|
 2008.07.11.
Beaumarchais: Figaro házassága
(Vígszínház)
Beumarchais –
azt jelenti, „szép üzlet”. Ezt a kissé furcsának tűnő
nemesi nevet maga XV. Lajos francia király adta az 1732-ben Párizsban
született és 1799-ben ugyanott elhunyt Pierre Augustin Caron-nak.
A királyt mulattatta a fiatal Caron egyik ügyes földeladási üzleti
fogása, ezért tüntette ki ezzel a névvel. Beumarchais – mint
az édesapja – órásmester volt, lanton is művészi fokon játszott.
A megnyerő modorú, jóvágású fiatalemberre akkor figyelt fel
a király és fogadta kegyeibe, amikor a zenélő órákba egy
olyan különleges szerkezetet talált fel, amitől azoknak sokkal
teltebb lett a hangzásuk. Rábízta a királyi unokák zenei
nevelését is, így már kiskorától fogva ismerte XVI. Lajost
is, akinek titkos megbízatása alapján fegyvert szállított az
észak-amerikai szabadságharcosoknak. A rossznyelvek szerint mind
a két félnek, Washingtonnak és az angoloknak is kémkedett, sőt
rabszolgákkal is kereskedett. Merész üzleti vállalkozásai, időnként
zavaros bankügyletei, hol elvesztett, ahol megnyert perei meg a
finom dámák és a kényes udvarhölgyek körében aratott hódításai
miatt szívesen látták mindenhol, még a királyné, Marie
Antoinette is pártfogásába vette. A forradalom elől Hamburgba
menekült, és csak Napóleon első konzulsága idején, 1796-ban
tért vissza Párizsba. Beaumarchais (alsó képünkön) kevés színművet
alkotott, 1772-ben írta A sevillai borbély, avagy a hiábavaló
elővigyázat című komédiáját, amit még abban az évben be
is mutattak a Theatre Francaise-ben. Ezt a közepes színvonalú
darabot a csúfos bukástól még a királyné kitüntető
figyelme sem tudta megmenteni, ráadásul a következő évben be
is tiltották, mert a szigorú cenzorok a tartalmát lázítónak
ítélték, ugyanis a szolga, Figaro morális tekintetben sokkal különb
az uránál, Almaviva grófnál.
 A végleges
feledéstől Rossini 1816-ban Rómában előadott operájának
mindent felülmúló sikere mentette meg. Beaumarchais 1781-ben átdolgozta
A sevillai borbélyt, a címét is Figaro házasságára változtatta.
A cenzúra miatt csak 1784-ben lehetett színre vinni. Ez a mű
azonban zajos tetszést aratott, a párizsiak rajongtak érte, Napóleon
is nagyra tartotta, véleményének a következő szavakkal adott
hangot: „ez a darab robbantotta ki a francia forradalmat.”
Mind a mai napig tovább öregbíti a Figaro házasságának jó hírét
Mozart 1786-ban Bécsben bemutatott operája is.
Hazánkban is az
Operaház repertoárjában megtalálható Rossini, vagy Mozart
dalműve, de színházaink Beumarchais vígjátékát ritkábban tűzik
műsorukra. A Figaro házasságának a Vígszínházban ez év április
5-én volt a premierje Hamvai Kornél új fordításában, Eszenyi
Enikő rendezésében. A rendezőtől már megszokhatta a közönség,
hogy a klasszikusokhoz bátran nyúl, a mához szóló üzenetek
kibontása ürügyén nem riad vissza a művek átértelmezésétől,
bizonyos szálak felerősítésétől, bizonyosaknak meg az elvarrásától,
sőt elferdítésétől. Most a jellemgyönge, nőcsábász úr és
az erkölcsileg toronymagasan fölötte álló, talpraesett szolgája
közötti különbségre Eszenyi Enikő nem fordít semmi
figyelmet, viszont a férfi és a nő-kapcsolatot fokozottan
kiemeli a komédiából. Négy párt mutat be: van az idősödő nő,
Marcelina és a meglett korú férfi, Bartolo, akiknek már a
gyermeke is felnőtt, de mégsem élnek a házasság szent kötelékében.
Almaviva gróf és Rosina grófné esküvője óta már három éve
telt el, de házasságuk kihűlt, a férj unalmasnak találja
feleségét, ezért más szoknyák után fordul. A harmadik pár a
gróf inasa, Figaro, aki a vőlegény és a grófné komornája,
Susanna, aki Figaro menyasszonya. Ők szeretik egymást, de a gróf
szemet vetett a csinos komornára, és az első éjszaka jogát
akarja érvényesíteni. A negyedik pár a két tizenéves fiatal,
a bohókás Querubin és a cserfes Dorita. Ők még csak
ismerkednek egymással.  Természetszerűen
a ravasz Figaro, az ügyes Susanna meg az okos Rosina túljár
mindenki eszén, az élvhajhász Almaviva gróf hoppon marad, sőt
visszatalál feleségéhez, Bartolo Marcelinát, Figaro pedig az
ő Susanáját vezeti az oltár elé. A Vígszínház művészei
pergő, jó ritmusú előadást hoznak létre, amit Rossini meg
Mozart operájából mixelt és popzenével felturbózott egyveleg
sem tud elrontani. Kamarás Iván a gróf szerepében kakaskodik,
Hegyi Barbara Rosinája megfontolt asszony. Anger Zsolthoz nem
illik Figaro karaktere, becsületesen megoldja, de csak ennyit
tesz. Danis Lídia Susannája kedves, nagyszájú szobalány. Pap
Vera és Iglódi István a koros szülőket jeleníti meg. Varju Kálmán
a csélcsap Querubint, Tornyi Ildikó a kedves Doritát alakítja.
Kisebb szerepekben Fesztbaum Béla, Reviczky Gábor és Pindroch
Csaba látható. A Vígszínház Figarója kellemes estével ajándékozza
meg a nézőket, mert nem akar mást, mint szórakoztatni, ezért
nem erőltet bele semmi olyasmit, ami távol áll Beumarchais vígjátékától.
Dr. Petővári Ágnes
|
