vissza a főoldalra

 2008.01.25. 

Felvidéki kultúrmisszió

2007. december 16-án, advent harmadik vasárnapján a Felvidéki Rockszínház művészei is felléptek a lapunkat kiadó Ady Endre Sajtóalapítvány adventi, karácsonyi műsorában. Részleteket adtak elő a Megfeszített és a Napba öltözött lány c. rockoperákból és két Kormorán-dal is felcsendült a produkció végén. A rockszínház születéséről, múltjáról, működéséről az együttes vezetője, Karkó Henriett nyilatkozott.

 Karkó Henriett a felvidéki Bátorkeszin született. Zongorázni, csellózni és énekelni általános zeneiskolában tanult, majd a pozsonyi Népi Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. Ezt követően zongorát, éneket és zeneelméletet tanított zeneiskolában és általános iskolában. 1999-ben, a bátorkeszi művelődési otthon igazgatójaként alapította meg a Felvidéki Rockszínházat, melynek vezetője lett.

 -A klasszikus zene tanulásától mi vezetett a rock műfajáig?

 -A zenei ismereteket Pozsonyban szlovák nyelven tanultam. Sajnáltam, hogy Bartókkal, a Kodály-módszerrel és a magyar népzenével csak említés szintjén foglalkoztunk. Magyarországról szereztem be azokat a szakkönyveket, melyekből pótoltam zeneelméleti ismereteimet. Megmagyarázhatatlanul mindig vonzott az autentikus népzene. Általános iskolás éveimből egyébként sok népzenei emléket hoztam magammal. Nem csak magyar, de szlovák, orosz, grúz –s még sorolhatnám - népdalokat is énekeltünk. A Kormorán muzsikája azért is ragadott magával, mert hangszerelésében, és dallammotívumaiban jelen van benne a népzene, ugyan úgy, mint Koltay Gergely rockoperáiban.

 -Van hasonlóság a szlovák és a magyar népdalok közt?

 - Természetesen igen. Minden nép zenéjének megvannak a sajátosságai, motívumai és hangszerei. Ezért gyönyörűek. Sok mindent elárul egy népről a zenéje. Az orosz, a grúz népdalok többsége lágy hangnemben született. Ettől olyan szomorúak. A szlovák, a morva, a cseh népdalokat csodálatosan lehet több szólamban énekelni. Szólamokat improvizálni pl. a szlovák népdalokon gyakoroltam. Soha nem gondoltam, hogy káromra lett volna.

 -A rockszínház születése az István, a király Bátorkeszin történő bemutatásához kötődik. Mikor és milyen körülmények közt alakult a Felvidéki Rockszínház?

 - Maga a társulat 1999-ben alakult. Bátorkeszin a művelődési ház igazgatója voltam, mikor megszületett bennem a gondolat a millenniumi évre készülve, hogy színre vihetnénk az István, a királyt. Több mint fél évig próbáltunk 110 szereplővel. Óriási feladat és felelősség nehezedett ránk, mivel semmilyen gyakorlattal nem rendelkeztünk. Felvidéken nem is működtek olyan társulatok, akiktől tanácsot kérhettünk volna. 2000-ben az egész környék lázban égett; várta az előadást. Egyszeri alkalomra verbuváltam össze a csapatot, de meglepetésünkre óriási siker és érdeklődés követte a bemutatót. Aztán lassan kedvünket is vesztettük, mikor láttuk, hogy a Szörényiék által megszabott jogdíjakat hosszútávon lehetetlenség teljesíteni, ugyanis a magyarországi színház -, illetve koncertjegyek árai nem éppen arányosak a Felvidéken megfizetethetőekkel, nem is beszélve arról, hogy a szerzőket sem érdekelte nagyon, hogy egy amatőr csoportról és egy jelentős kultúrmisszióról van szó.

 -Honnan sikerült verbuválni a színészeket?

 - Két-három faluból mindenkit felkerestem, akiről tudtam, hogy tud énekelni. Természetesen figyelembe véve a hangszínt, hangfekvést és azt is: ki milyen szerepre alkalmas.

 -Egy rockopera előadásához megfelelő tudású táncosok is kellenek…

 -Kezdetben nem profi táncosokkal oldottuk meg a koreográfiát, de 2003-ban, amikor a Megfeszített rockoperát vittük színpadra, felvettük a kapcsolatot a somorjai Csalló Néptáncegyüttessel. Velük mai napig együtt dolgozunk és a rockszínház koreográfia csoportjával egyetemben hozzák mozgásba a színpadot.

