vissza a főoldalra

 2008.12.19. 

A zenekritikáról

Alig van mulatságosabb olvasmány számomra, mint régi, korabeli kritikákat olvasni kompozícióimról. Ha valamennyi „jóindulatú” tanácsot megfogadnám, ha cselekedeteimmel követném az általuk mutatott utat, alig maradna belőlem valami. Elenyésznék a jellegtelenségben és jelentéktelenségben. Ők azok, akik mindenkor mindent jobban tudnak. Tájékozottak, látnokok, ujjaikat rajta tartják a század érverésén, s nemcsak azt tudják tévedhetetlenül, mit kell tennünk, hanem azt is, hogy mit nem szabad megtennünk. Milyen kár, hogy ez a hatalmas tudás és lendület soha nem jelenik meg egyetlen valamirevaló zenében sem, elvész az utókor számára. Századok óta tart ez az ostrom, s nem tanulják meg, hogy az alkotók útján nem lehet kijelölni, mert előrébb tartanak, s hogy az alkotók mit szeretnének megmutatni a világból, s önmagukból, azt nem lehet a pályán kívülről bekiabálva megváltoztatni. Nem a pénzosztó hatalom ízlését kellene szolgálni, hanem használni a fület, hallani, mit rejt a zene, annak belső titkait kellene feltárni, és nem a gombhoz igazítani a kabátot. Így együtt ez a sok zenei-gyomorrontásos ember, amit összehord, nagyon mulatságos…, néha siralmas. A naiv kíváncsiság, elfogulatlan érdeklődés hiánya sodorja őket méltatlan helyzetbe. Nem azt nézik, hallják, ami a zenében van, hanem előre gyártott elemeket, kliséket keresnek, s ha nem találnak benne ilyet, jöhet a dorong, mellyel jól elpáholják a szerzőt, mert nem igazodott ideáikhoz. Pedig kár, hogy nem találnak utat az alkotókhoz. Lemaradnak egy sor értékes gondolatról, életérzésről, lemaradnak a jövőről. Soha nem sikerülhet a múlthoz igazítani a jövőt. Legnagyobb erőfeszítéssel sem támaszthatják fel elaggott kozmopolita avantgardjukat, mely üres és hallgathatatlanul ronda. Ha az ellentmondások és feszültségek színfalai mögé pillantunk, rögtön látható, hogy a művészetben is hatalmi harc folyik. Európa elrablása megismétlődik, de most nem Zeusz a tolvaj.

Balassa Sándor