vissza a főoldalra

 

 

 2008.12.05. 

Hazugságok hálójában

Úgy két és fél éve történt, hogy néhány nappal Gyurcsányék választási győzelmét követően, a 83-as trolibuszon utazva hangos szitkozódásra lettem figyelmes. Egy idős asszony szidalmazta Orbán Viktort és a Fideszt. Indulatos dühkitörését az váltotta ki, hogy a Vámház körúti Vásárcsarnokban nagyon sok pénzt költött, miközben alig vásárolt valamit. Ráadásul táskájában elszakadt egy papírzacskó, és a benne lévő töpörtyű szétszóródott a szatyorban. A néni pedig Orbán Viktorra zúdította elkeseredettsége miatt érzett haragját, annak hangoztatásáról sem feledkezve meg, hogy Gyurcsány Ferenc lesz a kisemberek és az ország megmentője. Hiába jegyeztem meg neki, hogy már négy éve a szocialisták és a szabad demokraták kormányoznak, Orbán pedig most is vereséget szenvedett, a kijózanító szavak nem jutottak el a tudatáig. Nem tudom, hogy az Orbánt szidalmazó öreg hölgy él-e még, vagy azóta már ő is a gyurcsányi reformok áldozatainak számát gyarapítja, ám az igazán megdöbbentő az, hogy még ma is nagyon sok nyomorba taszított ember, főleg kisnyugdíjas vallja az általa hangoztatott nézeteket. Bár a jelenlegi kormány megszorító intézkedései elsősorban is a leginkább kiszolgáltatott idős emberek életét lehetetlenítik el, rengetegen akadnak közöttük olyanok, akik a Gyurcsány-banda uralmának fenntartásába vetik minden reményüket, a létező baloldaltól várják sorsuk jobbra fordulását. A Havanna-lakótelepen, a Csontváry Kosztka Tivadar utcában élő Margit asszony is elkötelezett támogatója az MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek. Pedig az öt éve megözvegyült, 65 éves nő soha nem tartozott a Kádár-rendszer kiváltságosai közé, a posztkommunistáknak pedig csakis a megszorítások sokaságát köszönheti. Margit asszony, miután a férje meghalt, fia pedig családot alapított és sokéves részletre saját lakást vásárolt, egyedül maradt az otthonában. A kétszobás panellakás rezsiköltségei azonban szinte megfizethetetlenek a nyugdíjas asszony számára. Jelenleg a nyugdíja 64 ezer forint, aminek több mint a fele elmegy a díjhátralékra és a rezsiköltségre. A magas kiadások miatt már a kábeltévét is kikapcsoltatta, így csupán a három földi sugárzású adó nyújtja számára az egyetlen szórakozást. Fia támogatása nélkül – több lakótársához hasonlóan – máris komolyan kéne számolnia a kilakoltatással. Margit asszonyt egyik barátom szomszédjaként ismertem meg, és hosszasan beszélt nekem a szegény, nélkülöző lakótelepi emberek nyomorúságáról, ám szenvedéseinek valódi okozóit nem akarja felismerni. A balliberális média egyértelmű sikerének tekinthetően, tudatában a hamis látszatok elfedik a valóságot. Világképében a jó szándékú és önzetlen, az emberek és az ország szebb jövőjéért dolgozó baloldali kormány áll szemben a rosszindulatú és akadékoskodó, csakis a leggazdagabbak érdekeit képviselő ellenzékkel, amely még az ország külföldi lejáratását is felhasználja aljas céljai elérése érdekében. Amikor igyekeztem neki bemutatni a tényleges helyzetet, felsorolva a kormánynak nevezett rablóbanda valós cselekedeteit, bűntetteit, akkor süket fülekre, a tények elfogadásának merev elutasítására találtam. Bár a kormánypárti médiában uralkodó trendinek megfelelően Margit asszony is gyűlöli a rasszistákat, számára Orbán Viktor – sok más szocialista szavazóhoz hasonlóan – csak egy mocskos cigány, aki Orsósról magyarosította a mostani nevét. Az idős asszony még azt is megjegyezte, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudná megfojtani saját kezével a parlamenti ellenzék legnagyobb pártjának vezetőjét, azért, amit eddig tett a szegények, a nyugdíjasok ellen. Azután hozzátette, hogy a legközelebbi választásokon is az MSZP-re szavaz, mert a cigány soha többé nem lehet magyar miniszterelnök. Sajnos Margit asszony esete nem egyedi. A kevésbé iskolázott, a sokáig egyeduralkodó és ma is döntő fölényben lévő balliberális média befolyása alá került emberekkel még a legképtelenebb hazugságok is elhitethetők. Ők azok, akik tömegesen ösztönözhetők cselekvésre a saját legalapvetőbb érdekeik ellen. Léteznek olyan kifinomult befolyásolási technikák, melyekkel a tömegember manipulálása könnyen megoldható, úgy, hogy még a legcsekélyebb gyanú, kétség sem vetődik fel a kárvallottakban önpusztító tetteik helyességét illetően. Ezért nem szabad csodálkozni azokon a közvélemény- kutatásokon, amik szerint országunk általános gazdasági összeomlása közepette is nő a kormány népszerűsége. A komoly nemzetközi háttértámogatással rendelkező posztkommunisták eltávolítása a hatalomból példátlan szociális érzéketlenségük, katasztrofális népjóléti politikájuk ellenére sem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen kisemmizett áldozataik többségének szavazatokban megnyilvánuló háláját már néhány álságos gesztus és lejárt szavatosságú segélycsomag ellenében is meg tudják vásárolni.

 

Varga Imre