 -Zenei alapokra énekelnek rá a színészek?

 -Ha van technikai lehetőségünk rá, akkor igen. Élő zenei kíséretben nem gondolkodtam, nem is igazán szokványos. Még az is költséges, ha mikroportokkal énekelünk.

 -Hány előadást élt meg az István, a király?

 -Az előadásonkénti több mint 100 ezer forintos jogdíjak miatt nem sokat; talán húszat. Azt, hogy nem szűnt meg a társulat, azt egyedül Koltay Gergelynek köszönhetem. Már eldöntöttük, hogy feloszlik a csapat, mikor egy lemezboltban rátaláltam a Megfeszített videofelvételére. Az egész csapatot magával ragadta a mű. Bátortalanul, de mégis reménykedve felkerestem Koltayt. Közöltem vele nem éppen rózsás anyagi helyzetünket és lehetőségeinket. Korábbi tapasztalataimmal ellentétben, minden segítséges megkaptunk tőle. Már a következő héten megtörtént a szereposztás és az első próba. Koltay az egész zenekart elhozta a premierre, s ha csak teheti, megnézi előadásainkat. Azóta ő a társulat lelki és szakmai támasza. Soha nem mondjuk ki, de érzem, hogy egy-egy felkészülés során neki akarunk megfelelni, és ez egy nagyon erős motiváció.

 -Ön rendezi a darabokat, vagy felkér valakit erre a feladatra?

 -Nem kérek fel senkit. Színházunkban műhelymunka folyik. Mindenkinek meghallgatom az ötletét, s ha azt jónak tartjuk és kivitelezhető, akkor beleépítjük az adott előadásba.

 -A díszletet megépíteni, a színpadelemeket beszerezni, és a jelmezeket elkészíttetni sem filléres dolog…

 - A színrevitel és az előadások utaztatása az én feladatom. Mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy az ön által említettek egy kamionra ráférjenek. Egy kilenc színpadelemből álló rendszerünk van, s azokat akkor visszük magunkkal- a mindenütt szükséges kosztümökkel, kellékekkel, hang-és fénytechnikai eszközökkel együtt - , ha az adott település nem rendelkezik megfelelő játszóhellyel. A kosztümöket, jelmezesünk, Remes Vera készíti, kellékeink Szabó Tünde keze munkáját dicsérik.

 -Intézményes keretek között mikortól működik a színház? A nevükben nem az szerepel, hogy szlovákiai, hanem felvidéki…

 -2003-tól működünk hivatalos társulatként. Nevünkben a felvidéki sem szerepel. Gondjaim voltak a fordításnál, ugyanis a felvidéki kifejezést földrajzilag nem tartották helyénvalónak az engedélyeztetők. Akkor úgy döntöttem, hogy már más meghatározást nem jelölök meg a rockszínház elé. A köztudatban akkorra már úgyis Felvidéki Rockszínházként ismertek, s az, hogy hivatalosan mi áll a pecsétünkön, nem érdekelt senkit.

 -A Napba öltözött leányban kezdetben „csak” a rockszínház tánckara szerepelt. Mennyiben volt tanulságos a csíksomlyói ősbemutató? Arra gondolok, hogy ott ismert, pesti, profi művészekkel dolgozhattak együtt…

 -A majdani szereplőket is magunkkal vittük, negyven öten indultunk egy autóbusszal. Mindenkit sajnos nem tudtunk elvinni, hiszen így is költséges volt az út. A tánckar minden bizonnyal élvezte a fellépést. Az ősbemutató előkészületén való részvétel számomra volt a legtanulságosabb, mert Koltay Gábor rendezői munkáját figyelemmel tudtam kísérni, és a végeredményt a helyszínen megtapasztalhattam. Azt elmondani sem lehet, mit érzetem akkor, mikor ott a csíksomlyói nyeregben láthattam a hatalmas díszleteket, a több száz szereplőt, a gyönyörű jelmezeket, lovakat és a megszámlálhatatlan érdeklődőt. S akkor, amikor megszólaltak az első taktusok, aztán azok visszhangjai a hegyekből, és amikor a fénytechnika segítségével az égbolton megjelent a kettős kereszt fényárnyalata. Ezeket soha nem lehet elfelejteni.

