vissza a főoldalra

 

 

 2008.02.01. 

Elhunyt Krisztodulosz görög ortodox érsek

Január 28-án, hétfőn reggel athéni rezidenciáján 69 éves korában meghalt Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház vezetője.

Az érsek rákbetegségét 2007 júniusában diagnosztizálták, a tervezett májátültetésre azonban a betegség előrehaladott állapota miatt már nem kerülhetett sor.

Krisztodulosz – világi nevén Krisztosz Papaszkevaidesz – 1939. január 17-én született Athénban. 1998. április 28-án választották meg a görög ortodox egyház fejévé. Éppen tíz évig tartó működése során arra törekedett, hogy felszámolja a Vatikánnal való kapcsolatban  mutatkozó feszültségeket. Ennek a folyamatnak fontos eseménye volt II. János Pál 2001-es athéni látogatása. Az 1054-es egyházszakadás óta ekkor járt először pápa Görögországban.

 Krisztodulosz személyében 2006-ban járt először görög ortodox érsek a Szentatyánál. A látogatás után XVI. Benedek és Krisztodulosz közös nyilatkozatban fejezték ki elkötelezettségüket az ökumené iránt, és gyakorlati együttműködést szorgalmaztak Európa keresztény gyökereinek „újrafelfedezésében” és megerősítésében.

 Az érsek temetésének időpontjáról még nem döntöttek. A szent szinódusnak 20 napon belül kell megválasztania utódját.

 (Forrás: Magyar Kurír)

 2008. március 19.

Dinnyés József 60 éves

Vármegye Szalon

CD bemutató

2008. március 25. – 2008. május 20.

Budapesti Tavaszi Fesztivál

Vármegye Galéria

Páll Lajos festőművész

jubileumi kiállítása

2008. május 20. – 2008. október 4.

Erdélyi Csillagok

Vármegye Galéria

20 éves az Erdély Művészetéért Alapítvány

csoportos kiállítás-sorozat

2008. november 5. – 2008. november 30.

Magyar Trikolór

Vármegye Szalon

a Nemzet naptára 2009. bemutató, díjkiosztás, fotókiállítás a díjnyertes képekből

2008. november 10. – 2008. november 30.

Somogyi Győző Magyar Hősök című kiállítása a Szervátiusz  Jenő-díj átadása alkalmából

2008. december 3. – 2009. január 30.

Agyagból épülő világ

Kárpát-medencében alkotó keramikusok kiállítása

 Cím: Bp. V.ker., Vármegye u. 11. (Megközelíthető a 7-es, 73-as, 78-as, 112-es, 239-es autóbusszal és a Ferenciek terétől a 3-mas metróval.)

 szerk.