|
 2008.07.11.
Az Egyház elsősorban a személyes tanúságtételben bízik
Az
európai püspöki konferenciák főtitkárainak, titkárainak ez
évi találkozóját az észak-spanyolországi Covadongában
tartották június 26. és 30. között. Az eseményen magyar részről
a közelmúltban nagybecskereki püspökké kinevezett, s ezért
az MKPK titkári tisztségéről leköszönő Német László SVD,
és a testület új titkára, Mohos Gábor vett részt.
Janka
Ferenc, a CCEE főtitkár-helyettese a Vatikáni Rádiónak
nyilatkozott az eseményről.
Az összejövetel témája ez volt: „Az európai vallási
helyzet: a szekularizációtól az értelem és a lelkiség kereséséig”.
A részegyházak helyzetének rövid bemutatása után etikai,
pasztorális és az ökumenéhez kapcsolódó témákat tárgyaltak
részletesebben. Így szó esett az őssejtkutatásról, az eutanáziáról,
az iskolai hitoktatással kapcsolatos európai kutatás anyagának
közeli publikációjáról, az állandó diakonátussal
kapcsolatos tapasztalatokról, a Szent Pál-évről, a sydney-iIfjúsági
Világtalálkozóról, a nagyszebeni III. Európai Ökumenikus
Nagygyűlésről és a decemberben megtartott első
Katolikus-Ortodox Fórumról.
Arra a kérdésre, hogy milyen képet nyújt jelenleg az európai
társadalom és Európában a Katolikus Egyház, így válaszolt:
Egy öregedő, fogyó társadalom képe látható, ahol a fogyasztás
és a halál kultúrája tűnik meghatározónak. A Katolikus Egyház
felelősséggel és tanúságtétellel próbál a kihívásoknak
megfelelni.
A törvényi szabályozás különböző fórumai előtti
felelősség kérdését a „küzdelem a félkarú sorompóért”
elvvel tudnám szemléltetni. Magyarországon súlyos balesetek
igazolták, hogy nagyobb eséllyel lehet az utazók életét és
biztonságát megvédeni, ha nem csak fénysorompók, hanem félkarú
sorompók is vannak a vasúti átkelőhelyeken. Az európai törvényi
szabályozás szisztematikus liberalizálása ennek az ellenkezőjét
teszi. Lebont olyan törvényi kereteket, amelyek a társadalom
erkölcsi egészségét és jövőjét hivatottak védeni.
Az Egyház azonban nemcsak, sőt elsősorban nem a törvényi
szabályozásban bízik, hanem a hitbeli meggyőződésen alapuló
önkéntes tanúságtételben, az értékek szabad vállalásában.
Radnóti „Kis nyelvtana” játékos egyszerűséggel
tapint rá ennek lényegi mozzanatára: Én – én vagyok
magamnak, / s neked én te vagyok. / Te én vagy magadnak, / két
külön hatalom. Te meg én mi vagyunk, / de csak ha vállalom.
A mai európai társadalomban sokszor azt halljuk: nem vállalom
a felelősséget, a házasságot, a gyermeket, a beteget, az öreget,
a haldoklót. „Te meg én, mi vagyunk, de csak ha vállalom”.
A nehéz helyzetekben mindannyiunkra súlyos teherként nehezedik
a személyes vállalás. Mégsem kell kétségbe esnünk. Mielőtt
ugyanis mi bármit vállalnánk, rácsodálkozva fedezhetjük fel,
hogy engem már vállaltak: emberek is, mert élek, s az Isten is,
mert ő a teremtő szeretet.
Európa és a világ minden problémája fáradtsága, lázadása
vagy tehetetlensége ellenére is tudhatja, hogy Isten nemcsak kényszeredetten
vállalja, hanem szereti és hívja. „Ha vállalsz, közösségre
léphetsz velem, és vállalásaidhoz majd én adok erőt...”
(Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír )
|
