vissza a főoldalra

 2008.06.06. 

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember

(Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad)

Az 1920-ban New Yorkban született és 2002-ben a Connecticut államban lévő Norwalk városában elhunyt Reginald Rose legismertebb és a világ számos színpadán játszott drámája a Tizenkét dühös ember. Először tévéfilmként láthatta a közönség 1954-ben, aminek a forgatókönyvét Andre Obey írta, majd három évre rá, 1957-ben készült el az első játékfilmes változata, amit a szerző nem csak a társproducerként jegyez, de forgatókönyvíróként is. Ezt a filmtörténeti alkotást Sidney Lumet rendezte, és a főszereplője a 8. esküdtet alakító Henry Fonda. Majd 1997-ben újabb nagyjátékfilmes feldolgozása készült, amiben Jack Lemon személyesíti meg a kételkedő esküdtet. Ez a film – parádés szereposztása ellenére – nem éri el az első feldolgozás művészi értékét. Az első, a tévés bemutató után nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Tizenkét dühös ember színdarab formában is a publikum elé kerüljön. Magyarországon 1959-ben volt a premierje az akkori Bartók teremben, a mai Pesti Színházban, és azóta viszont se szeri, se száma a különböző felújításoknak, a közönség nem tudja megunni, mindenütt telt ház előtt megy. A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán, az egykori Stúdiószínpadon 2006. április elsején mutatták be, és azóta is műsoron tartják. A Nemzeti Színház-i előadás dramaturgja Hamvai Kornél, és az új fordítást is ő készítette el, így a szöveg a mai köznyelvi szóhasználatot tükrözi.  Ez a nyelvi fiatalítás határozottan jót tesz a darabnak, frissebb, aktuálisabb lesz tőle. A Tizenkét dühös ember igazi, hamisítatlan bulvárdarab, de annak nemesebbik fajtájából. A dráma New Yorkban, 1957 nyarának egyik forró délutánján játszódik, amikor a bíróság egyik helyiségébe bezárnak tucatnyi, különböző korú, társadalmi hátterű, anyagi helyzetű, vérmérsékletű férfit, akiknek dönteniük kell arról, hogy a mexikói származású, mindössze 17 éves, apagyilkossággal vádolt fiút a villamosszékbe küldik-e vagy sem. A szavazás sima ügynek látszik, ugyanis hárman egybehangzóan állítják a srác bűnösségét, az egyik fültanúja volt, amint összeszólalkozik az apjával, és azt ordítja neki, megöllek, a másik hallotta kiszaladni a szobából, a harmadik pedig a metrókocsi ablakán keresztül látta, amint felemeli a rugós kést, és döf. Az esküdteknek egyhangú döntést kell hozniuk, és az első szavazás rögtön érvénytelen lesz, mert csak tizenegyen állítják a bűnösséget. A 8. esküdt nemmel szavaz, mert nem hisz a tényeknek. Szelíden, kristálytiszta logikával érvel, végtelen türelemmel kérdez, aminek hatására szép sorjában mindenkiben kétségek támadnak. Végül, közel három óráig tartó, alapos odamondogatásokkal, heves egymásnak feszülésekkel, vad indulatokkal tarkított viaskodás után mind a tizenketten megállapítják, a fiú nem ölte meg az apját. Nem csak az a folyamat okozza az izgalmat, ami alatt az esküdtek az egyöntetű bűnösség-kinyilvánítástól eljutnak a felmentő ítéletig, hanem az is roppantul érdekes, ahogyan ez a 12 különböző karakter saját előítéletének, félelmének, gyöngeségének megfelelően viselkedik.

Egy ilyen közismert és sűrűn játszott darabbal, mint amilyen a Tizenkét dühös ember, elég nehéz valamiféle újat, különösen nagyot dobni. Balikó Tamásnak, a dráma rendezőjének azonban sikerül ez a mutatvány, ami a produkciónak sajnos nem a javára, hanem a kárára válik. Horesnyi Balázs díszlettervező még csak nem is üvegből, hanem plexiből gyártott fallal választja el a két oldalt ülő nézőket a játéktértől. Így, ha a publikum egyik-másik tagja távolról látja ezt az átlátszó kalitkát, akkor olyan érzése támadhat, hogy most egy New York-i felhőkarcoló akárhányadik emeletén folyik a cselekmény, de ha közelről veszi szemügyre, akkor csak egy átlátszó falat lát, amiben saját tükörképében gyönyörködhet. A legbizarrabb az, hogy a színészek hangja eltorzul, mert mikrofonon keresztül jut el a nagyérdemű füléig, és a hangosítás sok kívánni valót hagy maga után. Az sem ideális, hogy bizonyos szereplőknek az egész előadás alatt csak a hátát lehet látni. A színészek teljesítményére egy rossz szó nem mondható, a 12-ből ketten viszik vállukon az egész produkciót, a hörcsögtermészetű és erőszakos 3. esküdtet alakító Sinkó László, valamint az események katalizátora, a nyugodt és megfontolt 8 esküdtet megszemélyesítő Kulka János. Trokán Péter, Schmied Zoltán, Marton Róbert Hevér Gábor, Spindler Béla, Stohl András, Garas Dezső, Szarvas József, Csankó Zoltán és Bródy Norbert viszi színre a többi esküdtet, ők inkább csak statisztálnak a két főszereplő játékához Reginald Rose örökzöld drámája most is megteszi a hatását. A műanyag faltól való kezdeti idegenkedés után a nézők megszokják ezt a furcsa dobozt, majd az onnan kijövő fals bádoghangokat, és miután már sem a fémes hangzás, sem a plexiketrec nem zavarja őket, egy kis idő múlva figyelni tudnak a cselekményre és a színészekre is.

 Dr. Petővári Ágnes