vissza a főoldalra

 2008.12.26. 

Andrássy Kurta János : Egy marék siker c. könyvéről

Túlzás lenne azt mondani, hogy mágikus olvasmány e könyv, de akkor pontos vagyok, ha mágnes sodrású hatását említem. Jól ír, már-már szuggesztíven, nemcsak szobrásznak kitűnő, elbeszélőnek is lebilincselő. Pedig, pedig ő is Radnóti Miklóshoz hasonlóan „Oly mélyről jött, mint a haramiák”. Titok övezi vágást a nyakán, gyilkolni akarták valakik valamikor, bogozgatja ő is a rejtélyt! Hadakozik, hogy édesanyja nem akarta bántani, nem lett öngyilkos, végeztek vele, de ő, a fiú, sebhellyel a nyakán megmaradt. Küzdött édesanyja tiszta emlékéért, bár rágalmakat szórtak rá halála után is. Így nőtt fel, először mély nyomorban, ezt követve hosszú szegénységben, árván és veretve. Mindazonáltal sorsára érvényes Nietzsche szentenciája: „Akit a bajok nem törnek össze, azt megerősítik”. Mélységből emelkedett a magasságokba Andrássy Kurta János, akinek immár végérvényesen 97 esztendő adatott, 1911-ben született. A helység, ahol világra jött Kiskoh. Homályos pont névválasztása is. Az Akadémia Kiadó Kontha Sándor szerkesztette, 1985-ben megjelent kötete úgy véli, hogy a szobrász egy Andrássy gróf gyermeke, maga úgy véli, hogy Szabó Dezső, aki Michelangelónak nevezte, ajánlotta, hogy a felvett Andrássy mellett őrizze meg az eredeti Kurta nevet, s ő ezt elfogadta. Bory Jenő tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán, a legtöbb róla szóló tanulmány Medgyessy-hatásról szól művészetében, ő maga fordítva véli úgy, hogy sajátos látásmódja Medgyessyt inspirálta, akinek műtermében, ahogy mondják, „négerként” dolgozott. Úgy tűnik, a hatás kölcsönös, Andrássy Kurta János forrásvidéke A magyar nép szobrászata, melyről 1944-ben könyvet írt. Népi faragásokat gyűjtött, megújulásához szükséges sajátos energiákat. A tömbszerű zártságot ő nem a sumír szobrászatban találta meg, mint Medgyessy, hanem a magyar nép pásztorfaragásaiban, ahol a művek legeltetés közben teremtődtek. Egyéniség. Igaz, Pilisről és Michelangelóról írt tanulmányai merész hipotéziseik miatt nehezen követhetők, de életművének lényegét szobrai adják. Akkor figyeltem rá először, amikor Sárospatakon járva fejcsóválva néztem a nevéhez méltatlan Somogyi József-szobrot, a közepes Varga Imreplasztikát, s akkor szinte véletlenül az 1982-ben létesült Állandó Kiállításának termeibe léptem, megrendítő alkotásokkal találkoztam. Ő az, akinek nagyobb az értéke, mint a híre. Könyvében feltárul a két háború közötti művészvilág minden árnyéka, kiderül sok kicsiny hiúság, ártó szándék azok részéről is, akik értékteremtő alkotók voltak, sokszor jellemük fogyatékosabb volt szobraiknál, festményeiknél. Andrássy Kurta János, aki szintén nem mentes indulatoktól, fájóan emlékezik Pátzay Pál, Bernáth Aurél elutasító gőgjére, Mikus Sándor bizonytalanságára, Medgyessy Ferenc bántó anyagiasságára. Csorba Géza és főleg Szőnyi István kivétel, ők korrektek maradtak minden mellékesnek tűnő tettükben is. Lehet, hogy Andrássy időnként túloz, némi üldözési mániát is érzékelünk soraiban, de igazságot is. Gyermekkora árvaságban és durva nyomorban acélozta meg erőit, így emelkedett föl a már tűrhető szegénységbe. Csók István negligálta a cseperedő művészt, aki festőként indult, de a névtelen Kreuter Miklós dicsérte, s ez lendületet adott az előrehaladáshoz. Bejárta az országot Balatontól Erdélyig, ideálja lett Petőfi. Tájékozódott. Szamosi Soós Vilmos az antikvitás irányába terelte, mely egy ideig eszménye lett. Csak egy ideig, mert Madarász Viktor és különösen Székely Bertalan lett a mértéke, és főleg történelmünk, a magyar nép lelkülete, vérmérséklete, melyet sűrített tömbű Botondja is példáz, első szobor mesterműve. Bory Jenő gúnyolódott vele, Kisfaludi Stróbl Zsigmond hol dicsérte, hol mellőzte, Boda Gáborral is hol jóban volt, hol neheztelt rá. Andrássy Kurta János egyedül maradt szobrászi elszántságának erejében. Mészáros László példája lebegett előtte, akit emigrációba sodort az irigység, emigrációba és halálba, hiszen ő is a sztalini önkény áldozata lett. Akire jó lélekkel emlékezik, Erdey Dezső, Frank Frigyes és különösen a Dél-Afrikába vándorolt világhírű szobrász, Borbereki Kovács Zoltán. Tépelődünk, ennyire rossz volt szinte mindenki törekvéseivel? Igen, így történt. Mindez sok fájdalmat okozott, de a művek születését nem tudta megakadályozni. A körkörös fenekedés része Beck András több lelki korbácsütése, kinek édesapja, a kitűnő érmész, Beck Ö. Fülöp barátja, méltatója volt, még szellemi hagyatékát és Andrássy Kurta Jánosnak örökítette.

