vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.25. 

Ismerjük meg, szól hozzánk!

A Magyarországi Református Egyház zsinati székházában nagy sajtóérdeklődés mellett tartott tájékoztatót Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református és Ittzés János evangélikus püspök a történelmi egyházak által közösen meghirdetett Biblia éve 2008 eseménysorozatról.

 Európa más országaiban már volt hasonló kezdeményezés, hiszen a német katolikusok, protestánsok és ortodoxok 2003-ban közös programsorozatot indítottak azzal a céllal, hogy Isten szavát helyezzék életük középpontjába, s meghirdették a Biblia évét. A "Keress, és találj!" címet viselő ökumenikus kezdeményezés akkor Svájcban, Liechtensteinben, Luxemburgban és Ausztriában is visszhangra talált.

Magyarországon 2006 szeptemberében a tizenkét magyarországi protestáns és ortodox felekezet bibliamunkáját összefogó Magyar Bibliatársulat Alapítvány és a katolikus egyház döntött a Biblia éve előkészítéséről.

A Biblia éve 2008 közös ünnepélyes megnyitására - az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletével együtt - január 20-án 18 órakor kerül sor a Pozsonyi úti református templomban, ahol többek között Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök képviseli (igehirdetéssel is) egyházát.

Június 23. és 26. között nemzetközi tudományos biblikus szimpóziumot tartanak külföldi és magyar biblikusok, valamint "a határtudományok" (irodalom, kommunikáció, szociológia stb.) képviselőinek részvételével az esztergomi Szent Adalbert Lelkiségi és Kutatóközpontban. Szeptember 30-án hangversenyt rendeznek a Biblia jegyében, a zuglói Szent István Szimfonikus Zenekar, valamint protestáns kórusok részvételével a Művészetek Palotájában. Műsoron Bach,Mendelssohn és Honegger művei lesznek. November 21-én Biblia-kiállítás nyílik az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol a nyomtatott Biblia történetét állítják a középpontba, de megjelenik a kiállításon az archeológiai, történelmi, művészet- és kultúrtörténeti vonulat is. Az év 2009 januárjának utolsó hetében zárul, az ökumenikus imahéten.

 A kezdeményező történelmi egyházak szeretnék, ha Magyarországon, a modern társadalomban is újra felfedeznék a Bibliát, jobban megismernék azok, akiknek némi ismeretük már van róla, illetve eljutna olyanokhoz is, akik még egyáltalán nem olvasták. Szeretnék ezenkívül kultúrateremtő irodalmi alkotásként, az egyetemes örökség részét képező műként is bemutatni az egész társadalomnak, mely az európai kultúra alapja is egyben. Mindebben számítanak a kulturális élet, a művészet és az oktatás szereplőinek támogatására is. Állami fenntartású kulturális intézmények is jelezték részvételi szándékukat, így például a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum, a Miskolci Városi Galéria, a Képzőművészeti Egyetem, a Magyar Művelődési Intézet és a Duna Televízió is. A Biblia éve 2008 rendezvénysorozat fő médiatámogatója a Magyar Televízió.

A keresztény egyházak szeretnék, ha a kisebbségi közösségekhez, a szociálisan hátrányos helyzetűekhez, különösen a cigányokhoz és a hazánkban élő menekültekhez is elérne a Biblia. Ezért bibliaosztást szerveznek, hogy megfelelő formában és módon hozzájuk is eljuthasson a "könyvek Könyve", mely közelebb segíti őket Isten nekik is szóló üzenetéhez.

A katolikus és protestáns egyházak Bibliához kapcsolódó programjairól bővebb tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a www.bibliaeve2008.hu internetes oldalon.

 

(Forrás: ujember.hu)