vissza a főoldalra

 

 

 2008.06.13. 

Villány visszautasítja a hírnévrontást

Június 1-jén délelőtt 10-kor rajtaütésszerűen jelentek meg a Borminősítő emberei a borvidéken, és három órán át ellenőriztek. A borokkal nem volt gond, csak adminisztrációs hibákat találtak. Maga az időpont is neheztelést váltott ki, noha Gere Attila boros gazda az ellenőrzést jogosnak, helyesnek, fontosnak tartja. Az ellenben kifejezetten fölháborodást keltett a villányiakban, hogy az OBI úgy tálalta az eredményt, hogy a borok „negyven százalékával” bajok voltak. Ugyanis magukkal a borokkal nem volt gond, csupán adminisztratív rendellenességekre derült fény, ez utóbbiakat el is ismerik a gazdák – derül ki az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorából. Ellátja „a borászati üzemek, raktárak, kimérők folyamatos ellenőrzését, rendellenesség észlelése esetén mintavételt, azonosító vizsgálat végzését, minőségvédelmi bírság kiszabását, továbbá szabálysértési, illetve büntető eljárás kezdeményezését” – ezt írja az Országos Borminősítő Intézet alapító okirata az 1952-ben alapított állami szerv föladatairól. Mindennek tökéletesen megfelelt az a villányi akció, amelyet június 1-jén vasárnap délelőtt 10 és délután 13 óra között a villányi borvidéken végrehajtottak.

Igen ám, de utóbb az OBI nyilatkozata alapján a sajtóban az terjedt el, hogy a borok negyven százalékát illetően rendellenességre bukkantak. Gere Attila boros gazda ezt elfogadhatatlannak értékeli. Kiderült ugyanis, hogy az OBI 72 bort ellenőrzött, és 29 esetben vett észre hibát: ezen belül 28 esetben adminisztratív balfogást észleltek. Gere Attila például boros címkékre írta rá saját kezűleg a nevét. Ezzel a baj az volt, hogy a „Termelte és palackozta Gere Attila” szöveget kellett volna fölírnia. A hibát elismeri a gazda.

 A 72 ellenőrzött bor között egy olyat találtak, amelyben szintetikus színezőanyag mutatkozott, az érintet gazda nevét nem hozták nyilvánosságra. Ha kitudódik, ki követte el a hamisításnak beillő manipulációt, a helyi gazdák megfeddik az illetőt, „mást nem tudunk csinálni” – fogalmaz Gere.

 Villányban 2006 óta eredetvédelmi szabályzat van hatályban, csak a villányi borvidéken termett szőlőben – benne többek között a Kopár, a Jammertal, a Csillagvölgy dűlőben – termett szőlőkből készült borokat lehet „villányi” névvel forgalmazni. A hegyközség gazdái szigorúan vigyáznak a térség borainak hírnevére.

 (Forrás: mr1 )