|
 2008.07.18.
Márai Sándor: Válás Budán
(M’art Színház)
A
Mamut Bevásárló- és Szórakoztató Központ hat éve, azaz
2002-től rendezi meg nyaranta prózai és zenés művekből álló
rendezvénysorozatát. Szerdánként az egyes előadásoknak az éjszakai
bár, a Kaméleon Club ad otthont. 2008 áprilisáig Mamut Színház
név alatt működtek, azóta viszont az M’art nevet vették
fel. Az idén tovább bővítették kínálatukat: prózai, zenés
és gyermekszínházi előadások, irodalmi estek, koncertek
mellett kerekasztalbeszélgetések, könyv-és lemezdedikálások
színesítik a programot. Július 2-án játszották Márai Sándor:
Válás Budán című regényéből készült színpadi adaptációt.
Márai (alsó képünkön) kevés színjátékot alkotott. Kaland
című művét 1940-ben mutatták be a Nemzeti Kamaraszínházában,
A kassai polgárok című drámáját pedig 1942-ben, a
Nemzetiben. Mind a kettőt a méltatlanul elfeledett, a szovjet
megszállás után vidékre száműzött színháztudós, Németh
Antal rendezte. A rendszerváltásnak nevezett hatalmi átrendeződés
óta valóságos Márai-reneszánszot élünk át. Nem csak itthon
tűzik műsorukra Márai darabjait a teátrumok, hanem a tengeren
túlon is, Európában pedig ő az egyik legünnepeltebb magyar
szerző. Olaszországban – főképp Salernóban, ahol Márai
hosszabb ideig lakott – valóságos Márai-kultusz alakult ki, műveit
egymás után dobják piacra, drámáit sorra állítják színpadra.
Miután nem írt sok színpadi művet, ezért dramatizálják regényeit.
A gyertyák csonkig égnek című regényéből készült drámaváltozatot
évekig tartotta műsorán a Pesti Magyar Színház. A Piccolo Színház
is hosszú esztendőkön keresztül játszotta a Válás Budán című
regényből készült színjátékot. Mindig nagy és rendezőt próbáló
feladat olyan művet színpadra vinni, amit szerzője nem színpadi
előadásra szánt. Más a műfaji követelménye a regénynek és
más a drámának. Ami elgondolkodtat bennünket olvasás közben,
ami meghatja és átjárja szívünket, lelkünket, megmozgatja képzelőerőnket,
az nem biztos, hogy színpadon ugyanezt váltja ki belőlünk. Egy
lassú sodrású, szélesen hömpölygő regény cselekménye nem
garantálja az élvezetes, feszes és pergő előadást. Amíg a
betűket olvassuk, aközben jut időnk elmélyülésre,
gondolataink folytatására, elrendezésére. Amikor színházban
ülünk, akkor kevesebb időnk marad gondolataink rendezésére,
mindezeken felül a látvány is megköti fantáziánkat,
tekintettel vagyunk a díszletre, a jelmezre, a színészi játékra,
mindemellett a zene és hanghatások sokasága megosztja figyelmünket.
Kőváry
Katalin rendezi a Válás a Budánt, és egy felvonásban állítja
színpadra. Kőmíves Kristóf bíró, a válóperek specialistája
kényelmes otthonában másnapi tárgyalásának aktáit nézegeti.
Késő estére jár az idő, de ő még mindig dolgozik,
lelkiismeretesen készül feladatára, precízen eltervezi ezt a
sima ügyet, imitt-amott nyugtalanító gondolatok jutnak eszébe,
ilyenek például, hogy mi a bírói tevékenység értelme,
feladata, felelőssége. Hivatás-e, vagy csak olyan munka, mint a
többi, mint bármelyik más kenyérkereső foglalkozás? Szabad-e
az egyik embernek ítélni embertársa fölött? Kitől kapjuk a bíráskodás
jogát? Istentől? Embertől? Mindeközben fölidézi magában a
holnapi per résztvevőit. A feleséggel, a dekoratív Annával évekkel
ezelőtt tartózkodó, szívélyesen semmitmondó kapcsolatban állt,
ami felszínes társalgásban, tétnélküli teniszmérkőzésekben
merült ki. A férjre, Greiner Imre orvosra alig emlékszik, a külsejét
sem tudja maga elé képzelni, habár ugyanabba a gimnáziumba jártak
nyolc esztendeig, sőt egymás mögött ültek a padban. Mélázását
egy váratlan látogató zavarja meg. Ez az éjfél körül szobájába
toppanó vendég nem más, mint a holnapi ügy alperese: a férj,
aki igen zaklatott, és gondolatait szeretné megosztani vele, gyötrő
kérdéseire akar választ kapni. Kőmíves bíró mindvégig hűvös
távolságtartással, elnéző szigorral bánik volt osztálytársával,
még az a tény sem tudja kizökkenteni egykedvűségéből,
leereszkedő atyáskodásából, hogy a csupán futó ismerősnek
hitt, válófélben lévő asszony többet érzett iránta puszta
sportbarátságnál.
Ez,
a bő egy óráig tartó előadás olyan katartikus élményt nyújt,
amit a néző elvár egy Márai-darabtól. Újfent bebizonyosodik,
a kivétel erősíti a szabályt, ugyanis általában a jó regény
nem biztosíték a jó előadásra, de itt a filozofikus
eszmefuttatások, szellemi mélységek és tartalmak nem teszik
vontatottá és unalmassá az előadást, mert megfelelő arányban
keveredik egymással a cselekmény és a gondolatgazdagság.
Schell Ádám olyan önmagába fordult, emberi kiválóságoknak híjával
lévő férfinek ábrázolja Kőmíves Kristóf bírót, aki Gogol
és Tolsztoj csinovnyikjainak hasonmása: félszeg, begyöpösödött
és merev. Erről a jólfésült alakról minden eszünkbe jut,
csak az nem, hogy hivatásának magaslatán álló, sziporkázó,
elbűvölő jellem, akibe halálosan bele lehet szeretni. Ellinger
Edina játssza Herthát, a bíró hitvesét, és Kecskés Karina
pedig Annát, a válni készülő feleséget. Greiner Imre orvost
Széles Tamás robbanásig feszülő indulatokkal formálja meg. A
M’art Színház előadása méltó Márai Sándor szelleméhez.
Dr. Petővári Ágnes
|