 -Önöknél hogyan zajlik a próbafolyamat?

 -Sajnos mi nem tudunk folyamatosan 8-10 napot próbálni, mert mindenki dolgozik a saját munkahelyén. Azonkívül a csapat bizonyos változásokon ment keresztül. Már vannak Pozsonyból, Dunaszerdahelyről, Komáromból és Budapestről is énekeseink, a Csalló székhelye is kb. 130 km-re van tőlünk. Ezért a szereposztás után először mindenki otthon dolgozza ki saját feladatát az eredeti hanganyag, filmfelvétel, szövegkönyv és zenei alap segítségével. A tánckar saját maga dolgozza ki koreográfiáját, a koreográfiai csoportban pedig szintén műhelymunka folyik. Ez egy 25-30 fős, koedukált csoport. Ezt követik a főpróbák, majd jön a bemutató, és azután még mindig „csiszolódik” az előadás.

 -Tudtommal nincsen kőszínházuk, sem állandó próbahelyiségük. Ez mennyire nehezíti meg a művek elsajátítását?

 -Nem nehezíti meg, mivel a főpróbát követő első előadás után útra kelünk, járjuk az országot, hiszen az a küldetésünk, hogy elvigyük a rockoperát a maga gondolatiságával együtt a legkisebb falvaktól a nagyobb városokig mindenhová, ahol szívesen fogadják.

 -Egyik interjúban egy 100-120 fős csapatról beszélt. Egy ekkora társulatot működtetni nem olcsó dolog. Kik támogatják munkájukat szlovákiai és magyar részről?

 -A létszám mindig az adott játszóhely befogadóképességétől és a színpad méretitől függ. Egy művelődési ház színpadára képtelenség felvinni száz embert, míg egy szabadtéri előadás esetén ez már megoldható. Vannak kiemelkedően nagyobb előadásaink, pl. ha többkamerás filmfelvételt forgatattunk egy-egy alkalmas környezetben: templomkertben, várudvarokban. Ilyenkor lovasokat is bevonunk a produkcióba. Sidó Emese, Seregi Zoltán és lovas barátai szokták táltos paripáikkal megállítani a közönség lélegzetét. Ami az anyagiakat illeti: támogatja működésünket a Szlovák Kulturális Minisztérium és a magyar Szülőföld Alap. Magánszemélyeket, szponzorokat nem keresek. Nem vagyok olyan habitusú ember, hogy kilincseljek. Pártoktól sem szeretnék függeni annak ellenére, hogy vannak olyan politikusok, akiket szívesen látok egy-egy rendezvényemen, s akikről tudom, hogy politikai eszközökkel ugyan arra a célra törekednek, mint mi a missziónkkal. Történetesen a Magyar Koalíció Pártának mostani vezetésére gondolok. De ugyanúgy, mint azelőtt, most sem érdekel, hogy kinél van a „kasszakulcs”. Így év elején optimista vagyok az anyagiakat illetően, de év végére mindig tudatosul bennem, hogy a Szlovák Kulturális Minisztérium és a Szülőföld Alap segítsége nélkül valószínűleg nem is működhetnénk.

 -A rockszínház egyfajta történelmi, kulturális missziót is betölt a Felvidéken…

 -Felvállalunk történelmi eseményekre való megemlékezéseket nagyszabású rendezvények keretén belül. Március 15-ei, trianoni, augusztus 20-ai, október 23-ai ünnepeken, megemlékezéseken veszünk részt. A sort a december 5-ei népszavazás megalázó végeredményére való megemlékezés zárja. Nevünkhöz fűződik a felvidéki rockszínházak találkozójának megszervezése, ahol kb. 200 szereplő találkozik a színpadon évente egyszer, valamint az a segélykoncert, amelyet az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére szerveztünk.

 -Csak magyar zenés műveket visznek színpadra?

 -A történelmi értékeink közvetítésére vagyunk hívatottak. Kötelez a nemzeti hitvallásunk. Soha nem gondolkodtam amerikai musicalekben. Nem mintha azokat zeneileg nem ismerném el, de igazából nincs közöm hozzájuk.

 -Elképzelhető, hogyha az angolszász „kultúra” felé orientálódtak volna, akkor a kereskedelmi tévék pártfogását élveznék?

