|
 2008.07.25.
Halálfélelem és halálvágy
Szerencsés
Károly: Ahogy rendeltetett és Koller Edit: Naplótöredelmek c.
könyvéről.
Két könyv a Vadló Könyvkiadóból. Koller Edit naplója
magánügyi írásmű, mégis különös és érdekes korképet ad
egy világról, amelyik elmúlt. Megismerjük a magyar közélet
szereplőit, és a festészet, a szobrászat zsenijeit. Nem különleges
eszmefuttatások ezek, de összességében mégis képet adnak egy
letűnt világról. Szerencsés Károly könyve, a regény már címéből
ítélve is keresi az utat a transzcendenshez. Egy Amerikában élő,
magyar származású, híres író, aki hallani sem akart
Magyarországról, lelkiekben hogyan honosul vissza egy váratlan
budapesti látogatás alkalmával őseinek világába, Magyarországra.
Mielőtt e két könyvről néhány keresetlen szó papírra kerülne,
szívesen foglalkozom a Vadló Kiadóval. Manapság könyvkiadással
foglalkozni nem üzlet. Nem üzlet a kicsiknek, akik szívből
szeretnének valamit nyújtani. Üzlet a nagyoknak, meg a
szponzorok által támogatott óriásoknak. A Vadló Kiadó
igazgatója Földesi Margit történész. Földesi Margitot történész
körökben jól ismerik, tehetségét méltányolják, doktori
rangot szerzett tudományában, történészként mégsem érvényesülhetett.
A közvélemény az Echo tévéből ismeri meg a kiadó igazgatót.
Talpraesett, keresetlen egyszerűséggel kérdező és vitatkozó
riporter-műsorvezető a fiatal hölgy. Jó érzékkel csinálja műsorait,
jó érzékkel választotta eddig is meghívott vendégeit. A
hazai világ neuralgikus pontjáról bátran beszél. Aki eddig látta
Földesi Margitot a képernyőn, mindenki dicsérően szólt munkájáról.
Engem is ez tett kíváncsivá a két általa kiadott könyve iránt.
Földesi Margit figyelemre méltó fiatal tehetsége a kultúrvilágnak,
ezért olvastam el két könyvét. Kezdjük a Koller Edit-féle könyvvel.
Ki Koller Edit? 1928. június 9-én született a brassói származású
Erdős Ida és a kecskeméti születésű Szabó Gyula első és
egyetlen gyermekeként, szerelemgyerekként jön világra Kecskeméten.
Anyja első férjével Bergenyei Soós Károllyal lépi át a román–magyar
határt az 1910-es évek végén. Magyarországon telepednek le.
Szabó Gyula magánzó, nagypolgári családból való. A későbbi
Koller Edit amolyan házasságon kívül született gyermek, vér
szerinti apja lesz a keresztszülője. Na ez így, ugye eléggé
bonyolult? De hát ez a sorsa a gyönyörűségesen szép, rassz
zsidó lánynak, Koller Editnek. A Koller név sem az övé, későbbi
férje nevét vette fel. Koller Edit anyja először csak
depressziós volt, majd megőrült. Nyolc éven keresztül
bolondokházában élt, így írja róla a szép zsidó lány.
Zsidó származása anyjától való. A mama a beteges rossz házasságból
depresszióba, majd egy másik szerelembe menekül. A gyerek édesanyját
vajmi keveset látja. Egész életében lelkében hordja a szülői
örökséget. Koller Edit saját depressziójával, életuntságával,
haláltól való félelmével és halálvágyával végig
foglalkozik naplójában. A keresztapa édesapa élete féltett
kincse. Leánya ápolja, félti és gondozza, valamint neveli a
nevelhetetlen édesapát. Emiatt is rázúdul a depresszió. Fél
apja betegségétől, és amikor megsimogatja az öreg fejét vagy
kezét, utána rohan azonnal kezet mosni. Fél a haláltól. Aztán
jön a nagy szerelem, Koller György, feleségül veszi a feltűnően
szép Editet. Edit volt banktisztviselő, ORI-tagként előadóművész
előadóesteken és televízióban, és Koller György kizárólagos
tulajdonaként háziasszony is meg boltvezető is. Ki volt Koller
György? Mert hogy az ő halálát is teljesen végigszenvedte
Edit asszony. Koller György egy budapesti világfi volt. Galériát
illetve galériákat szerzett és alapított. Mecénása volt pénzével
és munkájával a magyar festőknek. A magyar festők kétségkívül
szerették „Gyurit”. Koller György minden követ megmozgatott
érdekükben, életükért és létükért, amit csak tehetett. A
feleség naplótöredelmekbéli vallomása szerint a Gyuri fáradhatatlan
volt. A házaspár mindenkivel barátságban volt, aki számított.
