vissza a főoldalra

 2008.12.05. 

Márió, a varázsló

(Almási Tamás filmje)

Almási Tamás 1980-ban forgatott utoljára játékfilmet, a Ballagást, az azóta eltelt 27 évben viszont dokumentumfilmeket készített. Halász Margit Márió, a varázsló című, húszoldalas novellájára a Magvető Kiadó 2005-ben közzé tett Körkép - Huszonöt mai magyar író kisprózája című kötetben figyelt fel, és rögtön elhatározta, filmre viszi. Az alapmű kissé női magazinos, mert csak a szerelmi szálat, a főhősnő reménytelen vonzódását, kivirulását, majd életének fokozatos szétesését tartalmazza, nem foglalja magába azokat a társadalmi, gazdasági, szociológiai motívumokat, amiket a film igen. Azt a 300 millió forintot, amibe a film került, elég nehéz volt előteremteni, de végül sikerült, a világsztár, a – magyar rendezőkkel különlegesen jó kapcsolatokat ápoló – Franco Nero Márió szerepén kívül még produceri feladatokat is vállalt: az olasz és a külföldi forgalmazás joga és haszna őt illeti. A filmet először a 39. Filmszemlén vetítették először, de semmiféle elismerésben nem részesült. Az érdeklődő nagyközönség november 5-étől láthatja az Art mozikban. A rendszerváltozásnak nevezett hatalomátrendeződés mostanában került a filmkészítők figyelmébe. Az azóta eltelt 20 esztendő kellő történelmi távolságot és rálátást ad, hogy objektíven, a valóságnak megfelelően lehessen beszélni visszásságairól, feltárni félresiklásának okait, mert bizony az a napnál is világosabb, hogy a ’89-es – ugyanúgy, mint az 1945-ös szovjet – „felszabadulás” nem azt hozta, amit az istenadta nép várt tőle. Majdnem 50 évig reménykedett, hogyha megbukik a Kádár-rendszer, akkor majd minden más lesz: emberibb, tisztább, de a „művelt” Nyugat az utána ácsingózó, majd végre-valahára a küszöbén toporgó és bebocsátást kérő magyar jövevényeket nem ölelő karokkal fogadta, hanem rideg számítással meg orrba veréssel. A Márió, a varázsló ezt a csodavárást, a csoda felemásra sikeredett megérkezését és a csoda elillanását a film nyelvén, egy asszony történetén keresztül mondja el, amiben benne van a rendszerváltás előtti és utáni idők illúziója, majd illúzióvesztése. Valahol, Észak-Magyarországon, egy festőien szép kis településen megállt az élet: a közeli gyárak bezártak, újak pedig nincsenek. A falu kocsmájában a munkanélküli férfiak félig józanul, félig részegen politizálnak, mondják meg a „tutit”. Ekkor robban bombaként a hír: olasz cég cipőkészítő üzemet nyit, és 40 nőt vesz fel. A kedélyes, félig-meddig magyar, nyelvünket törve beszélő nagybácsi-figura, Gerardo indítja be a gyártást. Ő olyan aranyos, évődik az asszonyokkal, akik még azt is eltűrik, hogy megpaskolja, vagy megcsípje a feneküket, elvégre a régi művezető is ugyanígy viselkedett. Pedig Gerardo minden nyájassága ellenére igazi hajcsár, két percre lehet WC-re menni, öt percig enni, még a karácsonyi buli után is dolgozni kell. Gerardót maga a vezérigazgató, a titokzatos Márió követi. Ő egy kukkot sem tud magyarul, olimposzi magasából nem ereszkedik le senkihez, és csak búsan bámul maga elé, vagy elmélázva feledkezik bele a szőke Tisza habjaiba. Márió is egy kis idő múltán visszamegy Itáliába. Őt követi Angelo, a kigyúrt, könyörtelen dzsigoló, aki felszámolja a vállalatot, mert a főnök úgy döntött, Ukrajnába telepíti át a gyártást, ugyanis ott olcsóbb a munkaerő.   

A film főhőse, a halk szavú, negyvenes évein éppen túl lévő, még mindig mutatós – Nyakó Juli által alakított – Vera, akinek házasságát csupán a megszokás tartja össze, de azért háziasszonyi teendőit példásan ellátja. Ő is bekerül a 40 kiválasztott nő közé. Kezd kitárulni előtte az élet, úgy érzi, tartogat még számára valamit. Ekkor érkezik meg a rejtélyes Márió, akibe az asszony menthetetlenül beleszeret. Sokkal többet képzel bele ebbe a felszínes kapcsolatba, mint amit az valójában jelent. Márió csak viráglocsolásra meg szellőztetésre kéri meg, de ő azt hiszi, rajongása viszonzásra talál. Vera lába alól fokozatosa kezd kicsúszni a talaj, eleinte előnyére változik, divatosan öltözködik, diszkréten sminkeli magát. Ahogyan elhatalmasodik rajta a szerelmi téboly, úgy fordul ki önmagából, senkivel sem törődik, elhanyagolja férjét és munkáját. Végül levágatja derékig érő fekete haját, világító szőkére festeti és pistifrizurát csináltat. Amikor ráébred, hogy Máriónak esze ágában sincs őt magával vinni, akkor az első keze ügyébe kerülő szúróeszközzel megöli a férfit.

Almási Tamás filmje világos példabeszéd. Vera sorsa olyan, mint a magyar népé: történelmi érdemei miatt számított valami szépre, jóra, ami meg is érkezett, de nem úgy és olyan formában, amilyennek elképzelte. A fehér paripán idevágtató, várva várt nyugati daliát azonban nem holmi szívjóság vezérelte, és nem a segíteni akarás hajtotta, hanem a könnyű zsákmányszerzés meg a gyarmatosítás lehetősége, ahol a bennszülöttek éhbérért, ráadásul hálától csillogó szemmel dolgoznak, sőt egy-két üveggolyóért mindenüket odaadják. Ez a hős itt kereste és találta meg silány minőségű portékáinak szétterítő helyét, az elbutított, birka nép hatalom-és pénzéhes uralkodórétege pedig fityingekért ajánlotta fel neki azokat az értékeket, amikből kénye-kedve szerint válogathatott. Hűvös józansággal és nagy szakértelemmel ki is mazsolázta...