|
 2008.02.08.
Hugo
Chavez újabb győzelme
Mint
mindnyájan jól tudjuk, a szerencse forgandó. A politikában is.
Hugo Chavez venezuelai elnök népszavazási kezdeményezését
december elején, ha hajszálnyi többséggel is, de leszavazták.
Ez kellemetlen vereség volt a számára a „bolivári
szocializmus” kiépítése felé vezető úton. Most azonban ismét
sikerült magára irányítania a világ figyelmét, és diadalt
aratnia. A szomszédos Kolumbiában harcoló marxista fegyveres
csoport - ismert spanyol rövidítése: FARC /Forradalmi Kolumbiai
Fegyveres Erők/ - fogságában sínylődő két nőt sikerült
kiszabadítania. No nem valami kommandós akció keretében, hanem
hosszas tárgyalások után. A két hölgy – mindketten
kolumbiai politikusok - 6 esztendő után nyerte vissza szabadságát,
ráadásul egyikük gyermeket is szült fogságának ideje alatt.
/Az apa pedig az egyik gerilla./ A gyermek azonban megbetegedett,
és nyolc hónapos korában Bogotába kellett szállítani gyógykezelés
céljából. Édesanyja azonban nem mehetett el a gyermekével. A
szívhez szóló történet annak idején bejárta a világsajtót.
Ám Hugó Chavez most közbelépett: meggyőzte a kolumbiai gerillákat,
hogy engedjék szabadon két női foglyukat. Sajnos több száz
ember – közöttük külföldiek is szép számmal – vannak még
a baloldali gerillák fogságában.
A legerősebb kolumbiai forradalmi szervezet, a FARC, az
1960-as években alakult, mint a Kommunista Párt katonai szárnya.
Azóta, vagyis immár legalább 40 éve folytatja harcát a fennálló
rendszer ellen. Tagjainak száma 18 ezer körül van, és az ország
területének közel egyharmadát tartja ellenőrzése alatt –
igaz, jórészt az őserdőkben találhatók a gerillák támaszpontjai.
A szegénységben élő, vidéki lakosság jó része azonban támogatja
az „igazságos társadalomért” küzdő mozgalmat. Két másik,
kisebb baloldali fegyveres csoport is működik az országban: a
Kolumbiai Nemzeti Felszabadító Hadsereg, valamint a Kolumbia
Egyesített Önvédelmi Erői nevű szervezetek. Az állam élén
ugyanakkor Alvaro Uribe személyében Amerika egyik hűséges szövetségese
áll. És mint ilyen, a Latin-Amerikában szinte mindenütt
megbukott, általános elszegényedéshez vezető neoliberális
gazdaság- és társadalompolitika lelkes híve. Alvaro Uribe
2002-ben a szavazatok 53%-ával jutott hatalomra. Az erőteljes
amerikai támogatásnak és beruházásoknak köszönhetően a
kolumbiai gazdasági növekedés eléri az évi 5,8%-ot, és ez az
arány magasabb, mint amellyel a „XXI. század szocializmusát”
építő és olajban gazdag szomszédos Venezuela dicsekedhet. Másrészt
viszont az egy főre eső GDP háromszor magasabb Venezuelában,
és a „bolivári forradalom” eredményeképp a jövedelmi különbségek
is lényegesen kisebbek.
Mármost Uribe természetesen Chavezt vádolja a kolumbiai
gerillamozgalom támogatásával. Chavez pedig úgy tekint Uribére,
mint aki az amerikai imperialisták bábja. A napokban a
venezuelai forradalmi vezér azzal vádolta meg riválisát, hogy
Washingtonnal együttműködve merényletet akar elkövetni
ellene. Ami pedig a kolumbiai baloldali fegyveres szervezeteknek
nyújtott támogatást illeti, Chavez nem tagadta: rokonszenvez a
hozzá hasonlóan szintén a bolivári forradalmi eszméket zászlajukra
tűző mozgalmakkal. De mint mondta, határozottan elítéli az
emberrablásokat, sőt a fegyveres harcot sem tartja célravezetőnek.
Szerinte az immár négy évtizedes konfliktus megoldásához
vezető első lépésként a FARC-ot le kell venni a
terrorszervezetek listájáról. Ezt követően megindulhatna a párbeszéd
a hatalom és a baloldali lázadók képviselői között. Uribe
elnök azonban elutasította a javaslatot. Az elmúlt év novemberében
a kolumbiai államfő felajánlotta a FARC-nak, hogy szabadon
engedi a gerillamozgalom börtönben raboskodó tagjait, ha a
szervezet abbahagyja a harcot, és beszolgáltatja összes fegyverét.
A FARC ezt az ajánlatot nem tartotta elfogadhatónak. Semmi remény
tehát a több évtizedes konfliktus lezárására. Főleg most,
hogy a kolumbiai gerillák maguk mögött érzik a venezuelai elnök
támogatását. De a Latin-Amerikán végigsöprő baloldali hullám
is a kezükre játszik. A kontinens legtöbb államában radikális
szocialista illetve szociáldemokrata kormányzat jutott uralomra
az elmúlt években, némelyik közülük kifejezetten radikális
húrokat penget. Dél-Amerikának elege lett az USA, a Világbank,
a Valutaalap és a multinacionális nagyvállalatok gyámkodásából
valamint a társadalmi különbségeket a végletekig fokozó
neoliberális gazdaságpolitikából. Ezért most ismét a
szocializmus felé fordulnak, igaz, annak egy sajátos, „bolivári”
formájához, amely – a marxista tanítással ellentétben - elsősorban
a parasztságra épít, és a nemzeti hagyományokat is mélységesen
tiszteli. Jó lenne tudni, vajon Kelet-Európában mikor telik be
a pohár?
Az viszont biztos, hogy Hugo Chavez győzelmet aratott. Hónapokig
tartó tárgyalások eredményeképp sikerült kiszabadítania két
női túszt a FARC fogságából. Mindeközben ország-világ előtt
világossá tette: az amerikai propaganda állításaival ellentétben
elítél mindenfajta erőszakot! Ő a béke és a megegyezés
embere! Ugyanakkor a „bolivári forradalom” lendülete sem tört
meg. Az amerikaiakat és a nemzetközi pénzoligarchiát oly
roppant mód bosszantó Hugó Chavez a jelek szerint szilárdan
kezében tartja a hatalmat Venezuelában. Mi több, mint most
kiderült, befolyása saját országának határain túl is
kiterjedt. Nekünk, gyarmati sorban tengődő bennszülötteknek
Chavez szocializmusával kapcsolatos minden fenntartásunk ellenére
- megnyugtató tudni: nem csak mi, de a világ urai sem érzik
teljesen biztonságban magukat.
Zábori László
|
