vissza a főoldalra

 

 

 2008.12.26. 

Haramiák tablója

Több mint kétezer nevet tartalmazó listát tett közzé minap az Október 23. Bizottság Alapítvány azokról, akiket a Kádár-rezsim az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leveréséért kitüntetéssel jutalmazott. Kukkantsunk bele a lajstromba, igen tanulságos. A Magyar Szabadság Érdemérem tulajdonosai között mindjárt két ismert vérbírót találunk, így a Nagy Imrét kötélre juttató Vida Ferencet és cimboráját, a szintén hírhedt Tutsek Gusztávot. Ugyanezt a kitüntetést kapta Grósz Károly is, aki akkortájt éppen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság osztályvezetője volt, évtizedekkel később miniszterelnök, valamint az MSZMP első titkára. A Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetettjei között a legismertebb név Czinege Lajos volt honvédelmi miniszteré, illetve Horváth Jánosé, aki akkoriban az Állami Egyházügyi Hivatal elnökeként nyalogatta a hatalom ülepét. Kádár legjobb cimborája, Aczél (Appel) György kultúrcenzor a Munkás-Paraszt Hatalomért érdemrenddel büszkélkedhetett. (Köze nem volt se munkáshoz, se paraszthoz. Utolsó éveit az övéi között töltötte Új-Lipótvárosban…) A kitüntetettek között ott találhatjuk még az örökké vigyorgó Marosán (Buci) Györgyöt, a kriptokommunista Apró Antalt (ő Gyurcsányné Dobrev Klára nagypapája volt), a szakszervezetis Gáspár Sándort, akinek köze nem volt az igazi érdekvédelemhez, sőt Kállai Gyula elvtársat is, aki egy időben a miniszterelnöki székig benyalta magát (el lehet képzelni a környezetét). Kiemelkedik a kitüntetettek sorából Münnich Ferenc, neki volt talán a legtöbb titulusa a sok szélhámos közül. Tizenkilencben a Tanácsköztársaság népbiztosa, 1936-ban már a spanyol polgárháborúban osztja az észt, majd mikor onnét hazazavarják, bevárja az orosz megszállást, s attól kezdve hol belügyminiszter, hol kormányfő, de főként és elsősorban kegyetlen rendőri vezető. (A magyar egyházakat a szemét papok gyülekezetének nevezi.) Nem sorolom tovább, érdemes és tanulságos átböngészni a tablót…

(Képen: Losonczi Pál átnyújtja a Munka Vörös Zászló Érdemrendet Vida Ferencnek;1972. árpilis 27.)

P. Gy