|
 2008.01.11.
A
vég kezdete – a lisszaboni szerződés
Sem
a magyar közvéleménynek, sem a „magyar” politikusok többségének
halvány fogalma sincs arról, mi is az a lisszaboni szerződés.
Magyarország képviseletében Kovács László írta alá a
dokumentumot, ami önmagában is elegendő ok a gyanakvásra: ha
ez az ember aláír valamit, az aligha lehet jó nemzetünkre nézve.
Nem is jó, mert most immár hazánk függetlenségének a maradékáról
is lemondtunk. Önként és dalolva, elsőként ratifikálva ezt a
szerződést, amelyet a meghiúsult EU alkotmány pótlására találtak
ki ezek a nagyeszű brüsszeli bürokraták. Történik ez a
portugál elnökség irányítása alatt, azonban ne szidjuk őket
ezért. Alighanem maguk sem igen tudják, mit cselekszenek, habár
nyilvánvaló: minél gyengébb, kisebb és szegényebb egy állam,
annál hátrányosabb számára ez az alkotmánypótló egyezség.
Amiről valahogyan elfelejtették megkérdezni Európa népeit –
a demokrácia legnagyobb dicsőségére. De mondhatnám úgy is: végső
soron kicselezték az Európai Unió polgárait. Miután
Franciaország és Hollandia lakói is elutasították az európai
alkotmány tervezetét, most rájuk sózták a lisszaboni megállapodást.
Amelyet az egyes nemzetállamok parlamentjeinek /vagy népeinek/ jóvá
kell hagynia – de hogy mennyit is ér egy ilyesfajta jóváhagyás,
pontosan mutatja a december 17-én lezajlott szavazás a magyar
országgyűlésben. Amikor is a „képviselők” úgy voksoltak,
hogy halvány fogalmuk sem volt, mire is adják áldásukat.
De
ha lett volna fogalmuk, az sem változtatott volna semmin. Bánják
is ők, hogy hazánk függetlenségének maradékáról is
lemondtunk! Többségüknek ez kifejezett örömet okoz. Ettől
valahogy „modernnek” gondolják magukat. Na de nézzük csak,
mit is szavaztak meg ezek a jómadarak? Nos, a jövőben – egészen
pontosan 2014 után – bármiféle döntés elfogadásához az
Unióban elegendő lesz a tagállamok 55%-nak igenlő szavazata,
illetve referendum esetén, ha a szuperállam lakóinak 65%-a rábólint
valamire, akkor abból törvény lesz. Arra pedig nem lesz mód,
hogy egy állam megvétózzon valamely közös döntést. Egészen
pontosan négy tagállamnak, vagy az Unió lakói 35,01%-nak kell
nemet mondania a többségi akarat érvényesülésének megakadályozásához.
Magyarország számára ez végzetes, mert egészen sajátos
helyzetben vagyunk: több millió magyar él idegen uralom alatt,
akiknek az érdekében az Unió egészével szemben is fel kellene
lépnünk. Ha a lisszaboni szerződés életbe lép, még egy
nemzeti kormány sem lesz képes meggátolni a nemzeti kisebbségek
számára hátrányos esetleges közös döntéseket. De különleges
helyzetben vagyunk azért is, mert a globális /jórészt izraeli/
pénztőke egyetlen más államot sem igázott le olyan mértékben,
mint a mi hazánkat. 2014 után létrehozzák az Európa Tanács
elnökének posztját /amely afféle államfői hivatal lesz, magát
az elnököt két és fél évre választják, de újraválasztható
lesz/, és az Európai Bizottság elnökének személyét pedig függővé
teszik az európai parlamenti választások eredményétől. Ő
lesz tehát a szuperállam miniszterelnöke. Létrehozzák továbbá
az európai külügyminiszter és hadügyminiszter tisztségeit /még
ha nem is így nevezik majd őket./. Az Európai Bíróság hatáskörét
kiterjesztik. Vagyis teljes gőzzel haladunk az egységes állam
megteremtése felé. Az európai parlament képviselőinek számát
785-ről 751-re csökkentik, ami nem oszt és nem szoroz, habár kétségkívül
jó az, ha kevesebb lesz az adónkon élősködő ingyenélő szélhámos.
Viszont kiterjesztik az európai parlament hatáskörét, amely a
jövőben majd törvényeket is hozhat, és nemzetközi egyezményeket
is köthet. A nemzeti parlamentek valamint az európai parlament
munkáját az eddigieknél jobban „összehangolják”. De van
azért pozitívum is: miként egykor a Szovjetunió esetében, a
lisszaboni szerződés megadja a tagállamok számára a jogot,
hogy kilépjenek az Unióból. Az állampolgári jogok kiterjesztéséről
is szól persze a szöveg, amely a magyarországi emberi jogsértések
fényében kifejezetten „hitelesen” hangzik. No és ezt az egészet
vagy a nemzeti parlamenteknek kell jóváhagyniuk, vagy pedig népszavazáson
kell a polgárok hozzájárulását megszerezni 2009. január
1-ig. A „magyar” politikusok persze megint jó fiúk akartak
lenni, ezért aztán országgyűlésünk elsőként ratifikálta
az egyezséget. Hogy népszavazásra bocsássák a tervezetet, szóba
sem került. Talán a várhatóan katasztrofálisan alakuló részvételi
adatok miatt nem akartak szégyenkezni a politikusok Európa előtt.
Na persze. A magyar nemzet és a történelem ítélőszéke előtt
ez a társaság már amúgy is szánalmasan leszerepelt. Beleértve
a Fidesz-KDNP képviselőit is, akik legalább feltételeket támaszthattak
volna. Mondhatták volna, hogy csak akkor szavazzák meg a
libanoni szerződést, ha elszakított nemzettestvéreink
visszakapják a magyar állampolgárságot. Vagy ha visszavonják
az egészségügy magánosításáról rendelkező arcátlan törvénytervezetet.
Vagy ha farba rúgják végre El Qrót. Nem, ők egyiket sem tették.
„Nehogy Európa-ellenesnek bélyegezzék őket”. Esetleg
„Amerika-ellenesnek”. Vagy „antiszemitának”. Vagy
„rasszistának”. De hát nem ez az első megalkuvásuk. És
sajnos vélhetően nem is az utolsó.
José
Socrates portugál miniszterelnök Angela Merkel német kancellár
asszony érdemeit méltatta a szerződés ünnepélyes aláírásakor.
Meg üres közhelyeket puffogtatott az „európai ideálokról”,
meg az „európai értékekről” és a „demokráciáról”.Gyurcsány,
Kovács László, Kóka János, Zuschlag János, MSZP-SZDSZ és az
„európai értékek”...gyönyörű ez így együtt, valóban.
No de ami ennél is lényegesebb: miféle demokráciáról szónokolnak,
amikor nem kérdezik meg az Unió jövőjéről a polgárokat? A
kialakuló európai oligarchia joggal fél az emberek ellenállásától.
Csakhogy akkor az európai szuperállam az „utca emberének”
akarata ellenére jön létre; vagyis nem a demokrácia alapjaira
épül föl. Nem is fog fennmaradni sokáig. A Római Birodalomban
is egységes volt a jogrendszer, a pénz, sőt a nyelv is. Mégis
összeomlott.
Zábori László
|
