vissza a főoldalra

 

 

 2008.07.11. 

Beaumarchais: Figaro házassága

(Vígszínház)

Beumarchais – azt jelenti, „szép üzlet”. Ezt a kissé furcsának tűnő nemesi nevet maga XV. Lajos francia király adta az 1732-ben Párizsban született és 1799-ben ugyanott elhunyt Pierre Augustin Caron-nak. A királyt mulattatta a fiatal Caron egyik ügyes földeladási üzleti fogása, ezért tüntette ki ezzel a névvel. Beumarchais – mint az édesapja – órásmester volt, lanton is művészi fokon játszott. A megnyerő modorú, jóvágású fiatalemberre akkor figyelt fel a király és fogadta kegyeibe, amikor a zenélő órákba egy olyan különleges szerkezetet talált fel, amitől azoknak sokkal teltebb lett a hangzásuk. Rábízta a királyi unokák zenei nevelését is, így már kiskorától fogva ismerte XVI. Lajost is, akinek titkos megbízatása alapján fegyvert szállított az észak-amerikai szabadságharcosoknak. A rossznyelvek szerint mind a két félnek, Washingtonnak és az angoloknak is kémkedett, sőt rabszolgákkal is kereskedett. Merész üzleti vállalkozásai, időnként zavaros bankügyletei, hol elvesztett, ahol megnyert perei meg a finom dámák és a kényes udvarhölgyek körében aratott hódításai miatt szívesen látták mindenhol, még a királyné, Marie Antoinette is pártfogásába vette. A forradalom elől Hamburgba menekült, és csak Napóleon első konzulsága idején, 1796-ban tért vissza Párizsba. Beaumarchais (alsó képünkön) kevés színművet alkotott, 1772-ben írta A sevillai borbély, avagy a hiábavaló elővigyázat című komédiáját, amit még abban az évben be is mutattak a Theatre Francaise-ben. Ezt a közepes színvonalú darabot a csúfos bukástól még a királyné kitüntető figyelme sem tudta megmenteni, ráadásul a következő évben be is tiltották, mert a szigorú cenzorok a tartalmát lázítónak ítélték, ugyanis a szolga, Figaro morális tekintetben sokkal különb az uránál, Almaviva grófnál. A végleges feledéstől Rossini 1816-ban Rómában előadott operájának mindent felülmúló sikere mentette meg. Beaumarchais 1781-ben átdolgozta A sevillai borbélyt, a címét is Figaro házasságára változtatta. A cenzúra miatt csak 1784-ben lehetett színre vinni. Ez a mű azonban zajos tetszést aratott, a párizsiak rajongtak érte, Napóleon is nagyra tartotta, véleményének a következő szavakkal adott hangot: „ez a darab robbantotta ki a francia forradalmat.” Mind a mai napig tovább öregbíti a Figaro házasságának jó hírét Mozart 1786-ban Bécsben bemutatott operája is.

Hazánkban is az Operaház repertoárjában megtalálható Rossini, vagy Mozart dalműve, de színházaink Beumarchais vígjátékát ritkábban tűzik műsorukra. A Figaro házasságának a Vígszínházban ez év április 5-én volt a premierje Hamvai Kornél új fordításában, Eszenyi Enikő rendezésében. A rendezőtől már megszokhatta a közönség, hogy a klasszikusokhoz bátran nyúl, a mához szóló üzenetek kibontása ürügyén nem riad vissza a művek átértelmezésétől, bizonyos szálak felerősítésétől, bizonyosaknak meg az elvarrásától, sőt elferdítésétől. Most a jellemgyönge, nőcsábász úr és az erkölcsileg toronymagasan fölötte álló, talpraesett szolgája közötti különbségre Eszenyi Enikő nem fordít semmi figyelmet, viszont a férfi és a nő-kapcsolatot fokozottan kiemeli a komédiából. Négy párt mutat be: van az idősödő nő, Marcelina és a meglett korú férfi, Bartolo, akiknek már a gyermeke is felnőtt, de mégsem élnek a házasság szent kötelékében. Almaviva gróf és Rosina grófné esküvője óta már három éve telt el, de házasságuk kihűlt, a férj unalmasnak találja feleségét, ezért más szoknyák után fordul. A harmadik pár a gróf inasa, Figaro, aki a vőlegény és a grófné komornája, Susanna, aki Figaro menyasszonya. Ők szeretik egymást, de a gróf szemet vetett a csinos komornára, és az első éjszaka jogát akarja érvényesíteni. A negyedik pár a két tizenéves fiatal, a bohókás Querubin és a cserfes Dorita. Ők még csak ismerkednek egymással. Természetszerűen a ravasz Figaro, az ügyes Susanna meg az okos Rosina túljár mindenki eszén, az élvhajhász Almaviva gróf hoppon marad, sőt visszatalál feleségéhez, Bartolo Marcelinát, Figaro pedig az ő Susanáját vezeti az oltár elé. A Vígszínház művészei pergő, jó ritmusú előadást hoznak létre, amit Rossini meg Mozart operájából mixelt és popzenével felturbózott egyveleg sem tud elrontani. Kamarás Iván a gróf szerepében kakaskodik, Hegyi Barbara Rosinája megfontolt asszony. Anger Zsolthoz nem illik Figaro karaktere, becsületesen megoldja, de csak ennyit tesz. Danis Lídia Susannája kedves, nagyszájú szobalány. Pap Vera és Iglódi István a koros szülőket jeleníti meg. Varju Kálmán a csélcsap Querubint, Tornyi Ildikó a kedves Doritát alakítja. Kisebb szerepekben Fesztbaum Béla, Reviczky Gábor és Pindroch Csaba látható. A Vígszínház Figarója kellemes estével ajándékozza meg a nézőket, mert nem akar mást, mint szórakoztatni, ezért nem erőltet bele semmi olyasmit, ami távol áll Beumarchais vígjátékától.

 Dr. Petővári Ágnes