vissza a főoldalra

 2008.06.06. 

Aktív delírium

A komolyabb mennyiségű alkoholt fogyasztó, de szerény anyagi képességekkel rendelkező állampolgár előbbutóbb találkozik a boltok polcán kis, féldecis, a kocsmákban nagy, literes kiszerelésű, ún. kommersz italokkal. A barackízű szeszesital, a rumízű szeszesital, vagy a brandyízű szeszesital, olyan különleges, a természetben fel nem lelhető aromákat tartalmaznak, melyek ugyan élénk, gyakori asszociációra hajlamos emberek elméjében valami megmagyarázhatatlan okból felidézik a barack, a rum, vagy a brandy ízösszetevőit, de hogy az említett termékek nem barack-, rum-, vagy brandyízűek, az egészen biztos. Tehát mégiscsak pontosabb megjelölés volt a rum, barack stb. jellegű szeszesital megjelölés. A kereskedelmi tévécsatornák az említett alkoholos italok sikerén felbátorodva, kifejlesztették a hírműsor jellegű produkciót. Ugyan élénk képzelőerővel megáldott embertársaink nyomokban képesek felfedezni a hírműsor ismertetőjegyeit ezekben a sokszínű alkotásokban, de valójában híreket – a szó sajtóértelmében – a dekoratív, sokat mozgó műsorvezetők szájából, vagy a kissé didaktikus bejátszásokból egyáltalán nem ismerhetünk meg. Igaz, véleményt sem. Egyszerű, a nézőt befolyásolni szándékozó üzeneteket fogalmaznak meg, valós tények – esetleg feltételezések – szelektív bemutatásával. A bejátszások leginkább a mosóporreklámok és Frei Tamás műsorainak ötvözetére emlékeztetnek. Egyrészt megpróbálnak valami érdekeset bemutatni, másrészt azt feltétlenül összekötik valami tesztszerűséggel.

 A TV2 Aktív c. hírműsor jellegű produkciója nemrég – ki tudja, miért – azt tesztelte, hogy hol olcsóbb élelmiszert vásárolni. Elmentek egy kis faluba, ahol a próbavásárlásnak álcázott bejelentkezésféle kiderítette, hogy bizonyos termékekért – melyek közül a néző csak néhányat ismerhetett meg – mondjuk 3300 forintot kellett fizetni. Ugyanezekért a termékekért Cegléden, valamelyik bevásárlóközpontban csak mondjuk 3150-et, míg Budapesten csak 2950-et. A bejátszás tanulságát le is vonták, azaz Budapesten olcsóbban lehet élelmiszert vásárolni, mint Cegléden, de a legdrágább a falu. Leszámítva az egész teszt nyilvánvaló alkalmatlanságát, hogy abból bármiféle megalapozott következtetést vonhassunk le, a bejátszás két felettébb kétes igazságtartalmú közlést sugallt. Az egyik, hogy vidéken drágább élni, mint Pesten, a másik, hogy kisboltban drágábban vásárolhatunk, mint nagyáruházban. A szerkesztők a kép árnyalására kísérletet sem tettek, pl. véletlenül sem említették meg, hogy ha nem éppen a teszkó mellett lakunk, akkor az útiköltség kompenzálására egy nagyáruházban 10 ezrekért kell vásárolni. Mintha az egész píárhangulatú bejátszást valamelyik budapesti nagyáruház szponzorálta volna. Tulajdonképpen az ilyen műsorok szót sem érdemelnének, esetleg valami harsány, de hülye vagy tartalmú röhögést, ha ezek a végletesen egyszerű üzenetek nem kezdenének önálló életet élni. A teszkóba járás kultusza már amúgy is beteges méretűvé nőtt. Szinte minden városban van valamiféle raktáráruház, Budapestet pedig multinacionális védelmi vonalként fogja körbe a teszkók, osanok és metrók gyűrűje. Családok sokaságának nagy hétvégi programja a teszkóba járás. (Ide persze bármelyik raktáráruház behelyettesíthető.) De mi a bajom a nagyáruházakkal? A piacra, boltba járás társadalmi kapcsolattartási lehetőséget is magában foglalt. A kisboltban találkoznak rendszeresen a környék lakói. Ezek a közösségi helyek bizonyos kulturális közeget jelentenek, ahol a közösség tagjai, ha felületesen, ha futólag, de mégis megismerik egymást. A jól ismert, állandó boltos, hentes, zöldséges figurája is magában hordozza a bensőséges közösség képét. Az emberi tevékenység hangulata, stiláris elemei nagyban meghatározzák a tevékenység értékét – és ha most a nagyáruházak nyilvánvaló és ebben az újságban számtalanszor elemzett nemzetgazdaságra gyakorolt káros hatásait leszámítjuk –, a boltba, piacra járás összehasonlíthatatlanul tartalmasabb és kellemesebb élmény, mint raktáráruházak egyformaságában megrakott bevásárlókocsikat tologatni. Az ilyen műsorok által megfogalmazott üzenetek mégis – számomra kideríthetetlen okból – futótűzként terjednek. A legkülönbözőbb társadalmi csoportok tagjaitól hallom vissza nap mint nap a töméntelen baromság rövid, könnyen fogyasztható csomagolásba burkolt – vélemény jellegű – agysorvasztó sűrítményét. Nehéz eldönteni, hogy a rum, barack, brandy, vagy bármilyen egyéb jellegű szeszesitalok, vagy a vélemény jellegű instant üzenetek okoznak nagyobb pusztítást a társadalom szürkeállományában.

 P. B. G.