|
 2008.07.18.
Ha ellenségeink dicsérnek…
Mit
kell tenni, ha az embert igaztalanul rágalmazzák? Ha fasisztának,
rasszistának, antiszemitának, szélsőségesnek bélyegeznek
valakit a liberális „megmondó emberek”? Nos, nálunk, ha bárkinek
a fejére ilyesfajta főbenjáró bűnöket olvasnak, az illető kétségbeesetten
védekezni kezd, tagad mindent, esetleg bocsánatot kér. Aki
pedig komoly babérokra tör, netán csak meg akarja őrizni
hivatalát vagy állását, minden egyes kimondott és leírt szavát
ezerszer is meg kell fontolnia, nehogy „szélsőségesnek”
„antiszemitának”, „rasszistának” nevezzék azok, akik az
észt (no meg a pénzt) osztják. Szánalmas, nevetséges, ostoba
egy állapot. De hogy miképp kellene viselkedni a médiaterrornak
ebben az elviselhetetlen légkörében, arra jó példát adott a
mindig is gerinces és bátor Haszszan Naszrallah (képünkön), a
libanoni síita hazafias szervezet, a Hezbollah vezére. Történt
ugyanis, hogy a brit kormány június végén a terrorszervezetek
listájára helyezte a Hezbollah fegyveres szárnyát. Július 1-jén
Hasszan Naszrallah sajtóértekezletet hívott össze, amelyen
csattanós és méltó választ adott London számára. A nyugati
hírügynökségek és televízióállomások persze nem tartották
említésre méltónak a síita vezető szavait. Naszrallah először
is arról beszélt, ami egyébként minden józan szemlélőnek
eszébe juthatott a brit kormány döntése kapcsán: „Miért
tartott ennyi ideig, amíg erre a lépésre rászánták
magukat?” – tette fel a kérdést. Tényleg, miért is? Hiszen
Izrael és az USA már régóta terrorszervezetnek tartja a
Hezbollahot, hogyhogy Nagy-Britannia nem állt be eddig a sorba?
Naszrallah ezek után, nyugodtan és méltóságteljesen,
ugyanakkor mellőzve a diplomáciai udvariaskodást, világosan
kimondta: Nagy-Britannia a zsidó állam létrehozásában
kulcsszerepet játszott, hiszen az 1917-es úgynevezett
Balfour-deklaráció volt az egyik legjelentősebb lépés az
Izrael megalapításához vezető úton. De London a későbbi évtizedek
során, a mai napig is a cionista érdekek legfőbb szószólója
volt, miközben Izrael gyilkolta és üldözte a palesztinokat.
Felemlegette Salman Rushdie író ügyét, aki, mint emlékszünk,
regényeiben Mohamed prófétát gúnyolta minősíthetetlen stílusban.
Iszlámellenes könyveit Nagy-Britanniában széles körben népszerűsítették,
és őt magát is piedesztálra emelték. Ami világosan mutatja
London iszlámellenes érzelmeit – jelentette ki a politikus.
„De hát mit is várhatunk egy ilyen országtól” – tette
fel a kérdést, hozzátéve: „Ha ők terroristának bélyegeznek
minket, akkor arra mi büszkék lehetünk”. Mint mondta, a
gyarmatosító, hódító, arab-és iszlámellenes hatalom
Hezbollahhal kapcsolatos elítélő véleménye azt bizonyítja:
szervezete, de a libanoni, a palesztin, sőt az afganisztáni és
az iraki ellenállás is jó úton jár. „Komolyan aggódhattunk
volna saját magunkat illetően, ha nem neveznek minket terroristának”
– mondta a síita szervezet vezére. Semmi bocsánatkérés,
szabadkozás, nem bizonygatta, hogy a Hezbollah nem terrorista,
erre ugyanis semmi szükség nincsen. Nem sétált be ellenségeinek
a csapdájába, nem az ő nyelvükön szólt. Tudja jól: a mai, médiák
vezérelte világban, aki gondolkodásmódját és világképét képes
ráerőszakolni a másikra, hatalmas előnyben van. Naszrallah éppen
azért népszerű szerte az arab-iszlám világban, mert nem beszél
mellé, nem hazudozik, egyértelműen, világosan szól, és
sohasem hajbókol népének gyilkosai és elnyomói előtt. Ráadásul
szavai és tettei közt sincsen ellentét. Semmi kétség: Nasszer
óta nem akadt az iszlám világban hasonlóan karizmatikus vezető.
Ki lenne hozzá hasonlítható? Mahmud Abbasz palesztin elnök talán,
aki minden további nélkül végrehajtja a népét megnyomorító
hatalmak utasításait? Netán az amerikaiak járszalagjára fűzött
egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak? Esetleg a szaúdi vagy a jordán
uralkodók, akiknek a hatalma az amerikaiak pénzétől és
fegyvereitől függ? Az iraki vagy épp az afganisztáni bábállamok
vezetőiről pedig szó se essék. Ahmadinezsád, iráni elnök
saját népe és az iszlám melletti elkötelezettsége aligha kérdőjelezhető
meg, csakhogy őt az arabok nem fogadhatják el vezérüknek,
hiszen ő perzsa származású. Ami pedig Asszad, szíriai elnököt
illeti, tekintélyét meglehetősen megtépázta néhány esemény:
a Libanonból történő kivonulás 2005-ben, tanácstalansága a
2006-os, Libanon ellen intézett izraeli agresszió idején, továbbá
hallgatása tavaly ősszel, amikor is izraeli harci gépek országának
területén lebombáztak egy közelebbről meg nem határozott létesítményt.
(Amelyről máig nem lehet tudni, pontosan milyen célokat is
szolgált.) De Naszrallah bátor válasza a briteknek még a
Hamasz számára is példa lehet. Amikor ugyanis nem is oly rég
Nikolas Sarközy francia elnök Jeruzsálemben járt, egyértelműen
„terrorista szervezetnek” nevezte a palesztin ellenállási
szervezetet. A Hamasz ekkor közleményt adott ki, amelyben
tiltakozott e „méltánytalan kijelentés” ellen. Pedig
ismerniük kellene a régi mondást, amelyet az illegális
kommunista mozgalomban is gyakran emlegettek: „Ha ellenségeink
dicsérnek, meg kell vizsgálnunk, milyen hibát követtünk
el”. Ebből ugyanis logikusan következik, hogy ha ellenségeink
szidalmaznak, valószínűleg jó úton járunk.
Zábori László
|
