vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.11. 

KRISZ-pont: keresztyén ifjúsági kávéház Beregszász központjában

A Beregszász központjában található KRISZ-pont keresztyén ifjúsági kávéház naponta várja alkalmaival az odalátogatókat: a hétfői hétkezdő áhítatra, a keddi ébredési imaközösségre, a szerdánkénti ifjúsági órára, a csütörtökön sorra kerülő fórumokra és a vasárnap délutáni istentiszteletre, melynek november 4-től ad helyet a központ.

 Vasárnap 17. 00 órai kezdettel a Forrás-pont istentiszteletnek lehetnek részesei, akik a nyugalom napján közösségben kívánják dicsőíteni az Urat. Sajátságos liturgia, dicsőítés (az Antal házaspár vezetésével), imaközösség, kötetlen beszélgetés várja helyi és vallási hovatartozás, illetve korcsoporttól függetlenül az érdeklődőket.

 A szervezők fontosnak tartják, hogy ezen az alkalmon közvetlenebb legyen az együttlét, azért, hogy kapcsolatok, barátságok alakulhassanak ki.

 "Az alkalom leginkább egy lehetőség, amivel élhetünk, forrás, ahol felüdülhetünk" - fogalmaz Kincses Margit, a KRISZ segédlelkésze. - "A forrás-pont egy hely, ahová eljöhetnek felfrissülni az emberek, és ahol kötetlenebbül dicsérhetik az Urat, szabadok lehetnek az Isten magasztalásában."

 KRISZ-pont - Beregszász, Széchenyi út. 48.

 (Forrás: Sion Rádióstúdió Beregszász/refradio.eu)