vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.11. 

Nem kell félni az autonómiától

A Székely Nemzeti Tanács január 4-én kiadott közleményben bírálta Adrian Cioroianu külügyminiszter Koszovó jogállása kapcsán hangoztatott kijelentését, hogy Románia ellenzi a kollektív jogok biztosítását a kisebbségek számára.

Az SZNT elnöke által jegyzett dokumentum szerint a „Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának első szakasza kimondja a népek jogát az önrendelkezéshez, és ez a jog ma már nemcsak a szuverén államok létezésének alapja, de az államokon belüli önrendelkezés jogát érvényesítő autonómiák is erre épülnek”. Az egyezségokmányt Románia 1974-ben iktatta belső jogrendjébe, egy éve pedig egy olyan szövetségi rendszer tagállama, amely az európai civilizáció közös értékrendjére, az emberi méltóság és a szabadság megbecsülésére épül — emlékeztet a Fodor Imre elnök által jegyzett közlemény. ,,Ezek után elfogadhatatlan, hogy ahelyett, hogy ezen értékek mellett állna ki országa nevében Románia külügyminisztere, az orosz birodalmi törekvésekkel vállal közösséget, vagy éppenséggel a háborús bűnös Milosevic politikai örökségével" — áll a közleményben. Az SZNT úgy értékeli, hogy a koszovói példa bizonyítja, a népek önrendelkezési jogának érvényesülését megakadályozni nem lehet, ezért a koszovói albánokat Koszovó függetlensége és a koszovói szerbeket a széles körű autonómiához való jog illeti meg. Ugyanezen jog alapján a székely népet is megilleti Székelyföld autonómiája — szögezi le az SZNT —, amely miatt Románia kormányának, a román törvényhozásnak nem kell félnie. „Az indokolatlan félelem diktálta szembefordulás az Európai Unió nagy többségével sérti — nemzeti identitástól függetlenül — az ország minden állampolgárának érdekét, és ellentétben áll azokkal a nemzetközi vállalásokkal, amelyek Romániát az emberi jogok mellett kötelezték el" — állapítja meg a közlemény.

 (Forrás: Háromszék)