vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.18. 

Autonómiapárti szervezet Szlovákiában

A szlovák belügyminisztérium „Nomos Regionalizmus” néven, december 21e-i hatállyal bejegyezte Bósza János autonómiapárti civil szervezetét. A komáromi vállalkozó immár negyedik alkalommal próbálta bejegyeztetni polgári társulását. Korábban a belügyi tárca háromszor is elutasította kérelmét, többek között a szervezet korábbi megnevezéseit kifogásolva – Dél-Fölvidéki Önrendelkezésért Tanács, illetve Dél-Fölvidéki Autonómia Tanács –, annak ellenére, hogy ez utóbbit maga a minisztérium javasolta. Bósza a sorozatos elutasítások miatt egy új politikai párt létrehozását is fontolóra vette, illetve Brüsszelhez kívánt fordulni „a jogállamiság durva megsértése” miatt. Bósza a Bummnak elmondta, hogy továbbra sem változnak céljaik, tehát területi autonómiát szeretnének Dél-Szlovákiában. Hozzátette, hogy nemrégiben valamennyi parlamenti képviselőnek elküldte autonómia-tervezetét, amely szerint hangsúlyozottan Szlovákia határain belül képzelik el a területi autonómia létrehozását. Bósza elmondta, hogy a közeljövőben megtartják közgyűlésüket, melyen megválasztják tisztségviselőiket, illetve, ha szükségét látják, módosítják a szervezet alapszabályát. Bósza január 14-én egy vitaműsor kezdetén elmondta, hogy nem nemzetiségnek, hanem a magyar nemzet részének tartja a szlovákiai magyarságot. „Mi nem tehetünk arról, hogy Trianonkor meghatároztak valamilyen határokat,” jelentette ki Bósza. Elfogadhatóbbnak tartaná, ha a parlament alkotmánymódosítást fogadna el, mely a polgári elvet helyezné előtérbe, és nem azzal a mondattal kezdődne a szlovák alkotmány, hogy „Mi, a szlovák nemzet...” Bósza János szerint „Dél-Fölvidéki Népnek joga van saját területein az önkormányzásra, minden polgárának - anyanyelvi és népi hovatartozás nélkül - az azonos jogok kikövetelésére, birtoklására. Dél-Fölvidéknek - az itt élő népeknek joguk van az önrendelkezésre az ENSZ egyezmény (Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya) 1. cikkelye: »Minden népnek joga van az önrendelkezéshez» alapján”.

 (Forrás: bumm.sk)