 E tények életerős ízzel, zamattal örvendeztetik önéletrajzának olvasóit, ami neki szenvedés volt, az örömmé változott tudatunkban és változik folyamatosan, művészetének tartós jelen idejében föltámadt és testesült plasztikai szépségeiben. Legfőbb erénye következetessége, s immár nem a könyvről, hanem szobrairól szólok. Az 1934-ben mintázott Magyar Pietáról, mely méltó folytatása az avignoni műnek és a Keszthelyi Madonnának. A hat figura az anyaöl befogadó szelídségében a férfiak drabális esztétikumában a halálban is az élni akarás győzelmét ábrázolják és értelmezik. Adyhoz igazodva Vazul szobrában a Szent István-i igazság fontos ellenpontját jelzi, mint ahogy helyes úton talál rá Szörényi Levente is István és Koppány egyaránt fontos küldetésére. A felnégyelt Koppány ma már az államalapítás összetett igazságához tartozik, ezt a komplexitást sűríti Vazuljába Adyhoz hasonlóan Andrássy Kurta János mesterműve is. Ő kemény ítélkező. Illyés Gyula nevéhez kérdőjelet tesz, Görbe János a barátja, Győry Elek, a naiv festő is, Vilt Tibor és Losonczy Tamás nem tartozik köréhez, Veres Péternél is csóválja fejét, de Farkas Ferenc parasztpárti politikus mindvégig támogatta, ő kérte tőle a Szabó Dezső Rákóczi téren felavatott emléktábláját, jó szavakkal viszonozta segítségét. Andrássy Kurta János az egyszerű emberek művésze, erről tanúskodik nemcsak a Nyíregyházán látható Háború emlékműve a menekülő asszonnyal, hanem Padon alvója, Zsákoló munkása, Tehenes asszonya, Sarlózó nője, gyermekét itató anyája, falu bolondja. Együttérzésének tanúbizonysága Bánkódója és Rosinante, térdére hajló figurája. Don Quijotéje és Dózsa Györgye visszapillantás a múltba, hogy nemesebb legyen a jövő, pontos az iróniája. 1946-ban komponálta Békekonferenciáját kemény szatírával. Az embereket, akik békéről próféciálnak, vadaknak láttatja. Már Zola kiáltott fel először: „Állat az ember, és Ionesco drámájában orrszarvúaknak ítéli a földlakókat, Andrássy Kurta János is tőlük függetlenül gorilláknak villantja fel durva tekintetük, ormótlan végtagjaikat. Ellenpontként Prometheus hősiességét is elemzi, és finom árnyalattal Assisi Szent Ferenc szelídségét 1963-ban mintázott Naphimnuszában. Már az 1936-os Sírbatételt is a nemzeti dráma opusza, szakrális méltóság élteti a halott Krisztus alakját, mely az esztétikum erejével él. Izgalmas a Jézus a kufárok mozdulat irányellentéte, mely szürke márványban maradt fenn 1954-től. Egész szellemisége rokonítható Bartók és Kodály népünkben gyökerező, egyetemesen magyar törekvéseivel. Több kiállítása nyílt az országban, a Műcsarnokban, Sátoraljaújhelyen, Vésztőn, Kecskeméten, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, egyes művei szerepeltek a velencei biennálén. Köztéri szobrai hazai térségünket gazdagítják Nyíregyházán, Budapesten, Balatonfüreden, Diósgyőrben, Zalaegerszegen, Salgótarjánban, Miskolcon, Csengerben. Adyról, Móricz Zsigmondról, Szabó Pálról mintázott emlékezetes portrét, Szabó Dezsőről mintázott arcmása a Kerepesi úti temetőben tekint ránk, Tompa Mihályról, Fazola Henrikről, Sinka Istvánról is szoborban emlékezett. Női aktjai, így a Léda is a magyar szobrászat XX. századának értékrendjéhez tartozik. 1941-ben alkotott, kőben álmodott Mózese is erőt, profétikus jövőt sugároz Pál Mihály szobrához hasonlóan. Tehenes asszonya szellemiségében és minőségében egyaránt Borbereki Kovács Zoltán mesterműveinek társává avatja. Ybl Ervin Svájcban is bemutatta szobrait. 1975-ben alkotásait Sárospataknak ajándékozta, ahol 1982-ben kitüntették a Magyar Köztársaság Érdemérem tisztikeresztjével. Régóta érett a Kossuth-díjra, mely örökre elmaradt. Művészetének időtlenné váló erősödését megkapja a jövőtől, a nemzeti közvélemény tisztuló holnapjától.

Losonci Miklós

(Forrás: Havi Magyar Fórum, december)