|
 2008.01.25.
Hatvani
Dániel eltávozott
Az
irodalmi lexikonban „kiegészülhet” a Hatvani Dániel címszó
is. A költő Tiszaderzsen született 1937 január 30-án. Jogi
diplomát szerzett Szegeden. Egyébként író, költő,
publicista, áll még a neve után. De volt újságíró, tanácsi
dolgozó, SZTK munkatárs, ha jól mondjuk. Bár el se tudom képzelni,
hogy Dani mit csinálhatott az SZTK-ban? Hát persze! Talán jogászkodott.
Hiszen az a korosztály, így is mondhatom, ez a mi korosztályunk
sok mindent csinált azelőtt, mielőtt író, költő, szerkesztő
lett volna. Ha valakinek diplomája volt, az is lehetett segédmunkás,
segéd nevelő, segéd tanár vagy valami ilyesmi. De lehetett börtönlakó,
internált, albérlő, kocsikísérő és így tovább. Igaz is,
Dani a Forrás című folyóirat főszerkesztője is volt
tizennégy évig. Néhány hónapja hunyt el, tehát 2007-ben. A közelebbit
magam sem tudom.
A
HMF szerkesztője kérte e kis búcsúztatót. De magam is csak néhány
nappal azelőtt hallottam, nem is tudom kitől, hogy Hatvani Dani
eltávozott. Éppen e lap szerkesztőségében találkoztunk vele
néhányszor, a le nem váltott, de maszkot váltott rendszer első
éveiben. Szép verseket írt, őszintén örültem neki. Igazában
jóban voltunk, de sok közelebbit nem tudtam róla. Lapjában többször
is közölt. A kevés találkozás nyomán csöndes szavúnak
mondanám, miközben remélem, hogy lesz közelebbi barát,
kritikus vagy irodalomtörténész, aki pontosítja ezeket az
adatokat és több újat, szépet tudat velünk Daniról. A
szerkesztő, aki megkért e sorok megírására, persze nem
kellett kétszer mondania, még azt is megjegyezte: jó költő
volt, a legjobbak közül való. Hadd tegyük hozzá, igazán szép
és bátor novellákat, tárcákat is írt. Az az igazság, hogy a
kis karcsú kötetet, ami 1984-ben jelent meg, – a címe Homokfolyam
– újra elővettem és olvasgatom. Igazán nem udvariasságból
teszem, mert nemcsak érdekesek és szépek ezek az írások,
hanem nagyon fontos vonásokat emelnek ki a kor történéseiből.
Egyik-másik elolvasása után arra is gondol az ember, csoda,
hogy megjelentek. Finoman, de határozottan leplezi le az kádári
idők álszent voltát, a testi-lelki nyomorultságot, szegénységet.
Igazán hátborzongató az, ahogy a korszak lelki szegénységét
bemutatja. Ebből is láthatjuk, hogy az a nép, amelyik sorsunkról
dönt – akár elmegy választani, akár nem – sivár létalattiságban,
sajátos analfabétizmusban nyomorog, de talán nem is veszi észre.
Viszont érthető, hogy mostanra mitől lett ilyen? Médiának és
mindenféle hazugságnak védtelen kiszolgáltatottja. Aki nem értette
és ma sem érti mi történik vele és miért.
Hatvani
Dániel verseinek talán legjelentősebb gyűjteménye a Koronaakác
című verseskötet. Gazdag szín-, kép- és hangulati világgal,
alföldi tájleírással, amit szintén nem szokványosan, hanem
fintorokkal, szándékosan torzított képpel állít elénk a költő.
Mert
aki bátor sose hátrál,
léted
gyárilag szavatolt.
Az
éj ébenfa asztalánál
alsónadrágban
ül a hold.
Persze
ez sajátos torzítás, hiszen nem nélkülözi a nagyszabású költői
képet, sem a filozófiát, ami a legnagyobbak jellemzője. Kissé
kesernyés, de mindannyiunkra érvényes két sorossal zárjuk le
e kis szomorkás utó-köszöntőt, elköszönőt, hiszen szinte véletlenül
tudtuk meg a gyászhírt. „Mire kész lesz étel, / kihull az
ember foga.” Hatvani Dani, valahogy mi is így gondoljuk e
ki tudja miért teremtődött világ öncélú folyását.
Kiss Dénes
|
