillanata jellemzőnek és lényeginek? Attól félek ugyanis, hogy a fotó úgy tud dokumentum lenni, hogy közben csal. Tud csalni azáltal is, hogy nem a lényegi eseményeket, nem a meghatározó embereket örökíti meg Ady társaságában, hanem elhanyagolható, periférikus mozzanatokat. De tud csalni az aránytalanságokkal is. A filozófusok régi megfigyelése, hogy igaz az, ami az arányainak megfelel. Az Adyról fennmaradt 104 kép vajon mennyire fejezi ki a költő belső értékrendjének arányait? Leltározzunk: Lédával egy kép, ugyanúgy, mint Goldstein Miklóssal, Kozmutza Bélával, Steinfeld Nándorral vagy a rossz hírű Szűcs Jenővel, Babitscsal viszont négy. Ha Ady költészetét, érzelemvilágát, belső vívódásait nézzük, ez az arány teljességgel hamis, torz és használhatatlan képet ad róla. Diszkomfortérzésemet csak növeli, ha végiggondolom, ki mindenkivel nem fotózkodott le a költő, aki amúgy szignifikáns szerepet vitt életében – csak egy példát mondok: Dénes Zsófiát –, ezért az esetlegességért némi fenntartással kell kezelnünk minden olyan „portrévá lett arcot”, amelyet az ikonográfiák sugallnak egy költői életről. Belátom, furcsa ez, mert 104 elvitathatatlan dokumentumot, valóságszeletet látunk itt Ady életéből, mégis úgy érzem, lehetnek fenntartásaim arról, hogy ilyen volt-e Ady élete? Ezeket a fenntartásokat szerintem némi rugalmas szerkesztéssel el lehetett volna oszlatni: az Ady életének meghatározóan fontos szereplőiről akkor is kellene itt szerepelnie fotóknak, ha Ady nincsen rajtuk. (Egyvalaki szerepel is: Székely Aladár.) Léda megérdemelt volna 6–8 karakteres fotót ebben az albumban, és Dodó is egyet. Engem nem zavarna, ha Bonca Berta, Dénes Zsófia, Ada, Mylitta, Margita, Itóka, Bölöni, Kernstok, néhány nagyváradi vagy zilahi személyiség, esetleg a „kis női csukák” egyikének-másikának fellelhető fotója is itt lenne a költő képei között, akkor is, ha ő éppen nincs rajtuk. Tudom persze, hogy ez az igényem túllép a klasszikus foto-ikonográfia műfaji keretein, de talán egy teljesebb Ady-panoptikumot eredményezne. Sőt, ami engem illet, osztva E. Csorba Csilla szerkesztői szándékát, annak feltárását, hogy – „Milyen volt a tekintete, amelyről nők, férfiak oly sokat beszéltek, írtak, amely mindenkit megbabonázott?” – nem tartottam volna ikonográfiához méltatlannak, ha néhány zseniálisan lényegi művészi portrét is láthatnék az albumban, például Czigány Dezső megszólalásig hű Ady-arcait. Ezek tökéletesen kiegészíthetnék a fénykép nyers valóságüzenetét. Száz szónak is egy a vége: Ady Endre összes fényképe néhány nap óta egy csodálatos albumban kapható, és köszönet érte a Petőfi Múzeum főigazgatójának, aki nem mellesleg hosszú évtizedeken át dolgozott ezen ikonográfia anyagának összeállításán.

Szőcs Zoltán