 -Nem tartom fontosnak, hogy különböző médiumokban futtassanak minket. Nagyon jó és hálás a közönségünk, látogatottak az előadásaink. Nem vagyok más kultúrák ellensége. Éppen ellenkezőleg az a véleményem, hogy ma Európában minden nemzetnek erős kulturális gyökérrel és hitvallással kell rendelkeznie. Az a gond, ha egyesek politikai karriert kovácsolnak nemzeti kérdésekből, hogy így súlyos gazdasági gondokról tereljék el a közvélemény figyelmét. Ezek azok a bizonyos szlovákiai magyar kártyák. A kis nemzeteknek a kulturális globalizáció ellen kéne megvédeni magukat, hogy ne vesszenek el egy teljesen színtelen, íztelen, idegen kultúrmaszában.

 -Nem kapták még meg a nacionalizmus vádját szlovák részről?

 -Talán érdekesen hangzik, de a szlovákok soha nem bántottak bennünket. Nem is volt rá okuk. Viszont Magyarországról már érkeztek hangok. Gondolom azért, mert az általunk színpadra vitt gondolatok pontosan azon emberek arca elé tartanak tükröt, akik szemen köpték saját nemzetüket, nemzeti mivoltukat 30 ezüstpénzért.

 -Azt mondják, szép hangja van. Koltay Gergely nemrégiben megjelent szerzői albumán ön énekli a címadó dalt, s tudtommal a Kormorán zenekar örökös tagjának is megválasztották. Viszont nem szívesen áll színpadra. Miért?

 -Egyrészt a szervezői és a szereplői tevékenységet nehezen tudom összeegyeztetni, a másrészt úgy érzem: nem születtem színpadra. Nekem annyi elég, és lelkileg teljesen kielégít, ha gyönyörködhetek csapatomban. Nagyon büszke vagyok a társulat tagjaira. Kiripolszky Péter, Sas Tibor, Kerekes Levente, Szász Krisztián, Bedőcs Imre, Somogyi Mária és Varga Mária a rockszínház jelenlegi énekesei. Ők azt hiszem, már bebetonozták magukat ebbe a műfajba.

 -Hány előadáson szerepelnek évente?

 -Körülbelül húsz előadást sikerül rendeznünk. Ezen kívül szólóénekeseink sok esetben képviselik egy-egy rendezvényen a rockszínházat az általunk előadott rockoperák legszebb részleteivel. Ilyen volt az Ady Endre Sajtóalapítvány ádventi műsora is, vagy az esztergomi határnyitási ünnepség, melyet Orbán Viktor és Csáki Pál vezetett fel. Talán az eddigi legnagyobb kihívást jelentette, mikor Kiripolszky Péter, Sas Tibor, Kerekes Levente, Bedöcs Imre, valamint a Csalló együttes Koltay Gergely meghívására a teljesen megtelt Budapesti Körcsarnokban rendezett Kormorán koncert vendégeiként adtak elő rockopera-részleteket. Az interjú megjelenése idején utazunk Szatmárnémetibe és Nagykárolyba.

 -Mondhatni, hogy egy előadás alatt a szavak máshogy szólnak határainkon kívül, mint az anyaországban?

 -A nemzeti öntudat megtartása és múltunk megidézése az elszakított, kisebbségi sorban élő magyaroknál sokkal erősebb, mint a csonkaországban. Ezáltal azok a gondolatok, amit Koltay megfogalmaz műveiben talán hitelesebben hangzanak el a trianoni határon kívül rekedt területeken. Amikor a Megfeszített, vagy a Napba öltözött leány rockoperát otthon bemutattuk, úgy éreztem, hogy a művet hazahoztuk. Ez olyan, mint egy bumeráng. Minket a sors már eléggé megedzett, így pontosan a csonkaországban maradt nemzettársainkat kell nemzeti hitvallásukban megerősítenünk, illetve erőt adnunk kitartásukhoz. Ők most vívják végső harcukat saját országukban, saját magukért. Nem gondoltam volna, hogy valaha idejutunk.

 -Milyen tervek vannak még a tarsolyában a Felvidéki Rockszínházzal?

 -A magyar szabadságharc 160. évfordulója előtt a Zúgjatok harangok c. rockopera színrevételével tisztelgünk. Jövőre lesz megalakulásunk tizedik évfordulója, s ezt a születésnapot egy Koltay Gergely rockoperáinak legszebb részleteit tartalmazó lemez megjelentetésével szeretnénk megünnepelni.

 Medveczky Attila