| 
               
                2008.06.06.  
              Reginald
              Rose: Tizenkét dühös ember 
              (Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad) 
              Az
              1920-ban New Yorkban született és 2002-ben a Connecticut államban
              lévő Norwalk városában elhunyt Reginald Rose legismertebb és
              a világ számos színpadán játszott drámája a Tizenkét dühös
              ember. Először tévéfilmként láthatta a közönség 1954-ben,
              aminek a forgatókönyvét Andre Obey írta, majd három évre rá,
              1957-ben készült el az első játékfilmes változata, amit a
              szerző nem csak a társproducerként jegyez, de forgatókönyvíróként
              is. Ezt a filmtörténeti alkotást Sidney Lumet rendezte, és a főszereplője a 8. esküdtet alakító Henry
              Fonda. Majd 1997-ben újabb nagyjátékfilmes feldolgozása készült,
              amiben Jack Lemon személyesíti meg a kételkedő esküdtet. Ez a
              film – parádés szereposztása ellenére – nem éri el az első
              feldolgozás művészi értékét. Az első, a tévés bemutató
              után nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Tizenkét
              dühös ember színdarab formában is a publikum elé kerüljön. Magyarországon
              1959-ben volt a premierje az akkori Bartók teremben, a mai Pesti
              Színházban, és azóta viszont se szeri, se száma a különböző
              felújításoknak, a közönség nem tudja megunni, mindenütt
              telt ház előtt megy. A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán,
              az egykori Stúdiószínpadon 2006. április elsején mutatták
              be, és azóta is műsoron tartják. A Nemzeti Színház-i előadás
              dramaturgja Hamvai Kornél, és
              az új fordítást is ő készítette el, így a szöveg a mai köznyelvi
              szóhasználatot tükrözi.  Ez
              a nyelvi fiatalítás határozottan jót tesz a darabnak,
              frissebb, aktuálisabb lesz tőle. A Tizenkét dühös ember
              igazi, hamisítatlan bulvárdarab, de annak nemesebbik fajtájából.
              A dráma New Yorkban, 1957 nyarának egyik forró délutánján játszódik,
              amikor a bíróság egyik helyiségébe bezárnak tucatnyi, különböző
              korú, társadalmi hátterű, anyagi helyzetű, vérmérsékletű
              férfit, akiknek dönteniük kell arról, hogy a mexikói származású,
              mindössze 17 éves, apagyilkossággal vádolt fiút a villamosszékbe
              küldik-e vagy sem. A szavazás sima ügynek látszik, ugyanis hárman
              egybehangzóan állítják a srác bűnösségét, az egyik fültanúja
              volt, amint összeszólalkozik az apjával, és azt ordítja neki,
              megöllek, a másik hallotta kiszaladni a szobából, a harmadik
              pedig a metrókocsi ablakán keresztül látta, amint felemeli a
              rugós kést, és döf. Az esküdteknek egyhangú döntést kell
              hozniuk, és az első szavazás rögtön érvénytelen lesz, mert
              csak tizenegyen állítják a bűnösséget. A 8. esküdt nemmel
              szavaz, mert nem hisz a tényeknek. Szelíden, kristálytiszta
              logikával érvel, végtelen türelemmel kérdez, aminek hatására
              szép sorjában mindenkiben kétségek támadnak. Végül, közel
              három óráig tartó, alapos odamondogatásokkal, heves egymásnak
              feszülésekkel, vad indulatokkal tarkított viaskodás után mind
              a tizenketten megállapítják, a fiú nem ölte meg az apját.
              Nem csak az a folyamat okozza az izgalmat, ami alatt az esküdtek
              az egyöntetű bűnösség-kinyilvánítástól eljutnak a felmentő
              ítéletig, hanem az is roppantul érdekes, ahogyan ez a 12 különböző
              karakter saját előítéletének, félelmének, gyöngeségének
              megfelelően viselkedik. 
              
               Egy
              ilyen közismert és sűrűn játszott darabbal, mint amilyen a
              Tizenkét dühös ember, elég
              nehéz valamiféle újat, különösen nagyot dobni. Balikó
              Tamásnak, a dráma rendezőjének azonban sikerül ez a
              mutatvány, ami a produkciónak sajnos nem a javára, hanem a kárára
              válik. Horesnyi Balázs díszlettervező még csak nem is üvegből, hanem plexiből gyártott
              fallal választja el a két oldalt ülő nézőket a játéktértől.
              Így, ha a publikum egyik-másik tagja távolról látja ezt az átlátszó
              kalitkát, akkor olyan érzése támadhat, hogy most egy New
              York-i felhőkarcoló akárhányadik emeletén folyik a cselekmény,
              de ha közelről veszi szemügyre, akkor csak egy átlátszó
              falat lát, amiben saját tükörképében gyönyörködhet. A
              legbizarrabb az, hogy a színészek hangja eltorzul, mert
              mikrofonon keresztül jut el a nagyérdemű füléig, és a hangosítás
              sok kívánni valót hagy maga után. Az sem ideális, hogy
              bizonyos szereplőknek az egész előadás alatt csak a hátát
              lehet látni. A színészek teljesítményére egy rossz szó nem
              mondható, a 12-ből ketten viszik vállukon az egész produkciót,
              a hörcsögtermészetű és erőszakos 3. esküdtet alakító Sinkó
              László, valamint az események katalizátora, a nyugodt és
              megfontolt 8 esküdtet megszemélyesítő Kulka János. Trokán Péter,
              Schmied Zoltán, Marton Róbert Hevér Gábor, Spindler Béla,
              Stohl András, Garas Dezső, Szarvas József, Csankó Zoltán
              és Bródy Norbert viszi színre a többi esküdtet, ők inkább
              csak statisztálnak a két főszereplő játékához Reginald Rose
              örökzöld drámája most is megteszi a hatását. A műanyag
              faltól való kezdeti idegenkedés után a nézők megszokják ezt
              a furcsa dobozt, majd az onnan kijövő fals bádoghangokat, és
              miután már sem a fémes hangzás, sem a plexiketrec nem zavarja
              őket, egy kis idő múlva figyelni tudnak a cselekményre és a
              színészekre is. 
              
               Dr. Petővári Ágnes 
              
              
              |