vissza a főoldalra

 

 

 2008.06.20. 

Istenre mutatni infúzióval, gyógyszerekkel

"Ha egy nép nem ismeri Istent és éhezik, akkor annak a népnek először kenyér formájában kell megmutatni, hogy kicsoda Isten." Ezzel az idézettel kezdte Bölcskei Gusztáv püspök a debreceni püspöki hivatalban tartott sajtótájékoztatót. Hozzátette: egy kicsit átfordítva ezt a mondást a burmai helyzetre, úgy gondolom, hogy ha egy népet ilyen természeti katasztrófa ér, akkor azoknak, akik tudnak Isten szeretetéről és a felebarát szeretetéről, abban kell megmutatni ezt, hogy ott vannak és segítséget nyújtanak a bajbajutottaknak.

 A Mianmarban pusztító Nargis ciklon után segélyszervezetek tömkelege próbált bejutni Burmába, nagyrészük sikertelenül. Közép-Európából egyedül a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport (DEKOM) közös burmai missziója kapott hivatalos segélyezési vízumot. dr. Késmárki-Kodak András a burmai misszió vezetője elmondta, hogy felkészültek a felelősségteljes feladatra, 1,5 tonna felszereléssel és gyógyszerekkel utaznak ki a katasztrófa sújtotta területre. Hat orvos és két kísérő utazik Burmába. "Egy helyi orvoscsoporttal fogunk együtt dolgozni, felépítünk egy sátorkórházat, melyben a tíz nap alatt közel kétezer beteget vizsgálunk meg. Aki nem tud eljönni a sátorba, azokat is 40 kilométeres körzetben ellátjuk" - mondta az orvoscsoport vezetője. Az elöntött területekre gyógyszereket visznek - ha engedik a katonák. Az általuk felállított sátorkórház nem csak tíz napig "üzemel", hanem később is várja a segítségre szorulókat.

 dr. Gábor Péter, a TEVA Magyarország Zrt. üzletfejlesztési igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy amikor megkereste a Magyarországi Református Egyház a burmai misszió ötletével és gyógyszerigényével, szívesen segítettek az öt millió forint értékű gyógyszeradománnyal és további együttműködésen, közös segítségnyújtáson is gondolkoznak. A küldöttség elsősorban antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, infúziót, kardiológiai és belgyógyászati gyógyszereket visz Burmába.

 A mentőcsoport június 14-én indult útnak, és várhatóan június 26-án érkeznek vissza segélyező útjukról. A misszióról folyamatosan frissülő képek és üzenetek a www.jobbadni.hu oldalon találhatók.

 Gilicze Réka

 (Forrás: reformatus.hu)