| 
               
                2008.07.11.  
              Gabriele Kuby : Kulturális forradalom a nemiség átértelmezéséért 
              A köztudat
              háta mögött egy olyan „kulturális forradalom” zajlik,
              amely a társadalmon belső szerkezetének leglényegét akarja
              megváltoztatni. A cél: fokozatosan fellazítani a nő és a férfi
              identitását, a házasságon, családon, anyaságon és apaságon
              alapuló szexuális normákat és társadalmi formákat. Ezt a
              kulturális forradalom a társadalmi nemeket a szakpolitikák segítségével
              egyenlővé akarja tenni, de a valóságban azonossá tenné.
              Magyar kifejezés híján, sok helyen az angol „gender
              mainstreaming” kifejezést találjuk.Ennek az irányvonalnak az
              a lényege, hogy aktív politikai tevékenységen keresztül társadalmi
              élet fősodrába a nemiség terén egy új felfogást állít:
              nincsenek többé férfiak vagy nők, csak új „nemiséggel
              rendelkező személyeket”. Korábban a „nem” (latinul genus)
              nyelvtani szakszó volt, amely a szavak hím-, nő-, vagy semleges
              nemére utalt, míg a „sex”a férfi, illetve a nő férfi,
              illetve női identitására vonatkozott. Ez az új nemi perspektíva
              éppen ezt az identitást akarja megszüntetni. Ez a meggyőződés
              egy önmagában zárt rendszer: Azt állítja, hogy a két nem
              csupán társadalmi konstrukció. Véleményük szerint a biológiai
              különbségeknek nincs jelentőségük a személyiség alakulásában,
              sem a szexuális orientációban, vagyis szerintük a társadalmi
              nem eltérhet a biológiai nemtől. Úgy gondolják, hogy ennek
              megfelelően minden egyes ember személyi szabadságának része
              saját nemének és szexuális orientációjának megválasztása.
              Ennek eredményeképpen nem kettő, hanem legalább hat nem létezne:
              férfi és nő, és mindkettő heteroszexuális, homoszexuális és
              biszexuális változatban. Az eredmény egy természeti adottságaitól
              megfosztott, emancipált emberi lény. 
              
               A valóság ilyen mértékű torzításának, a természet
              figyelmen kívül hagyásának filozófiai háttere a
              relativizmus, amely az objektív valóság létezését tagadja.
              (További olvasnivalót a relativizmusról itt található). Marx
              és Engels társadalmi osztály nélküli utópiája is, amely a férfi
              és a nő egyenlőségét hirdette, ebben az ideológiában gyökerezik.
              Engels ezzel kapcsolatban azt írta, hogy a történelem folyamán
              az első társadalmi osztályok kialakulása a monogám házasság
              kifejlődésével és azon belül a férfi és a nő ellentétével
              esik egybe, az első társadalmi szintű elnyomás pedig a férfiak
              a nőkön való elnyomásával. Simone de Beauvoir nem elégedett
              meg a férfiak és nők közötti egyenlőség küzdelmével,
              hanem a férfi és a nő biológiai nemének létezését is
              tagadta. Ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy a nők nem
              annak születtek, hanem azzá váltak. Korunk jellemzője, hogy
              tagadja a két emberi nem biológiai identitásának egzisztenciális,
              társadalmi és kulturális jelentőségét, és társadalmi szintű
              machinációval minden lehetőséget felhasznál arra, hogy egy
              felülről lefelé, hierarchikus módon működő kulturális
              forradalommal önkényesen megsemmisítse a férfi és a nő
              identitását, amely a történelem folyamán több ezer év alatt
              alakult ki. 
              
               Ha a férfi és a női biológiai identitás leépült, már
              semmi sem gátolja az intézmények és társadalmi szerepek megszűntetését.
              Minthogy a bipoláris szexualitás a társadalom minden terén
              jelen van, a pusztítás mindent veszélyeztet: a házasságot, a
              családokat, az apaságot, az anyaságot, a nevelést, a nyelvet,
              a munkát, a kultúrát és a vallást. Nevezzük ezt nemtelenítésnek. 
              
               Az 1995-ben Pekingben az ENSZ negyedik alkalommal rendezett
              konferenciát a nők helyzetéről. Ezen elfogadtak egy cselekvési
              programot, amely ugyan a nemzetközi jognak szerint nem kötelező
              érvényű, azonban az azt követő tíz évben 191 ország aláírta
              azt, és konkrét politikai lépésekkel gyakorlatba is ültette.
              Ennek a programnak egyik célkitűzése az, hogy teljes egyenlőség
              alakuljon ki a férfiak és a nők között mind a munkához
              kapcsolódó területeken, mind a háztartásban és gyermeknevelésben.
              Ennek megfelelően a nőknek kell betölteniük a munkahelyek 50
              százalékát, amely érvényes a vezető állásokra is, a férfiakat
              pedig ugyanilyen arányban kényszerítenék arra, hogy gyermekük
              mellett legyenek. Az egyenlőség jogos kérdése a matematikai
              egyenlőség erőltetésével mára a nők identitása ellen
              fordult. A különbözőséget egyenlőtlenséggé értelmezték
              át, az egyenlőtlenség pedig igazságtalanságot jelent számukra. 
              
