vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.11. 

Eperjes nem akar aberrált színházat

Nincs helye a kísérletezgetéseknek, azt nem engedhetjük meg, hogy aberrált, természetellenes produkció jöjjön létre valakinek a lila ködjéből – jelentette ki Eperjes Károly, az új művészeti vezető, miután zártkörű társulati ülésen beiktatták a veszprémi Petőfi Színház új igazgatóját, Bujtor Istvánt.

Az eddig leginkább színészként ismert Eperjes Károly szerint a társulatot meg kell erősíteni, s jönne is "rengeteg kitűnő kolléga Veszprémbe". Úgy fogalmazott: "igazi, jó népszínházat szeretnénk, s ez alatt azt értem, hogy nívós szórakoztató darabok legyenek, klasszikus művek is, zenés darabok, de gyermek és ifjúsági darabok is". Az első és második évben csak olyan produkciók lesznek, amelyekre biztosan bejön a közönség - tette hozzá.

 A művészeti vezető megígérte, hogy Bereményi Géza rendezni fog, például az ő átírásában és rendezésében viszik színre ebben a félévben az Indul a bakterház című darabot. Meghívják ugyanakkor vendégelőadásra január végére az Új Színház produkcióját, Moliere A fösvény című darabját, amelynek Bánsági Ildikó és ő maga a főszereplője.

 Terveik közt szerepel a Hat hét, hat tánc című országos hírű produkció meghívása is, Kulka Jánossal és Vári Évával a főszerepben. Szeretnék Veszprémben vendégül látni továbbá a legendás Stílusgyakorlatok című darabot Gáspár Sándor, Dörner György és Bán János szereplésével, de tervezik a Mindhalálig Beatles című darab veszprémi vendégelőadását is, Mikó István, Forgács Péter, Incze József és Győri Péter szereplésével.

 Eperjes Károly közlése szerint a vendégprodukciókkal azt kívánják jelezni, "mi az a színvonal, amit szeretnének megcélozni". Utalt arra is, hogy a szeptemberben kezdődő új évad első bemutatójának a Hyppolit, a lakáj című darabot tervezik, Szulák Andrea és Reviczky Gábor főszereplésével.

 Vidnyánszki Attila megígérte, hogy megrendezi a 2002-es év darabját (Bubik István és Szakácsi Sándor volt a főszereplő), ez Bulgakov Álszentek összeesküvése című műve, de Moliere címmel fog "menni" a színházban.

 Vendégrendezésre hívja a színház vezetése a következő évadra Valló Pétert is, Bereményi Gézát pedig a rendezések mellett házi szerzőnek szeretnék megnyerni, de tárgyalnak már Szabó István rendezővel és Szinetár Miklóssal is - közölte Eperjes Károly. Megjegyezte, ő egy rendezést és egy főszerepet vállalna, de Bujtor István többre kapacitálja. Rámutatott: ő viszont Bujtor Istvánt "fűzi" rendezésre és játszásra is.

 Eperjes Károly végül azt hangsúlyozta, hogy a színház új vezetése szeretné ismét megnyitni a Latinovits Zoltán Játékszínt. Nagy kihívás a veszprémi munka, különösen Latinovits Zoltánra való tekintettel, mert "ő itt szeretett volna egy nagyon jó színházat annak idején, ami olyan is volt, csak aztán elüldözték innét, de mi szeretnénk az ő hagyományába lépni" - fejezte be tájékoztatóját Eperjes Károly.

 Bujtor István beiktatásakor elmondta, hogy megbízott egy céget az intézmény teljes gazdasági átvilágításával - január végére várja az eredményt -, azaz annak feltérképezésével, hogyan lehetne olcsóbban, gazdaságosabban és hatékonyabban működtetni a színházat. A veszprémi teátrumnak jelenleg 108 közalkalmazott dolgozója van - benne a 29 társulati tag is -, az éves bérköltség 285 millió forintot tesz ki, az épület éves fenntartása pedig 110 milliót "visz el". A színház tavalyi saját bevétele 93 millió forint volt - tette hozzá.

 Az új igazgató szerint elkerülhetetlen, hogy bizonyos területeken a közalkalmazotti státuszokat megszüntessenek, viszont a társulat minden tagjára számít, senkit sem akar elküldeni.

 Lasztovicza Jenő, az intézményt fenntartó Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke jól működő, erős és jó hírű színházat szeretne Veszprémben, amelynek az előadásairól országszerte beszélnek. Ehhez igyekeznek a megfelelő anyagi támogatást biztosítani a megyei önkormányzat most készülő költségvetésében. Megjegyezte, hogy a két évvel ezelőtti finanszírozásnak megfelelő összeget - mintegy 130-140 millió forintot - szeretne elfogadtatni a közgyűléssel. A színház korábbi 74 millió forintos hiánya mostanra 17 millióra csökkent, a gazdálkodás stabilizálódott.

 (Forrás: fn.hu)