vissza a főoldalra

 

 

 2008.07.18. 

Tőkés László válasza Markó Bélának

Tisztelt Elnök úr!

Július 5-i megbeszélésünkről azzal álltunk fel, majd azt mondtuk a nagy számban összegyülekezett sajtónak, hogy: a következő találkozóra Tusnádfürdőn kerítünk sort. Ezzel együtt az Elnök úr készségét fejezte ki az iránt, hogy a tusványosi nyári tábor előadójaként is fellépjen.

Ezt szem előtt tartva, meglepetésként ért tegnapi levele, melyben találkozásunk helyszínéül Tusnádfürdőn kívüli településeket javasol.

Őszintén szólva indokolatlannak tartom, hogy a nyári szabadegyetemen sorra kerülő fellépésünk nyomán más helyszínre utazzunk. Levele olvastán az a benyomásom támadt, hogy az Elnök úr formai természetű kommunikációs szempontoknak rendeli alá a párbeszéd érdemi ügyét. Régebbi tapasztalataim szerint pedig ez a fajta formalizmus a megegyezésre irányuló politikai akarat hiányáról tanúskodik.

Amúgy kissé mulatságos is volna, hogyha tábori rendezvényünk helyszínéről megbeszélés végett máshová utaznánk. Ráadásul – tudtom szerint – a Tusnádfürdőn tartózkodó Orbán Viktor elnök úrral is egy – másik – találkozó van előkészületben.

 Javasolom tehát, hogy következő megbeszélésünket Tusnádfürdőn tartsuk. Hogyha azonban az Elnök úr mégis ragaszkodna a helyváltoztatáshoz – ebben az esetben az én helyszínjavaslatom: Bálványosfürdő. Az említett formalizmuson túlmenően, remélt tárgyalásainkat illetően szintén kedvezőtlen előjelnek tekintem, hogy az Elnök úr a tényként kezelhető politikai pluralizmus viszonyait, másfelől a nemzeti összefogás imperatívuszának ügyét olyan lekicsinylő módon fogalmazza meg, hogy: „az RMDSZ és a Szövetségen kívüli politikai csoportosulás”; (az RMDSZ 85%-os választási eredménye és ennek ellenére:) „odafigyelés a velünk elégedetlenekre, a minket bírálókra, arra a bizonyos 15%-ra”.

Harmadsorban: az RMDSZ Állandó Tanácsának jelöltállítási szabályzata igen gyarló módon „rendelkezik” egy ún. „esetleges belső koalícióról”…Ezek után nemigen tudom, hogy mit higgyek az RMDSZ megegyezési szándékáról. Az Elnök úr politikai paternalizmusa tiszteletre méltó, de nem elégséges… Ilyen viszonyok között nehezen tudom elképzelni, hogy elkötelezett közvetítési erőfeszítéseim miképpen vezethetnének eredményre.

 

Tisztelettel küldöm üdvözletemet:

 Brüsszel, 2008. július 15.

 Tőkés László

az EMNT elnöke

 (Forrás: erdely.com)