vissza a főoldalra

 

 

 2008.06.20. 

Magyarországra költöznek a pozsonyi milliomosok!

A pozsonyi ingatlanárak nagymértékű emelkedésének köszönhetően több szlovák lakástulajdonos egyik napról a másikra milliomossá vált.

A Kisalföld és a Szigetköz ingatlanközvetítő ügynökségei arról számoltak be, hogy az olcsóbb ingatlanárak nagyon vonzóvá tették a régió településeit és egyre nagyobb számban vannak az érdeklődők között szlovák állampolgárok - írja a Magyar Nemzet. Az állampolgárságot azért említjük, mert a beszámolók szerint sokan magyar nemzetiségűek, akik az átköltözéssel térnek vissza anyanyelvükhöz. A környékbeli települések polgármesterei közel kétezer közelmúltban érkezett lakóról adtak tájékoztatást. A különbségek az árakban és a bérekben is megmutatkoznak, a szlovák átlagkereset 21 ezer korona (168 ezer forint), Pozsonyban ennek közel a másfélszerese. A szlovák fővárosban két év alatt megduplázódtak a lakásárak és az elővárosok ingatlanpiaca is jelentős fejlődésen ment keresztül.

 Egy belvárosi 60 négyzetméteres lakásért 5-6 millió koronát (40-48 millió forintot) is elkérnek, de garzonlakást is ritkán találni kétmillió korona (16 millió forint) alatt. A családi házak még többe kerülnek, az átlagos vételár 8 millió korona (64 millió forint), de kiemelt területeken ennek a dupláját is elérheti.

 Sokan szabadulnak a lakásuktól és a súlyos milliókkal a zsebükben a Szigetköz településeinek valamelyikén vásárolnak ingatlant. A növekvő kereslet a magyar oldalon is felhajtotta az árakat, az ügynökségek 50 % körüli drágulásról is beszámoltak, de az árszínvonal még mindig bőven a szlovák szint alatt maradt. (Képünkön Pozsony egyik főtere.)

 (forrás: penzcentrum.hu)