vissza a főoldalra

 2008.12.12. 

Közellenség az ország élén

Mint valami nagy hullámfogó gáton, mindig megtorpan okoskodásra hajlamos kutakodásom, ha szembesülök a kérdéssel: a történelem elmúlt századai hoztak-e valódi fejlődést hazám számára? Technikait nyilván hoztak – miként vittek is: ki tud ma lovat befogni szekér elé, kézi kaszával aratni, döngölt falú házat építeni, mángorlófával mosni, bár – sietve teszem hozzá – ugyan miért kellene tudnia az autók, a kombájnok, a mosógépek világában? Természetesen nem a technikai fejlődés léte kérdéses számomra, más szempontból látok jó okot aggodalomra: a hit, az erkölcs, a psziché számláiról mintha csak vittek volna, anélkül, hogy befizetnének: nagyra nőtt már ezeken a deficit. Olyan nagyra, hogy az új generációk már ezt tartják természetesnek, elképzelni sem tudják, hogy másképpen volt ez egykoron. Mindenki azt gondolja, hogy a felhalmozódott államadósság ma a legnagyobb deficit ebben az országban, pedig nem így van: a legnagyobb és legveszélyesebb hiány a magyar fejekben alakult ki, és megjósolhatatlan, hova fog vezetni ez az állapot. Nem tudom milyen idős lehet – öt- vagy hatezeréves? – az agyagtáblába nyomott két rövid mondat, amellyel a sumér közmondásgyűjtemény kezdődik: „Mi mérhető az igazsághoz? Ő szüli az életet.” Na, ezzel aztán mit kezdjen az a magyar fiatal, aki a rendszerváltozás éveiben született, most éppen egyetemi tanulmányainak legelején jár, és tanévnyitóját a pöszén pösze igazságoktól terhelt Hiller miniszter jelenléte fényesítette. Nem igényel különösebben mély filozófiai vénát annak kikövetkeztetése, hogyha az igazság szüli az életet, akkor az őszödi- aprófi Gyurcsány Ferenc által megteremtett és összetartott, nemzetpolitikává emelt, tömény hazugságstruktúra halált szül. Nemzethalált. Gyurcsány árt a köznek, tehát közveszélyes, ezért el kell távolítani a közéletből! Ez volna ezen kis írás alaptétele és egyetlen mondanivalója. A miniszterelnökre bármit rá lehet fogni, csak azt nem, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt ember. Amióta – ha jól emlékszem Medgyessy sportminisztereként debütált – megjelent a közéletben, mindig is egyfajta egzaltáltság légköre kísérte, mint szenteket a glória. Ezt ő is tudta, ezért valamiféle jópofáskodással, felvállalt bohóckodással próbálta eredetiséggé álcázni szembetűnő mentális diszharmóniáját. Sajnos sokak előtt sikeresen, előttem nem. Ez az ember tele van görcsökkel és olyan feszültségekkel, hátsó gondolatokkal, amelyek totális ellentmondásban vannak azzal, amit éppen mond – nekünk. Ez az ember nem őszinte, sosem volt az. Von Haus aus nem, őszinte. Elképesztő az is, hogy valaki, aki tulajdonképpen már öt éve az ország élén áll, még soha, egyetlenegy deklarált ígéretét, nyilvánosságra hozott elképzelését sem valósította meg, mert valójában soha nem volt annyi hatalma, amennyit elképzelt magáról: kistestvére, az SZDSZ szűk pórázra fogta Fletót, sőt úgy tartja most is, a koalíció felmondása után. Döbbenetes, hogy ez az ember minden nyilvános megalázást vállal, csakhogy hatalmon maradhasson. Betegesen, kórosan, viszolyogtatóan élvezi és akarja a hatalmat. Ha lenne rá időm és kedvem, tekintélyes listáját sorolhatnám fel az általa nagy dérrel-dúrral bejelentett, azután elfelejtődött projekteknek: nem lesz gázáremelés, garantált a 13. havi nyugdíj, kormányzati negyedet épít, adót csökkent, kisembereket juttat tulajdonhoz a tőzsdén… stb., stb. Aztán minden lassan ködbe vész. Egyedül a gyűlölt és máig fel nem mérhető közegészségügyi gondokat, sok-sok elhalálozást, egyéni tragédiát okozó egészségügyi „reformját” korbácsolta végig a nemzeten, igaz, ezt később a népszavazás érvénytelenítette. A milliárdosok celofánvékonyságú kasztján kívül nem létezik olyan rétege, osztálya, szférája a magyar társadalomnak, amely hálás lehetne Gyurcsánynak bármiért is, és könnyeivel küszködve azt mondhatná róla, hogy jó miniszterelnök, aki sokat könnyített az emberek sorsán. Mondom a magyar társadalomban nincs ilyen, mert a külföldi multik, és ilyen-olyan magánzók kiterjedt köre teljes joggal nevesíti meg őt esti imájában, mint a sorstól kapott jótevőt. (Én például közéjük gondolom azt az izraeli Yoav Blum urat is, aki a napokban, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. aktív és érthetetlenül előzékeny közreműködésével, 24 óra leforgása alatt a Velencei-tó északi partján, erősen áron alul óriási területek birtokosa lett: kaszinóközpontot akar építeni oda. Merthogy most ez kell a magyarnak, nemde?) Nagy volt ám az út Pápától Őszödig: hősünknek különleges képessége – és az átlagosnál jóval vastagabb arcbőre – van arra, hogy minden kudarcából győztesen, sőt megerősödve kerüljön ki. Nincs ma Európában miniszterelnök, aki az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után egy nappal ne mondott volna le. Gyurcsánynak, aki önmaga is elismerte e beszédben legfőbb hazudozói mivoltát, néhány hónap után nőtt a népszerűsége az „igazmondó beszéd” hatására. A bevallottan hazudozó Gyurcsányból igazmondó Gyurcsány lett néhány hét alatt. Bámulatos, hogy ez az ember mennyire lenézi azokat, akiket szolgálnia kellene, bámulatos, hogy milyen magabiztossággal épít az alig néhány hónapig kitartó kollektív emlékezet hiányaira, a menetrend szerinti pontossággal megérkező nemzeti amnéziára: bármit mondhat decemberben, mert nincs ember ebben az országban, aki emlékezne arra, hogy mit mondott februárban. És ő gátlás nélkül ki is használja ezt. Katasztrófa, hogy hová jutottunk. Most új trükkel jött elő: mint valami groteszk hullámlovas, felpattant a világot megrengető gazdasági válság hazánkat is elborító hullámainak tetejére, és sajátmagát egyrészt megmentőként, másrészt az egyetlen hiteles megoldásként feltüntetve, megint növelte népszerűségét, miközben példátlanul mélyre süllyedt a nemzet nyomora. A cinizmus csimborasszója, amit ez az ember csinál: a lelkiismeretünkre, a mi lelkiismeretünkre apellál a lelkiismeretet csak az internet Google-keresője által ismerő elfajzott KISZ-es vezér, amikor közli, hogy vészhelyzet van, és aki nem sorakozik mögé – ő mögé! –, az a továbbiakban felelőssé tehető lesz a következményekért. Igen, vagy elfogadjuk őt vezérünknek, vagy mi leszünk a felelősek azért, ami lett az ő ötéves regnálásából. A gyújtogató látván a tüzet, felszólít bennünket, hogy vagy az ő irányítása alatt kezdjük el az oltást, vagy miénk minden felelősség a tűz miatt. Hát nem! Ha tűz van, égjen hamuvá minden éghető, benne és vele az őszödi-aprófi-féle hazugságrendszerek legutolsó eleme is. Ha már a rendszerváltozásunk túl békésre sikeredett – („Tetszettek volna forradalmat csinálni!”) –, égjen hamuvá húsz év késéssel, a világválság által minden káros, áruló parazitaság, ami a kommunizmusból itt maradt. Én inkább építkezem a hamuban, az alapoktól, semmint ennek az exkommunista, felelőtlen, ostoba, egzaltált, hatalmi neurózistól rángatott balliberális politikai elitnek az irányítása alatt. Semmi nem kell, ami tőlük jön, a jövő sem, és a pénzügyi megoldásaik sem! És jó lenne, nagyon jó lenne már tudni, hogy az emlékük is kifakult ennek a meggyötört, százszorosan kifosztott, kivéreztetett, megalázott, elvénült nemzetnek a rémálmaiból.

Szőcs Zoltán