vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.25. 

A spanyol katolikusok az abortusz ellen

A madridi egészségügyi minisztérium közétette, hogy 2006-ban 101 592 abortuszt hajtottak végre az országban. Fernando García-Faria (képünkön), a Katalóniai Keresztény Orvosok Egyesületének elnöke kifejtette: egyesülete azon munkálkodik, hogy gátat vessenek ennek a tragikus folyamatnak. Fontos, hogy a nőgyógyászok ki tudjanak állni az élet védelme mellett. Az elnök szerint a közintézmények és a hatalom eddig nem tett mást, mint elősegítette ezeket a cselekedeteket, a társadalom pedig olyan, mintha érzéstelenített állapotban lenne, és nem néz szembe a problémával. Alicia Latorre, az életvédő egyesületek spanyol föderációjának elnöke rámutatott: az abortusz ilyen mértékű elterjedése Spanyolországban egyértelműen a társadalom lelkiismeretének kialvását jelzi, és ezt mindenképpen orvosolni kell.

 (Forrás: Zenit/MK)