vissza a főoldalra

 2008.12.12. 

Jogvédelemnek álcázott bűnpártolás

Minden rossz tapasztalat ellenére is elmondható, hogy a magyarországi cigányságon belül csupán egy szűk réteg folytat kimondottan bűnözői életmódot, és ők is főleg a kisebb lopásokkal, tolvajlásokkal keserítik meg a törvénytisztelő állampolgárok életét. A legsúlyosabb erőszakos bűncselekmények, gyilkosságok azonban – a teljes joggal országos felháborodást kiváltó esetek ellenére is – többnyire nem tartoznak a cigány bűnelkövetők módszereihez. Személyes tapasztalataim alapján, amiket a cigányok által lakott területeket, otthonokat felkeresve szereztem, biztosan állíthatom, hogy a lassan már nemzedékek óta munkátlan emberek túlnyomó többsége dolgozni szeretne, ám nagyon sokan még nem látják be: ez tanulás nélkül már egyre nehezebb. Úgy tűnik, örökre elmúlt az ideje a tömeges segédmunkán alapuló ipari termelésnek, a cigányoknak pedig képezni kellene magukat, ha munkát szeretnének. A romák műveltségének emelése, iskolázottságuk javítása azonban – főleg az SZDSZ fellépésének köszönhetően – a Kádár-rendszer összeomlása óta eltelt időszakban teljes kudarcot vallott. Például a Fidesz-kormány idején Béki Gabriella szabad demokrata országgyűlési képviselő volt az egyik legharcosabb hirdetője annak az álláspontnak, hogy a különféle támogatásokat és segélyeket nem szabad függővé tenni a gyermekek iskolába járásától. Az SZDSZ szerint a segély olyan alapvető emberi jog, ami akkor is megillet egy családot, ha iskolaköteles gyermekeit szándékosan tartja távol a közoktatástól. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy napjainkra százezrek rendezkedtek be a segélyekből való megélhetésre, és a megszerzett pénz minél gyorsabb elverésére a kocsmákban vagy a játéktermekben. Amikor pedig a pénz elfogy, jönnek a kisebb-nagyobb lopások, tolvajlások. A romák túlnyomó többségére kényszerített életvitel még a lehetőségét is elzárja kiemelkedésüknek, az értelmes munkát végző emberek társadalmába való integrálódásuknak. Például a végletesen elszegényedett csereháti falvakban jártam olyan putrikban, ahol a higiéniai körülmények az istállókkal szemben megkövetelt uniós elvárás szintjét sem érték el, ám a koszfészek jellegű romos épületek szinte mindegyikében volt színes tévé, esetleg videó- vagy DVD lejátszó is. Az emberhez méltatlan körülmények pedig egyáltalán nem zavarták az ott élőket. Azt, hogy a tudatlanságban tartott cigányok által tömegesen lakott területekre a lepusztulás, az elszemetesedés és a putrisodás jellemző, Szabolcstól Hevesen át Baranyáig számos helyén tapasztaltam Magyarországnak. Sőt, még a sok tekintetben kedvezőbb helyzetű fővárosban is tetten érhetőek az elsősorban cigányokhoz köthető negatív magatartásformák. A jelentős részben romák által lakott Józsefvárosban ismerek olyan családokat, amelyek a segélyekből, továbbá egyes tagjaik állandó és alkalmi munkájából viszonylag elfogadható életminőséget biztosíthatnának maguknak, ám mégis embertelenek a körülményeik. Többek között a Mátyás tér környékén és a Diószeghy Sámuel utcában is jártam néhány romacsalád otthonában, és rettenetes volt a náluk tapasztalt lepusztultság. A lakásokon belül, a hulló vakolat alól kilátszott a csupasz téglafal, a mennyezet elfeketedett, a sarkokat pedig vastagon borította a penész. A falak repedéseiből néha egerek bújtak elő, és a csótányok is állandó lakói a Józsefváros putrisodó otthonainak. Fürdőszoba persze nincs, és többnyire a vécé is az udvaron, vagy a függőfolyosó végében található. Még egy olyan illemhely is a szemem elé került, amelyről hiányzott az ülőke, de a kagylója belsejét vastagon borította a