Borsos Miklóstól kezdve Szőnyi Istvánig, Aczél Györgytől
Honti Hannáig, mindenki baráti társaságához tartoztak. Nem
tipikus, de jellemző szocializmusbeli összkép egy különös házaspár
életéből. Jellemző, hogy Koller Editnek Aczél György csak
per Gyuri. A zseni Borsos Miklós mellett M. C. P. is nagyon közel
állt szívükhöz. A művészeket pártfogoló házaspár Koller
Edit és Koller György szívbéli barátságban volt „magával”
Honti Hannával is. A történet jellemző epizódja, hogy Honti
Hanna annyira megszerette Kolleréket, hogy sebtiben nekik ajándékozott
gyémánt-, vagy briliáns-, vagy a fene tudja milyen ékszerkollekciót.
Na, ez nagy pénzt ért. Ebből Koller György újabb galériát vásárolt.
Nem nagyon szokásos életmódot éltek a depresszió ellenére
Kollerék. Egy héten kétszer-háromszor, talán négyszer is a
Gundelban, a Fészekben és egyéb exkluzív helyeken vacsoráztak,
nagy társaságok körítésével. Olvastam a naplót, és csak
pislogtam. Micsoda élet. És mégis mennyi depresszió. A hölgy,
Koller Edit, a napló szerzője a könyv megjelenésekor 80
esztendős volt. Azt állítják róla – a kiadó, a szerkesztő
és a munkatársak –, hogy ma is feltűnő szépség az
ideggyengeséggel küszködő hölgy. Végül is örülök neki,
hogy ezt a könyvet elolvastam, mert egy furcsa koalíciós időszak
freskóját ismerhettem meg. Ez a koalíció volt az az időszak,
amikor Aczél György együtt kártyázott egy magángaléria
tulajdonossal, ami azért mégiscsak ritkaságszámba ment. Hálás
vagyok a kiadónak azért, hogy ezzel az élményvilággal is
megismerkedhettem.
Szerencsés Károly – Ahogy rendeltetett című – regénye
jó könyv. Meg is kérdeztem a kiadótól, hányban született a
fiatal szerző, hiszen Balzac szavai szerint harminc év alatt nem
is létezik próza. Szerencsés Károly regénye vérbeli prózai
alkotás. Szerencsés Károly 1960-ban született, és gazdag az
élményvilága. Majd a könyvismertetés végén megírom, hogy
miért. Ott kezdődik a furcsa regény, hogy az 1241-ben, a tatárdúlás
idején Koid vezér 500 magyar élén szembeszáll a több tízezres
tatársereggel, és a földig leverik őket. Igaz, Koid vezér és
sok hős magyar életét áldozta Magyarország védelméért.
Ahogy írja Szerencsés, „a magyar hősöket eltemették,
kardjukkal és pajzsukkal, ahogy illett. Koidnak bent az egyházban
készítettek méltó sírhelyet, ott a fal mellett, ahol meghalt.
Öccse erős kardjával kis fülkét nyitott a falban, s egy
kereszt mellett oda tette bátyja nyakából azt a bronz gömböt,
amelyet apjától kapott, és amelyben egy kis arany nyelv együtt
dobbant oly sokszor viselője szívével.” A könyv szerzője
nagyon szépen ír. A könyv címe – Ahogy rendeltetett – egyértelműen
arra utal, hogy Szerencsésnek köze van a transzcendentálishoz.
Mi a történet? Amerikában él a híres író és publicista.
Magyar származású. Egyszer csak levelet kap az Egyesült Államok
külügyminisztériumától, amelyben felkérik magyarországi
utazásra, közszereplésre, gyaníthatóan a Szent Korona
visszaszolgáltatásának idején. A híres bostoni magyar származású
író Budapesten az írószövetség vendégeként szerepel majd,
és találkozik nagy magyar írókkal, politikai tényezőkkel,
magával Kádár Jánossal is. (A találkozó végül nem jött össze.)
A híres író talán a kényelmét félti, talán az idegenség
zavarja, semmiképpen sem akar Magyarországra utazni. Nincs köze
a magyarsághoz. Rokonai, ha vannak, nem érdeklik az amerikait.
