vissza a főoldalra

 2008.01.18. 

Shakespeare: Sok hűhó semmiért

(Vígszínház)

Shakespeare-nek kevés olyan műve van, amiről biztosan tudjuk, mikor készült. Ezek közé tartozik a Sok hűhó semmiért című vígjátéka. Ezt 1598-ban írta, 1599 telén mutatták be, nyomtatásban 1600-ban jelent meg. A darabot Magyarországon először Egymást bosszantók címmel 1807 nyarán vitték színre Pesten. A Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben a Sok hűhót is a lefordítandó Shakespeare-művek közé iktatta, de a fordításra évtizedekig várni kellett, mert nem vállalkozott rá senki. A Kisfaludy Társaság végül Arany János fiát, Arany Lászlót kérte föl a fordításra, s ő a munkát 1870-ben fejezte be. Az első magyar előadást a Nemzeti Színházban 1876 augusztusában tartották, azóta magyar színpadon gyakran láthatjuk. A szovjet megszállás után Fodor József fordításában adták elő a vígjátékot.

A Vígszínházban fölújított változatban a rendező, Eszenyi Enikő kényes ízlésének - úgy is fogalmazhatunk - művészi elképzelésének sem az Arany László-i, sem a Fodor József-i fordítás nem felelt meg, ezért újat készíttetett Kornis Mihállyal. Úgy látszik, hogy az előzőek neki nem voltak eléggé kétértelműek, disznólkodók, mert ebbe az irányba tolja el az egész komédiát. A pikáns és sikamlós szövegre – a rendezői utasítás szerint - a színészek még rátesznek egy lapáttal, fölerősítik a pajzán mondatokat illetlen mozdulatokkal, gesztusokkal. Csak egy példa: a sötétben minden tehén egyforma közmondást Kornis így módosította: sötétben minden tehén hágnivaló. Itt még tulajdonképpen örülhetünk is a mértéktartó, szolid meghatározásnak, mert ettől még alpáribb kifejezést is alkalmazhatott volna. A csúnya szavaknak is eljön az idejük, itt-ott röpködnek a vaskosabb kitételek. A malackodáshoz szoktatott közönség pedig hálásan tapsol, örül a jó beköpéseknek, annyira ki van mosva az agya, hogy észre sem veszi, Shakespeare ürügyén milyen silány, fölhígított szellemi táplálékkal etetik. Eszenyi Enikő úgynevezetten a mához közelebb hozta, modernizálta, de inkább csak a saját képére és hasonlatosságára alakította át a színdarabot. Nem a harmadik ezredfordulóra tette át a cselekményt, terveztette meg a díszleteket, jelmezeket, hanem az 1930-as évek Olaszországába, Messinába ültette át. Ennek megfelelően a korabeli technikai fejlődés vívmányaival is találkozhatunk: villanyvezetékek kötik össze a házakat, oldalkocsis motorbiciklin robognak be és ki a hadfiak. A herceg kísérői olyan fekete egyenruhában meg csizmában masíroznak, mint Mussolini katonái. Cigarettáznak, jópofiznak, szemüvegüket le és föltologatják, csak a rágógumi hiányzik a szájukból.

Önkéntelenül fölmerülnek a nézőkben a következő kérdések: meddig lehet elmenni a klasszikusok szövegének a kifacsarásában, átírásában? Mihez van joga a fordítónak és a rendezőnek? Bármit büntetlenül megtehetnek? Mi szab határt nekik? Mi fér bele és mi nem a művészi szabadságba? Mi minden engedhető meg az újdonsághajhászás nevében? A rendező a férfiszerepeket amolyan laza, könnyed, semmivel sem törődő, nyegle ficsúroknak játszatja el, olyanoknak, akiket nem lehet egykönnyen kihozni a sodrukból. Ezzel a mentalitással viszont éles ellentétben áll az ifjú gróf viselkedése menyasszonya feltételezett félrelépésére. Nem tud napirendre térni fölötte, őrjöng, tör-zúz, megszégyeníti mátkáját az oltár előtt. Megbocsátóbbnak, nagyvonalúbbnak képzelnénk el az ilyen ódivatú erkölcsi normákra fittyet hányó fiatalembert. A színészek igyekeznek derekasan megfelelni a követelményeknek. Az egyfolytában a száját jártató Beatricét Hegyi Barbara komikai tehetségének minden színével, árnyalatával alakítja. Pörög a nyelve, jól odamondogat kicsiknek és nagyoknak, megbánt és megfricskáz mindenkit, de tud lágy és engedékeny, sőt még szerelmes is lenni. Ezt a tűzrőlpattant leányzót a színésznő nagyon találóan jellemzi. Az ő játéka miatt érdemes megnézni a darabot. A párját, Benedettót alakító Kamarás Iván színészi teljesítményben nem ér föl hozzá. Kéri Kitty bájosan személyesíti meg az ártatlanul megvádolt, naiv Herót. Tordy Géza Leonato kormányzót szerető és féltő édesapaként, ugyanakkor bölcs politikusként is ábrázolja. Kállai Ferenc, Reviczky Gábor, Avar István csak epizódszerepben csillogtathatja meg színészmesterségbeli tudását. Ők is csak rutinjuk eszköztárát veszik elő, ennek köszönhetően a mű humoros oldala erősödik.

A Sok hűhó semmiért Shakespeare-darabot drámai és vígjátéki lehetőségei, hálás szerepei az évszázadok alatt rendkívüli közkedveltséghez segítették. Minden korban szerették fölújítani, mert anyagi sikert vártak tőle a direktorok. Ez a vígszínházi változat már 1999. szeptember 26-a óta van műsoron, túlélte Kaszás Attilát is. Az érdeklődés azóta sem csappant meg iránta. ( A képek az előadás próbáján készültek)

 Dr. Petővári Ágnes