|
 2008.12.12.
Hit, fanatizmus, munka
– Gubcsi Lajos Bartók Béla-emlékdíjjal
tüntette ki a 35 éve alapított csernátoni Haszmann Pál Múzeumot.
Ifj. Haszmann Pálnak, az intézmény vezetőjének gratulálok a
díjhoz!
– Nagyon szépen köszönöm! Az 1970-es évek elején Háromszéken
művelődési intézmények, egyesületek jöttek létre,
szobrokat állítottak, intézmények sora nő ki egyik napról a
másikra e gazdag múltú, hagyományokat megtartó, kultúrát
megbecsülő és abból táplálkozó vidékből. A nagy örökség
számbavételét, megtartását, annak gyarapítását és annak
átörökítését tartotta legfontosabb feladatának az a múzeumot
megálmodó, megteremtő lelkes csoport, amelynek az élén édesapám,
id. Haszmann Pál állt. Az ő nevéhez fűződik a Kovászna
Megyei Múzeum csernátoni néprajzi kiállítása anyagának,
valamint a község történetére vonatkozó adatoknak az összegyűjtése
és megmentése. Néptanítónak készült, s a nevelőmunkát úgy
értelmezte, hogy a tanítónak kötelessége a gyermekek nevelése
mellett a közösségnek is használni. Meggyőződéséhez hű
maradt haláláig. Példája azt mutatja, hogy történeti,
valamint népi kultúránk emlékeinek összegyűjtése és megőrzése
nemcsak a szakemberekre, de minden öntudatos állampolgárra
egyforma felelősséggel hárul. A tájmúzeum 1973-ban nyitotta
meg kapuit a látogatók előtt. Híres skanzennel, valamint rendkívül
gazdag mezőgép- és öntöttvaskályha-gyűjteménnyel
rendelkezik. A múzeum alapításának nagyon fontos és tanulságos
részét képezi a község és vidék művelődéstörténetét,
illetve a község nagy szülötteinek életét, munkásságát
bemutató kiállítás. 1999-ben a múzeum vezetősége édesapám
tiszteletére szorgalmazza az intézmény róla való elnevezését,
amelyet a Kovászna Megyei Tanács városrendezési és fejlesztési,
környezetvédelmi és műemlékvédelmi szakbizottsága el is
fogadott. Gyűjteményünk java részét néprajzi anyag képezi.
Éppen ezért sokan használják a tájmúzeum, szabadtéri néprajzi
múzeum, állandó néprajzi kiállítás megnevezéseket is.
– A Bartók Béla zeneszerzőről
elnevezett díjat miként kapta meg egy erdélyi tájmúzeum?
– Mert intézményünk zenei anyanyelvünk kincseit is őrzi.
– Kik finanszírozzák a múzeumot?
– A Székely Nemzeti Múzeum tagintézményeként kapunk
anyagi támogatást fenntartónktól, a Kovászna Megyei Tanácstól.
Pillanatnyilag nehéz helyzetben vagyunk, mert a jogos örökösök
visszakérték azt a volt kúriát, melyet az alapításkor
kaptunk a megye akkori vezetőitől. A Damokos családnak tízéves
pereskedés után 2006-ban szolgáltatott igazságot a brassói törvényszék,
amikor úgy döntött, hogy természetben kell visszaszolgáltatni
az egykori tulajdonosoknak a múzeumnak otthont adó kúriát. Jómagam
kitartóan küzdöttem azért, hogy a felbecsülhetetlen értékű
gyűjteményt ne kelljen elköltöztetni, ezért a fenntartó
kompromisszumos megoldásra jutott a családdal. Három évre szóló
bérleti szerződést kötöttek, amely szerint a tanács havi kétezer
euró bért fizet a tulajdonosoknak, viszont a bérleti szerződés
jövő márciusban lejár. Ezt sikerült áprilisig meghosszabbítani.
A legjobb az lenne, ha az intézményt és a hatalmas gyűjteményt
nem kellene elmozdítani. Nem tartom a legjobb megoldásnak az albérleti
formát, hiszen hosszú távra kell a múzeum sorsát rendezni. De
minket ez a nehéz helyzet sem tántorít el céljainktól. Szinte
naponta gyarapítjuk gyűjteményünket és hívjuk a fiatalokat a
népfőiskolára. Idén 670 fiatal jött el a népfőiskola
foglalkozásaira, ahol hagyományos mesterségek ápolására, pl.
fafaragásra tanítjuk őket. A fiatalok nemcsak Erdélyből,
hanem az egész Kárpáthazából érkeznek. Még Amerikából is
jönnek érdeklődők. Bartók Bélával együtt valljuk: „A mai
ember, minden idők legvadabbikának embere, próbálj mindenek előtt
ember lenni; s ha felfogtad, mit jelent embernek lenni, csak akkor
törődhetsz hazával, társsal és baráttal.” Ezt a nagy
zeneszerző 1935 januárjában fogalmazta meg. Akkor is olyan nehéz
időket éltünk, mint jelenleg. Mit látunk most? Kigúnyolják
ősi kultúránkat, értékeinket. De ebben a helyzetben is meg
kell maradni embernek. Ennek próbálunk mi is megfelelni több-kevesebb
sikerrel, s összefogni a fiatalokat, biztatni őket arra, hogy ne
hagyják el szülőföldjüket; ragaszkodjanak gyökereikhez,
zenei anyanyelvükhöz. Mindenkinek, aki betér hozzánk,
elmondjuk: a székely ember saját érzelmeit legszebben saját
zenei anyanyelvén tudja közölni másokkal. A gyökerek megtartására
való biztatást szüleinktől kaptuk: vigyázzatok, hogy ne
vesszenek el a csodás, közösséget egybetartó népi kincsek.
Ezért ének- és tánctáborokat is szervezünk, ahol együtt énekelnek
fiatalok az öregekkel.
Medveczky Attila
|
