vissza a főoldalra

 

 

 2008.06.20. 

Buzánszky: Hogy milyen a futball? Majd meglátjuk

Azt, hogy ki nyeri az EB-t, egyelőre olyan szakavatott egykori labdarúgó sem meri megtippelni, mint a legendás Aranycsapat tagja, Buzánszky Jenő, aki szerint bőven nyújthat meglepetést a mostani kontinensviadal.  

Buzánszky Jenőt éppen rózsáinak ápolása és udvartakarítás közben zavarta a Hídlap riportere, ám a legendás Aranycsapat tagja egyáltalán nem vette zokon, sőt barátságosan kezdte mesélni: ha éppen nem kap meghívást egy-egy rendezvényre, akkor bizony a kertben serénykedik. A 83 éves, 48-szoros válogatott hátvédnek egyébként sűrű a programja, rengeteg helyre hívják a legendát. „Mivel már csak ketten vagyunk az Aranycsapatból, ezért nagyon sokfelé hívnak minket. Szoktam mondani, hogy a Nemzet Sportolói ugyan nem vagyunk, viszont a nemzet napszámosai igen. Júliusban egyébként például Németországba utazom, ahol a 80 éves Mai-t köszöntjük születésnapján (a német labdarúgó az 1954-es világbajnokság döntőjében játszott a magyar csapat ellen – a szerk) Ezenkívül például a gyergyószentmiklósi ifjúsági táborba, és Puskás Ferenc emlékére rendezett ünnepségre is meghívtak, úgyhogy mozgalmasan telnek a napjaim, de ha közben egy-egy nap szabad, akkor azt a kertben töltöm. Szép virágos kertem van, amiben nemcsak az öröm van „benne”, hanem a munka is” – tért ki mindennapjaira Buzánszky Jenő. A legenda hozzátette, hogy egészségével – köszöni szépen – nincs probléma, úgyhogy zajlik az élete. „Ha lehet még harminc évig, ha nem, akkor meg pechje van az embernek, de én mindig optimista vagyok. Hála Isten, az ember tevékenykedik, megvan a rutin, este tizenegykor „zárás”, reggel hatig alvás. Ez mind hozzátartozik ahhoz, hogy az ember egészséges legyen” – tette hozzá az Aranycsapat hátvédje.

 A sok tennivaló közt persze Buzánszky az Európa-bajnokságra is időt fordít. „Hát hogyne kísérném figyelemmel, hát persze” – válaszolt határozottan a legenda. „A magyar-horvát barátságos meccsen is ott voltam, ahol a horvát labdarúgó szövetség elnökével is beszélgettem, régi ismeretségben vagyunk. Ő azt ígérte, ha csapatuk továbbjut a csoportmeccsekből, akkor a vendége vagyok” – folytatta az egyik leghíresebb magyar labdarúgó, aki azt azonban még nem tudja, hogy személyesen is megnéz-e egy-két EB-meccset. „A legutóbbi világbajnokságon is voltam Berlinben és Frankfurtban is mérkőzéseken, de ahhoz hosszú órákat kell utazni, várni, ráadásul akkor aznap az ember csak egy meccset lát. Viszont ha itthon vagyok, akkor a televízióban akár mindegyiket. Persze a helyszínen egészen más megnézni egy futballtalálkozót” – hangsúlyozta Buzánszky Jenő.

 Természetesen arra is kíváncsiak voltak a Hídlap munkatársai, hogy az Aranycsapat tagja mit vár az Európa-bajnokságtól. „Nehéz megmondani, hogy mi lesz, meg kell várni a csoportmeccseket, mert ott látni azt, hogy ki, milyen formában van. Addig én nem szoktam jósolni, mert a fociban, tudom gyakorlatból, nincs jóslás, tények vannak. Egyszerű: aki egy góllal többet rúg, az nyer, és az a gól, amit a játékvezető megad, de persze számtalan meglepetés is adódhat” – magyarázta az egykori hátvéd. Buzánszky Jenő számára is van azonban favorit, akiknek szerinte jó esélyük van. „Papíron, ha az ember hirtelenjében ránéz, akkor azt mondom, hogy a németeknek esélyük lehet, mert az ő bajnokságukban szerepel a legkevesebb idegenlégiós, igaz most nem az övéké a legerősebb pontvadászat, de mégis csak magas szinten űzik a focit. Persze az olaszokat sem lehet leírni, de, hogy ki lesz a befutó, nem tudni, főleg, hogy mindig adódik valamilyen meglepetés, akár úgy, mint a legutóbbi EB-n, amikor a görögök lényegében nem is rúgtak kapura, egy szögletből szereztek győztes gólt. A futball ilyen, majd meglátjuk” – zárta a beszélgetést Buzánszky Jenő.

 (Forrás: Hídlap)