|
 2008.12.12.
Chavez újabb győzelme
Hugo
Chavez venezuelai elnök ismét borsot tört nagyszámú ellenfelének
orra alá. A november 23-án rendezett helyhatósági választásokon
a radikális baloldali államfő Venezuelai Egyesült Szocialista
Pártja (PSUV) a kormányzói helyek 72% át nyerte el. Ami annyit
jelent, hogy a szavazók 58%-a Hugo Chavez politikája mellett
tette le a voksát. Pedig a tömegtájékoztatás nagyobbik része
fölött a magát jobboldalinak nevező ellenzék gyakorol erőteljes
befolyást, és a közvélemény- kutatók többsége is a
baloldal vereségére, vagy legalábbis jelentős visszaesésére
számított. Ezzel szemben az államfő „forradalmi szocialistái”
a 22 tartomány közül 17-et irányítanak majd a jövőben. A
szocialisták három korábbi ellenzéki vezetésű tartományban
(Guaro, Sucre és Aragua) is elhódították a kormányzói
posztot. Két helyen (Miranda és Tachira tartományokban) azonban
a szocialista vezetés megbukott. Carabobo és az olajban gazdag
Zuila államokban a világ pénzoligarchiájának és az USA-nak a
jelentős támogatását élvező jobboldal megőrizte többségét.
A legfájdalmasabb veszteség Hugo Chavez követői számára a főváros,
Caracas elvesztése. Ahol is Henrique Capriles Radonski ellenzéki
jelölt a szavazatok 52,56%ával diadalmaskodott a korábbi
szocialista polgármesterrel szemben, aki egyébként Hugo Chavez
egyik bizalmasának számít. Ugyanakkor összességében mégis a
venezuelai szocialisták örülhetnek, annál is inkább, mivel az
elnökválasztásoktól eltekintve soha ennyien nem járultak az
urnák elé, mint éppen most. A részvétel elérte a választásra
jogosult lakosság 65%-át, ami egy helyhatósági választáson
komoly eredménynek mondható. A közvélemény-kutatók azt jósolták,
ha sokan mennek el szavazni, akkor az ellenzék előretörésére
lehet számítani. Azonban ez a feltételezés is tévesnek
bizonyult. Kevés demokratikus kormány dicsekedhet ilyen jelentős,
közel 60%-os népi támogatással 10 év kormányzás után. Lényegében
elmondható, hogy 1998 óta majd minden szavazáson maga Hugo
Chavez, illetve pártja hasonló többséggel diadalmaskodott. Tehát
támogatói hűségesen kitartanak az államfő mellett, az ellene
irányuló elképesztő propagandakampány ellenére. Nyilvánvaló,
hogy az ország jórészt szegény polgárai értékelik azokat az
erőfeszítéseket, amelyeket a nemzeti és szocialista értékeket
képviselő kormány a néptömegek érdekében tett. Pedig az utóbbi
hónapokban az olaj árának jelentős visszaesése miatt (a 140
dolláros ballerenkénti olajár 52 dollárra esett vissza)
alaposan megcsappantak az állami bevételek. De érdekes módon a
takarékoskodást nem a szociális programok, valamint az oktatási
és egészségügyi kiadások lefaragásával kezdték Venezuelában,
amely immár teljesen függetlenítette magát a nemzetközi pénzügyi
intézmények és az USA uralmától. A választók egyébként érdekes
módon roppant tudatosan szavaztak azokra a szocialista jelöltekre,
akikről úgy érezték, valóban következetesen és őszintén képviselik
a szegény néprétegek érdekeit. Miranda tartomány illetve
Caracas szocialista irányítói a hírek szerint azért
vesztettek, mert inkább csak szavakban álltak ki Hugo Chavez államfő
politikája mellett, a gyakorlatban azonban egyfajta
„pragmatikus” irányvonalat követtek. Meg is bűnhődtek kétszínűségükért.