               Az ideológusok nem törődnek a férfiak, a nők, a
              gyermekek vágyaival és személyes elképzeléseivel. Olyan
              szavak, mint a házasság, a család, az anya, az apa vagy a
              gyermekek már említésre sem kerülnek a cselekvési programhoz
              tartozó dokumentumokban. A nemi egyenlőséget hangsúlyozó irányvonal
              minden nőre a dolgozó, családi kötelékkel nem rendelkező női
              "ideált" akarja ráerőltetni. Az 1999-es Amsterdami
              Szerződés 2. és 3 cikkelye szól a nők és a férfiak egyenlőségének
              elérésről, illetve az egyenlőtlenségek megszűntetéséről.
              A 2000-ben Nizzában előterjesztett alapvető jogok chartájának
              23. cikkelyében már célkitűzésként szerepel a férfiak és a
              nők közötti egyenlőség biztosítása. A férfiak és nők
              lehetnek egyenlők, de ugyanakkor nem egyformák. (A férfi és a
              nő természete eltér egymástól, és céljaik sem azonosak.) 
              
               2006. január 11-én az Európai Parlamentben elfogadásra
              került a homofóbiáról szóló határozat. Ebben a homofóbia,
              amely "idegenkedés a homoszexualitástól és a leszbikus,
              meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) személyektől",
              ugyanarra a szintre került, mint a rasszizmus, az idegengyűlölet
              és az antiszemitizmus. Nem egyenlő dolgok váltak ezzel egyenlőkké.
              A szexualitás - a faji hovatartozással, a bevándorlói státusszal
              vagy a vallással ellentétben - a morális-normatív valóság része,
              amelyről egy szabad társadalomban minden személy magánéletétől
              függően szabadon dönthet. A határozat ezzel kapcsolatosan úgy
              fogalmaz, hogy "mind uniós, mind tagállami szinten további
              intézkedésre van szükség a homofóbia megszüntetése érdekében"
              "oktató jellegű tájékoztatással – mint például az
              iskolákban, az egyetemeken és a médiában a homofóbia ellen
              tartott kampányokkal –, valamint közigazgatási, bírósági
              és jogalkotási eszközök révén". Ilyen módon a társadalom
              aktív "homoszexualizálódásával" szembeni ellenállás
              bűnténynek lesz tekinthető. 
              
               A nemi egyenlőségért való küzdelem mai irányvonala
              1995 óta példanélküli előretörést mutat. Ma már a legtöbb
              nyugat-európai egyetemen oktatják a nemek közötti egyenlőség
              elméletét. Minden állami bürokráciában és intézményrendszerben
              létezik már nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó ügynökség. 
              
               A valódi csatát a következő generációk fogják megvívni.
              Ebben az összefüggésben fontos jelentősége lesz a szexualitás
              oktatásának: a gyerekeket már általános iskolás kortól
              kezdve fogják a hivatalos oktatási kereteken belül szavakkal és
              képekkel korai szexuális tapasztalatra motiválni és a védekezés
              szakembereivé kiképezni, és itt az abortusz biztosan mint a
              problémamentes lehetőség fog megjelenni. 
              
               A nemek közötti egyenlőség ideológiája a tudományos
              racionalitás ideáljával visszafejlődés a felvilágosodáshoz
              képest. A nemek közötti egyenlőség elméletének tudományos
              volta mindössze abban áll, hogy képviselői - akik többségükben
              nők – egyetemei oktatók. Azonban figyelmen kívül hagyják az
              agykutatás, a szociológia és a pszichológia eredményeit,
              amelyek mind a férfi és a női nem közötti tagadhatatlan különbséget
              és a két nem egymást kiegészítő voltát támasztják alá. 
              
               A nemek közötti egyenlőség mai irányvonalának idelógiai
              jellege kitűnik a következő ellentmondásokból. Küzdenek a férfi
              és nő közötti házasság ellen, ugyanakkor a homoszexuálisok
              közötti együttélést a házassággal egyenrangúvá akarják
              tenni; küzdenek a családok ellen, ugyanakkor ki akarják
              harcolni a homoszexuálisoknak az örökbefogadás jogát; azt
              hirdetik, hogy a nemiség és a nemi irányultság mindenkinek a
              magánügye, ugyanakkor minden olyan lehetőséget, amely a
              homoszexuális hajlam gyógyítását segítené, meg akarják szűntetni. 
              
               A nemek közötti egyenlőség mai irányvonala egy totalitárius
              jellegű kulturális forradalom, amely a családok felbomlását
              tovább erősíti, és ilyen módon a következő generációk jövőjét
              még inkább besötétíti. 
              
               (Forrás: Igen)
              |