vissza a főoldalra

 2008.07.25. 

Mandela mint terrorista

Kínos, roppant kínos. Nelson Mandelát az amerikai kormány egészen mostanáig elfelejtette levenni a terroristának minősített személyek listájáról. Miként szervezete, amelynek hosszú évtizedekig az élén állott, az Afrikai Nemzeti Kongresszus is ott díszelgett a terrorszervezetté nyilvánított mozgalmak – pl. a Hamasz, a Hezbollah, az al-Kaida, a Tamil Tigrisek, az Iráni Forradalmi Gárda – között. (Persze a felsorolt szervezetek sem lennének említhetők egy lapon, de ez most más kérdés.) Condoleezza Rice külügyminiszter „zavarba ejtőnek” nevezte, hogy a világszerte szabadsághősként ünnepelt, és éppen most 90 esztendős Nelson Mandelát az USA hivatalosan még mindig terroristának tartja. Az amerikai kormány azonnal intézkedett is, és július elején végül „helyére tették a dolgokat”. Az eset több mint „zavarba ejtő”, mert ismét eszünkbe idézi, amit egyébként is sokan tudunk: nem lehet pontosan megmondani, ki a terrorista és ki nem az, ezért aztán Amerika „terrorellenes háborúja” teljes képtelenség. Mert hát miféle háború az, amelyben senki sem tudja meghatározni, ki is pontosan az ellenség? Szó mi szó, Mandelát Amerikában és általában a nyugati világban hosszú évtizedekig valóban terroristának tartották. 1962-ben, 44 éves korában tartóztatták le a dél-afrikai hatóságok, szabotázs és erőszakos felkelés kirobbantásának kísérlete miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Amerika most alighanem mélységesen szégyelli azt is, hogy a CIA-nak bizony komoly szerepe volt Mandela kézre kerítésében és letartóztatásában. Akit ugyanis amerikai feltételezések szerint komoly kapcsolatok fűztek a kommunista mozgalmakhoz, a fajüldöző dél-afrikai apartheid rezsim pedig az USA egyik leghűségesebb szövetségese volt. Még a 80-as években, a Reagan-adminisztráció hivatali ideje alatt bélyegezték hivatalosan is Mandelát terroristának, mozgalmát, az Afrikai Nemzeti Kongresszust pedig terrorszervezetnek. A konzervatív brit kormány 1987-ben hozott hasonló döntést. Néhány évvel később azonban, 27 évi fogság után Mandela kiszabadult a börtönből, az apartheid-rendszer összeomlott, 1994- ben pedig az Afrikai Nemzeti Kongresszus megnyerte a választásokat. Nelson Mandela az új, demokratikus köztársaság első elnöke lett, és olyan elismerést vívott ki a világon, amelyre alig akad példa. Margaret Thatcher egykor terroristának bélyegezte őt, majd 20 esztendővel később a Vaslady utóda a Konzervatív Párt elnöki székében, David Cameron már a „világon ma élő egyik legjelesebb személyiségnek” nevezte Mandelát, aki „megmentette Dél-Afrikát emberségével, kivételes lelkierejével és nagylelkűségével” Na most akkor feltehető a kérdés: mikor tévedtek? Mert vagy most ítélik meg rosszul Mandela szerepét és tevékenységét, vagy 20 évvel ezelőtt nyúltak mellé, de alaposan. Netán Mandela változott? Ez a legkevésbé valószínű, habár kétségtelen: szocialista elveit ő is szögre akasztotta, amint Dél-Afrika elnökévé választották. No de nem ez számít. Mert ő következetesen kiállt mindenféle faji megkülönböztetés ellen letartóztatásakor ugyanúgy, mint amikor hatalomra jutott. Ő tehát nem változtatta meg az elveit – ellentétben például a kelet-európai kommunistákkal. A leggyakrabban hangoztatott „realista” érv persze az, hogy a „világ változott” („nem mi vagyunk korruptak, hanem ilyen a világ” – mondta egyszer a Horn-kormány nagyeszű privatizációs minisztere, Suchman Tamás). Tehát a „világ változott”: Mandela terrorista volt még 20 éve, most pedig szabadsághős, és punktum. Senki se merészeljen ilyesfajta furcsaságokon merengeni. Nálunk is volt idő, amikor bizonyos emberek kommunisták voltak, aztán dúsgazdag kapitalisták lettek, és tessék tudomásul venni, hogy nincs itt semmiféle ellentmondás, a világ változik, ami egykor fehér volt, az most fekete, és kész. Aki ezt nem érti, az nem tudja, mi a politikai korrektség, elavultan gondolkodik, mi több, ostoba, élhetetlen balek, netán szélsőséges fasiszta, talán terrorista is. Mindamellett csöndesen megjegyezném, ha valaki elfelejtette volna: Nelson Mandela egykor az Afrikai Nemzeti Kongresszus fegyveres szárnyát is irányította, és így bizony felelős kormányzati célpontok elleni bombamerényletekért és más egyéb szabotázsakciókért. Szervezete támadásainak voltak-e civil áldozatai? Voltak, habár ez most már senkit sem érdekel. Mindenesetre Mandela sorsa is bizonyítja: sohasem fogja senki pontosan megmondani, ki a terrorista és ki nem? Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy aki fegyveresen is harcol az amerikai világbirodalom ellen, azt nevezik terroristának. Aki pedig az USA és szövetségeseinek (legfőképp Izraelnek) érdekében cselekszik, az nem terrorista. Még akkor sem, ha politikai célok szolgálatában, előre meghatározott terv szerint civileket gyilkol. De ami a lényeg: Nelson Mandela példája, és általában a dél-afrikai apartheid elleni évtizedes küzdelem mindenképpen reményt nyújt a világ elnyomás alatt sínylődő nemzetei számára. A hosszú, kitartó küzdelem, íme meghozza gyümölcsét. A palesztinok újabban egyre gyakrabban utalnak az egykori Dél-Afrikában, illetve a mai Izraelben uralkodó apartheid rezsim hasonlóságaira. De talán másoknak is érdemes a dél-afrikai feketék szabadságküzdelmének történetét tanulmányozni.

Zábori László