Magyarország még kevésbé. Nincs szüksége erre a messzi földre
történő kiruccanásra. Egyszerűen a bostoni író kiborult a
magyaroktól. Így adja át gondolatait Szerencsés Károly:
„Reménytelen népség. Halott nép, kihalófélben lévő nép.
Pusztuljon a nép. Űr a szív helyén nép. A bordáik közt
csupa kő. Kemencébe bújó gyermek nép. Ott a folyónál szart
eszik a magyar. Milyen szarevők a magyarok. Megrekedt nép,
nyirkos lehelettel. Lucifer népe. Tolvaj nép. Most lopják a
nyugalmát, a gondolatát, földjét; parazita nép, beköltöznek,
mindig beköltöznek valahova; most a fejébe, elfoglalják a kamrákat,
cellákat, kiszorítanak onnan minden mást, minden értéket, könnyű
álmot, ringató jövőt. S marad a reménytelenség, a halál, a
bűn, a szégyen, a rossz lelkiismeret, mosdatlan test és száj,
marad a nyafogó halál.” Szép kép a magyarságról, ahogyan
Amerikában gondolják. Aztán végül a híres bostoni író mégiscsak
megérkezik Budapestre. A nagy fekete Volga beviszi a repülőtérről
az írószövetségbe, és végigjárja a létező szocializmus különös,
furcsa útjait, amúgy híres amerikai íróként. Meghallgatja az
elvtársi beszédeket az írószövetségben, bujdokol különböző
füstös pesti presszókban, ahol mindenféle írók társaságában
unikumot és meleg sört isznak. Vidékre is elkeveredik, ahova
természetesen és titokban elkísérik az elhárításbeliek. Vidékről
még haza is kísérik őket, mert hát ez így szokás. Jó képet
kap a létezett szocializmusról, és azon veszi észre magát,
hogy elszakíthatatlanul magyar és itthon van. Ezt így leírni
persze egyszerű, de ezt bámulatos technikával érzékelteti is
Szerencsés Károly. Nagy metamorfózis, ahogy rendeltetett – szól
a regény címe, és úgy rendeltetett, hogy bármennyire
elszakadt a bostoni író őseitől, onnan szabadulni nem tud. Van
a regény második felében egy fiú és egy lány. Különleges
kapcsolat alakul ki a híres amerikai és a két budapesti fiatal
között. Elszakadunk a földtől, a presszóktól, a meleg söröktől,
és valahol a magasságos égben járunk. Azt írja Szerencsés Károly:
„Majd ott, azon a félszigeten kapaszkodok föl a katedrálishoz,
csakhogy fent legyek, a felhőkhöz közel, segítséget kérve
szentektől, az Istentől, mert olyan nehéz a halál elől futni
éveken át. Majd ott, a hegyen elvesztem a látásomat, mert már
nem láthatnak úgy, ahogy eddig. Majd ott fenn a katedrálisnál
elvesztem a hallásomat, mert már nem hallhatom a hangodat
olyannak mint eddig. Majd ott fent madarak közt, nap ragyogásában
elvesztem a szavaimat, mert már nem szólnak hozzád úgy, ahogy
eddig. Mert már nem is érted őket, nem is hallasz engem, nem is
látsz. És tehetetlenségemben csak sírok, könnyeim sója a
tengerrel ölelkezik, özvegynek és árvának érzem majd magam
az utolsó órán, amikor búcsúzom tőled. Majd akkor elindulok
a kijelölt úton, hajón, egyedül mosolyogva, mindentől és
mindenkitől elhagyatva, majd akkor elindulok az utolsó utazásra,
tengeri országba. Ott áll majd a kikötőben az ellentengernagy,
a boldogtalan király, a Csermanek főtitkár, és én szorongva nézem,
ahogy felém intenek, magukhoz intenek. És menekülnék onnan is,
tőlük is oda, ahol még egy kicsit nem fog rajtam a halál, de már
nem lesz menedék.” A megélt élet jogán ír így Szerencsés
Károly. Fiatal ember, 1960-ban született. Rengeteget küszködött
az életéért, birkózott és birkózik a gyötrő betegséggel,
és érti a halált. Talán nem is fél tőle, csak leírja. Mert
a halál, amikor közeleg, összeomlik a keringési rendszer, az
ember eszméletét veszíti, és semmit nem tud a világról,
semmi nem fáj, csak az, ami előtte volt. Ez a keserves, gyönyörű
élet, annak elvesztése. Szerencsés Károly jó könyvet írt.
Ez az írásmű benn marad könyvtáramban.
Győri Béla
|