rászáradt ürülék. A nyóckerben nagyon sok cigány lakó már évek óta nem fizeti a lakbért, a gázt és az áramot, százezres, milliós díjhátralékokat halmozva fel. Ám a többség nem zavartatja magát az adósságok miatt, és mérőóra nélkül is megtalálja a módját a háztartási energia használatának, az elektromos hálózatra és a gázvezetékre történő illegális csatlakozásnak. Néhány áramtolvaj ellen a közelmúltban – behajthatatlanság miatt – büntetőfeljelentést is tett az ELMŰ, ám az esetek tömeges és etnikailag kényes jellege miatt valószínűtlen, hogy az ügyek bíróság elé kerüljenek. Közben pedig a gyorsan szaporodó roma családok zavartalanul folytathatják lakókörnyezetük pusztítását. Mégis igazságtalanság lenne a cigányságot felelőssé tenni azért az életmódért, amit a liberálisnak nevezett gazdaságpolitika embertelensége, a nemzetközi pénzhatalom elvárásainak való kormányzati engedelmesség kényszerített rá. Vannak ugyanis a magyar társadalom értékrendjét mindenben elfogadó, törvénytisztelő, becsületesen dolgozó, gyermekeiket iskoláztató és továbbtanulásukat támogató, otthonukat példásan rendben tartó cigány családok. Ám úgy tűnik, hogy az önmagát baloldalinak nevező hatalomnak nem áll érdekében a halmozottan hátrányos helyzetű romák társadalmi felzárkóztatása, iskolázottsági helyzetük érdemi javítása. Akárcsak a közpénzből felhizlalt, a saját etnikumuk helyzetének javítására szánt pénzt is eltulajdonító balliberális romavezéreknek. Legalábbis semmi jele nem tapasztalható annak, hogy a normális életvitelű, törvénytisztelő családokat állítanák követendő példának a cigánytársadalom elé, kommunikatív módon és anyagilag is ösztönözve az általuk folytatott életmód minél általánosabb elfogadását a romák körében. Ehelyett a kormány és az SZDSZ, továbbá az általuk támogatott áljogvédők a cigányságnak csupán kisebb részét kitevő bűnözők védelmére és megsegítésére összpontosítják minden energiájukat. Ennek következtében pedig vérszemet kapnak a történetesen cigány etnikumú garázdák, rablók és gyilkosok. Hiszen még a legsúlyosabb bűntettek elkövetése esetén is számíthatnak az úgynevezett jogvédők megértésére és harsány támogatására. A legbrutálisabb roma bűnözők már megtanulták, hogy etnikai hovatartozásuk hangoztatása esetén jó esélyük van a törvénytelen cselekedetekért viselt felelősség alóli kibúvásra. A cigánybűnözők érdekében való fellépés már Kaltenbach Jenő ombudsmansága idején elkezdődött, Horváth Aladár közreműködésével, majd Kolompár Orbán, Teleki László és Mohácsi Viktória színre lépésével teljesedett ki. Miközben ezeket az önjelölt, a magyar állam pénzén élősködő cigányvezéreket teljességgel hidegen hagyja népük szellemi és anyagi nyomorúsága, minden rendelkezésükre álló eszközzel szítják az ellentéteket, uszítanak a magyarság ellen, sőt burkoltan már utaltak is arra, hogy érdekükben áll egy magyar-cigány etnikai konfliktus kirobbantása. Ezért kell áldozatként feltüntetni, védelmezni a gyilkos cigányokat, és fajgyűlölőnek beállítani a jogszerűen fellépő rendőröket. A romák ellen intézkedő rendőrök pedig félnek a rasszizmus bélyegétől, így egyre inkább szabad utat engednek a cigány bűnözőknek. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben a felelősen gondolkodó magyar állampolgároknak nem állhat érdekében az etnikai ellentétek további élezése. A megnyugtató megoldást, a feszültségek feloldását és az ellentétek rendezését csakis a cigányság beilleszkedése, a társadalmi munkamegosztásban való arányos részvétele hozhatja el. Ehhez azonban a Kolompár- féle cigányvezéreket – szociálliberális felbujtóikkal együtt – véglegesen el kéne távolítani a magyar közéletből.

Varga Imre