A választások egyik nyugtalanító fejleménye kétségkívül a
bal-és a jobboldal közötti szakadék további mélyülése. A
magukat mérsékeltnek nyilvánító, „középen álló”
politikai erők jórészt megsemmisítő vereséget szenvedtek. A
legtöbb helyen, mint láttuk, Hugo Chavez radikális szocialistái
győztek, viszont az ellenzéki jelöltek közül is Hugo Chavez
engesztelhetetlen ellenfelei diadalmaskodtak. Henrique Capriles
Radonsky, aki Miranda államban gyűrte le baloldali ellenfelét,
a 2002-es, Hugo Chavez elleni emlékezetes puccskísérlet idején
fel akarta gyújtani a kubai nagykövetséget(!). Zulia tartomány
frissen megválasztott ellenzéki kormányzója, Pablo Perez szintén
keményvonalas Chavez-ellenes politikusnak számít. Mindamellett
a most megválasztott jobboldali kormányzók és polgármesterek
nincsenek abban a helyzetben, hogy hatékonyan tudjanak fellépni
a központi kormány ellen. Az olajbevételek csökkenése miatt
az önkormányzatok forrásai is szűkülni fognak, arról nem is
beszélve, hogy a központi költségvetés támogatása nélkül
természetesen egyetlen tartomány, város vagy falu sem lenne életképes.
Aligha fognak tehát az ellenzéki irányítás alá került államok
vagy tartományok az ellenállás gócpontjaivá válni. (Még ha
talán vannak is ilyesfajta tervek.) A választásokon számos külföldi
megfigyelő vett részt, és senki sem tapasztalt szabálytalanságot.
Ezek után persze nehéz lesz elhitetni a világ közvéleményével,
hogy Hugo Chavez hazájában diktatúrát épít. Amióta
hatalomra jutott, vagyis 1998 óta, nem kevesebb, mint 14(!)
alkalommal szólították az urnákhoz az ország választópolgárait.
Rendeztek parlamenti és elnökválasztásokat, helyhatósági választásokat,
kétszer is megkérdezték a népet az alkotmánymódosításokról,
illetve az államfő visszahívásáról is dönthettek a polgárok.
(Csak összehasonlításként: az 1998 előtti negyven évben
15-ször szavazhatott Venezuela népe.) A 14 választás közül
Hugo Chavez 13 alkalommal diadalmaskodott – az USA és a nemzetközi
pénzoligarchia legnagyobb bosszúságára. (Chavez tábora egyedül
a 2007. decemberi alkotmánymódosításokról szóló népszavazást
bukta el, bár akkor is csak hajszálnyival maradt alul.) 2002-ben
az ellenzék, Amerika és más nyugati államok erőteljes támogatásával,
puccsot kísérelt meg a világ hatalmasságai előtt fejet
hajtani nem hajlandó államfő ellen. A tömegek azonban országszerte
az utcára vonultak, és megakadályozták a puccsisták hatalomátvételi
kísérletét. Hugo Chavez az urnák lezárását követően
gratulált Venezuela polgárainak, hangsúlyozva, hogy a magas részvételi
arány megerősíti a demokráciát az országban. „Csakhogy ez
már nem az elit demokráciája, amelyik korábban volt, hanem a népé”
– jelentette ki az államfő. A két, korábban szocialista
vezetés alatt álló tartomány, illetve a főváros „elvesztésére”
utalva Chavez annyit mondott: „Ki állíthatja, látva az eredményeket,
hogy Venezuelában diktatúra van?” Ugyanakkor felhívta a
figyelmet arra a tényre, hogy a szocialista jelöltek a legtöbb
helyen több mint 60%-os eredménnyel utasították maguk mögé
ellenfeleiket. „A szocialista rendszer kiépítése Venezuelában
a nép többségének támogatását élvezi, és mi tovább
dolgozunk azon, hogy ez a folyamat előrehaladjon” – hangsúlyozta
Hugo Chavez.
Zábori László
|
