vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.04. 

Sikeresen működik az eszéki magyar tanszék

2007. októberében nyílt meg Eszéken a magyar tanszék, húsz hallgatóval. Magáról a képzésről, a tanszék felépítéséről, a jövőbeli tervekről dr. Lábadi Károly tanszékvezető tanár nyilatkozott.

- Igaz a mondás, hogy minden kezdet nehéz, hiszen a Kárpát-medence Benjáminja vagyunk, ugyanis csak Horvátországban nem volt még magyar tanszék. A nehézségek ellenére a Bölcsészettudományi Kar vezetése mindent elkövetett, hogy az oktatás zökkenőmentesen elinduljon. Rövid időn belül a Tanszék állandó helyiséget kapott, s ajtaján a horvát mellett magyarul is olvasható, hogy mögötte a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék található. Szerveződő kis közösségünk is igyekezett támogatást szerezni: a Szülőföld Alaphoz nyújtottunk be pályázatot, hogy beszerezhessük a legszükségesebb oktatási segédanyagokat, megalapozhassuk könyvtárunkat, hozzájárulhassunk a hallgatók utazási költségeihez. Kérésünket azonban elutasították. Segítségre szorulunk azonban, hiszen olyan segédanyagokra, könyvekre van szükségünk, amelyeket csak az anyaországban vásárolhatunk meg. A tanszék megalapításának híre gyorsan terjedt, s könyveket magánszemélyek is felajánlottak, valamint a HMDK kiadója is készített egy könyvcsomagot horvátországi magyar kiadványokból - mondja dr. Lábadi Károly.

Húsz hallgatója van a tanszéknek

- A tanszékindítási végzés 2007. május 2-án érkezett meg, majd ezt követte a felvételi pályázat kiírása. Mivel az eszéki magyar iskolaközpontban már megtörténtek a jelentkezések, elsősorban anyaországi felsőoktatási intézményekbe, hozzánk kevesebben iratkoztak. Ennek ellenére sikerült betölteni az államilag finanszírozott húsz hallgatói helyet. A fenti okok miatt részben olyan hallgatók is felvételt nyertek, akiknek még gondjaik vannak a magyar nyelvvel. Ennek azonban van más oka is: némelyek olyan információkat terjesztettek, hogy Eszéken majd hungarológiai képzés folyik. Jövőre már felvételizni kell magyarból. Azok számára, akik nem vagy kevésbé beszélik a magyar nyelvet, intenzív nyelvtanulást biztosítunk az első évben, továbbá összefoglalást kapnak anyanyelvükön is a tananyagról, valamint ajánlottuk, hogy látogassák az egyetem magyar lektorának óráit.

A magyar nyelv és irodalom baccalaureusa

Az előadói kar négy horvát állampolgárságú egyetemi oktatóból, és mivel az eszéki és a pécsi egyetem között kiváló az együttműködés és a szakmai kapcsolat, két pécsi oktatóból áll.

- Irányításommal már több éve elkészítettük a tanszék tervezetét, legutoljára a bolognai folyamathoz igazítottuk. Tanszékünkön is kétfokozatú a képzés: 3+2 évből áll, ezáltal harmonikusan illeszkedik az anyaországihoz. Az akadémiai besorolás alapján az alapdiplomás végzettség megnevezése: a magyar nyelv és irodalom baccalaureusa. Az alapdiplomás tanulmányok után - vagy már valamilyen megszerzett főiskolai diplomával - lehet felvételt nyerni a kétéves mesterképzésre, melyen két szakirány közül választhatnak a hallgatók: a pedagógiai szakirány elsősorban a magyar nyelv és irodalom oktatására készít fel, a kommunikációs szakirány a sajtó, a rádió, a televízió és az idegenforgalom számára hasznosítható tudással látja el a hallgatókat. Mindkét szak egyenértékű, s az akadémiai besorolás alapján a diplomába kommunikációs menedzser - hungarológus képzettséget írnak be - tudtam meg a tanszékvezetőtől.

Magyar szakos diplomával Horvátországban

- A horvátországi magyarság létszáma erodálódik legjobban a Kárpát-medencében, így nem szabad irreális terveket szövögetnünk. A létszámnövelés helyett inkább arra kell törekednünk, hogy minél jobban képzett, hasznos és gyakorlatias tudással felvértezett hallgatókat neveljünk. Hallgatóink tulajdonképpen három kultúrát ismernek meg tanulmányaik során: a horvátországi magyar és az egyetemes magyar kultúra értékeivel gazdagodnak, lehetőségük van a többségi nemzet kultúráját, és egy idegen nyelv választása esetén egy harmadik nemzet kultúráját is megismerni. Ez a többlettudásuk jelenthet előnyt, ha majd munkát keresnek. Költségkímélő módon anyanyelven ugyanolyan színvonalú tudást lehet megszerezni, mint bárhol másutt, és a horvátországi magyarság kultúrájáról is átfogó tudást szerezhet, akinek Eszékre esik a választása - fejezte be nyilatkozatát dr. Lábadi.

 (Forrás: Új Magyar Képes Újság)